Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Sajtótájékoztató a 2019/2020-as évadról

Tisztelt Látogató!

A félreértések elkerülése érdekében: ezen az oldalon az idei, az "Új koronavírus" világjárvány miatt félbeszakadt évadunk előadásainak listája olvasható. Az oldal az évadot meghirdető sajtótájékoztatón készült, és az akkori állapotot tükrözi.


Az évadra tervezett bemutatók: ROCCO ÉS FIVÉREI (Vidnyánszky Attila) :: MÉDEIA (Eirik Stubø) :: TARTUFFE (David Doiasvili) :: MACSKAJÁTÉK (Szász János) :: A VIHAR (Andrzej Bubień) :: A SÚGÓ (Berettyán Nándor) :: TIZENHÁROM ALMAFA (munkacím) (Vidnyánszky Attila) :: EGY ELŐRE BEJELENTETT GYILKOSSÁG KRÓNIKÁJA (Berettyán Nándor) :: LEÁNDER ÉS LENSZIROM (Márkó Eszter) :: KODÁLY-MÓDSZER (ifj. Vidnyánszky Attila)

 

A sajtótájékoztatóról készült videofelvétel elérhető a Facebookon. Kattintson ide.

 

Az évad bemutatói részletesen:

 

Luchino Visconti Rocco és fivérei című filmjének forgatókönyve alapján

ROCCO ÉS FIVÉREI

Rendező: Vidnyánszky Attila

A bemutató tervezett időpontja: 2019. szeptember, Nagyszínpad

 

„Mert áldozat kell hozzá. Akkor lesz tartós a ház. Szilárd.”

Rocco és fivérei, Giovanni Testori: A Ghisolfa-híd című regényének filmváltozata, melyet Luchino Visconti rendezett 1960-ban. A Thomas Mann: József és testvérei című regényével rokon elnevezés nem véletlen: Rocco Sotellaro Dél-Olaszországi költő, aki az ott élő nép életét és hagyományait énekelte meg, jelentős hatással volt Viscontira.

Boldogság, megélhetés, érvényesülés. Ezt reméli Vincenzo, Simone, Rocco, Ciro és Luca: az öt Parondi fivér. Apjuk halála után határoznak úgy, hogy anyjukkal dél-olasz falujukból a dinamikusan fejlődő Milánóba költöznek, valamikor az 1950-es évek elején. Egy család, melynek boldogulását az elköltözés, a sorssal való szembeszállás, a harc és a visszatérés reménye határozza meg.

Vincenzo, a legidősebb fiú már eljegyzett egy itt élő, jómódú leányt, de a család megérkezése majdnem szakítással jár a két fiatal között. Simone az ökölvívásban találja meg a megélhetését, jelleméből kifolyólag azonban mindinkább lefelé süllyed. Rocco, a középső fiú az, aki a családot összetartja, és bátyját is igyekszik megvédeni az „édes élet” csapdáitól. A két legfiatalabb fivér, Ciro és Luca pedig bátyjaik nyomdokain haladva próbálják megtalálni saját helyüket. A bokszoló Simone beleszeret egy prostituáltba, ám Nadia elhagyja őt. Másfél év múlva egy véletlen találkozás során, Rocco és a lány között szerelem szövődik. Az egyre jobban elzüllő idősebb testvér ezt képtelen elfogadni, és végül megöli a lányt. Rocco az egyetlen, aki feltétel nélkül bátyja mellett áll, és mindent megbocsát neki. Elemi jósága, már-már önmegsemmisítő alázata és áldozatvállalása emeli ki őt a környezetéből, és teszi igazi hőssé.

Együvé tartozás, a fennmaradásért való küzdés, a boksz és az edzőterem, a szerelem, a fivérek egymás iránti szeretete, illetve a közöttük óhatatlanul kialakuló versengés, és nem utolsó sorban a szülőföld utáni vágyakozás teremtik meg azt a drámát, ami e történetet egyetemessé teszi. A helyes és helytelen döntések az elidegenedés útját járó város aszfaltján végül óhatatlanul a család szétbomlásához vezetnek: ki itt, ki ott találja meg a saját boldogulását.

