Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Törőcsik Mari 85 éves

A kétszeres Kossuth-díjas Nemzet Színészét köszöntötte a Nemzeti Színház

Együtt ünnepelte 85. születésnapját Törőcsik Marival a Nemzeti Színház. A teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila és a színművészek a járványhelyzetben is teljesítették a művésznő tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.

Törőcsi Mari velemi házának ablakában  ::   Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

A vírushelyzet miatt sajnos a tervezett harminc fős létszám a jogszabályoknak megfelelően tíz főre csökkent, de a Nemzet Színésze így is boldog volt, ha csak ablakon keresztül is, de felköszöntötték a társulat tagjai. Szűcs Nelli, Trill Zsolt, HOBO, Rubold Ödön és Szép Domán színművészek, Vidnyánszky Attila vezérigazgató, Kozma András dramaturg, Hosszú Mária művészeti titkár és Bánfalvi Laura kommunikációs vezető tették tiszteletüket a művésznő velemi otthonában, képviselve a társulat Budapesten maradt tagjait.

 

"Isten éltessen drága Mari!"

 

A születésnapi műsorban Szűcs Nelli A Selmeczi György és Maár Gyula által komponált Ez csak színjáték című dalt énekelte el, ezt követte Vidnyánszky Attila köszöntője, majd Rubold Ödön Petőfi Sándor Színészdal című versével kedveskedett, Törőcsik Mari kedvenc orosz rendezője, Anatolij Vasziljev pedig üzenetben köszöntötte a művésznőt.

Mari!
Te nekem egy törékeny, kicsi asszony és egy óriási színésznő vagy! Nincsen jelen - csupán a múlt és a jövő mozgatja képzeletünket, és én szeretnék újra átélni mindent Veled. Azt, ahogy 27 évvel ezelőtt találkoztunk és Te behoztál engem a repülőtérről a Művész Színházba, felkísértél a színpadra, és kitaláltuk együtt az "Álmot", és ez az álom negyed évszázadon át folytatódott! Boldog vagyok, hogy találkozhattam Veled. Boldog vagyok, hogy élünk. Boldog vagyok, hogy megírhatom Neked - mennyire szeretlek, és Te ezt hallani fogod és elhiszed nekem. Nálad eltelt 85 év, nálam 78. Ó, Istenem! Hogy repül az idő...
Isten éltessen!
A Te Anatolijod

 

Ezután HOBO verselt, majd Pilinszky János Mielőtt című költeményét Trill Zsolt mondta el, végezetül a társulat tagjai Máté Péter Ő című dalát közösen énekelték el.  

A művésznő könnyes szemmel búcsúzott tőlük, és azt üzente, nagyon hiányzik neki a szeretett társulata.

 

 

(2020. november 23.)