Vidnyánszky Attila gondolatai, a rendezés kapcsán: „célom azoknak az erőknek és értékeknek a felmutatása, melyek a vidék életének és hagyományainak tisztasága és a nagyvárosi létforma küzdelmei, lehetőségei között próbálnak hidat verni. A tisztaság feladása miféle kényszerűségből fakad, és vajon szükségszerű-e? Ezen válaszok hordozója az a Rocco Parondi, aki bátyját felváltja a ringben, hisz emberi értékei őt emelik igazi harcossá. Rocco alakja nem véletlenül idézi fel bennünk Dosztojevszkij Miskin hercegét. Elemi jósága, már-már önmegsemmisítő alázata és áldozat felvállalása végül az egész családot méltóvá teszi arra, hogy függetlenül attól, visszatérnek-e szülőföldjükre vagy sem, különkülön is emelt fővel nézzenek a jövőbe.”

Főbb szereplők:

Berettyán Nándor, Bordás Roland, Mészáros Martin, Bánsági Ildikó, Barta Ágnes, Berettyán Sándor, Tóth Auguszta, Udvaros Dorottya, Schnell Ádám, Varga József, Herczegh Péter, Katona Kinga, Nagy Johanna m.v., Haszon Ákos, Nagy Márk, Szép Domán, Szabó Sebestyén László

Díszlet- és jelmeztervező: Olekszandr Bilozub, Dramaturg: Verebes Ernő, Szakértő: Bedák Pál ökölvívó Ügyelő: Kabai Márta, Lencsés István, Súgó: Kabódi Szilvia, Rendezőasszisztens: Kernács Péter

 

 

 

Euripidész

MÉDEIA

Rendező: Eirik Stubø

A bemutató tervezett időpontja: 2019. szeptember, Gobbi Hilda Színpad

 

Vannak olyan egyetemes témák, alakok, amelyek új köntösben, többször is visszatérnek, de valójában keveset tudunk róluk, alakjukat titok fedi, viszont rajtuk keresztül magunkról, korunkról vallhatunk. Ilyen Médeia alakja is. Ki is ő valójában: kolkhiszi varázslónő, Hekaté papnője, Héliosz napisten unokája? Vagy Euripidész - Babits szavaival - „mindig modern” szerencsétlen, elárult, szerelmes asszonya?  Egy korai értelmezés szerint, Médeia, férjétől, Iászontól született gyermekeit halhatatlanná kívánja tenni, de szertartás közben megzavarják, és így fiai elpusztulnak. Egy másik magyarázat szerint egy hétköznapinak is mondható nőalak féltékenységből embertelen tettet hajt végre, és saját kölykeit falja fel. Horrorisztikus gondolat, hisz ilyet egyetlen állat sem tesz, itt inkább egyfajta démonikus dimenzióról lehet szó. Mindennek ellenére Euripidész megkísérli a lehetetlent, és részvétet próbál kelteni nézőiben kétségbeesett, saját démonjaival küzdő hősnője iránt. A férfivilágnak alávetett női sorsot láttatja benne. Egy nőét, aki ráadásul egy másik, egy idegen kultúrából érkezett.

Euripidész darabja az ismert téma egy feldolgozása. És természetesen az ő darabját is számos változatban állították már színpadra, olykor akár „visszakacsintva” az ősmitosz történetének irányába. Mindenképp szép kihívás mind a rendező, mind a színészek számára, hiszen egy ilyen közismert téma esetében az értelmezés különböző módjain van a hangsúly. A beregszászi társulat múltját meghatározó színészházaspárnak, Szűcs Nellinek és Trill Zsoltnak Médeia és Iászon szerepében való bemutatása mindenképp izgalmas előadást ígér, nem beszélve arról, hogy a rendező, Eirik Stubø, a stockholmi Királyi Színház, a DRAMATEN igazgatója, mint rendező, ismét szerepel nálunk. Tőle két előadást is láthattunk már a MITEM-en: 2017-ben Amerikai Elektra, 2019-ben Egy nyári éj Svédországban. Ezek alapján mindenképp mélylélektani rendezésre számíthatunk, amely ugyanakkor nem nélkülözi a metafizikai kérdésfelvetést sem.

Főbb szereplők:

Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Rátóti Zoltán, Szarvas József, Nagy Mari, Rubold Ödön, Csurka László, Söptei Andrea, Ács Eszter, Ligeti-Kovács Judit m.v.

Fordította: Rakovszky Zsuzsa Díszlettervező: Ondraschek Péter, Jelmeztervező: Mészáros Zsófia, Dramaturg: Ölveczky Cecília Tolmács: Domsa Zsófia, Ügyelő: Lovass Ágnes, Súgó: Gróf Katalin, Rendezőasszisztens: Kolics Ágota

 

 

 

Molière

TARTUFFE

Rendező: David Doiasvili

A bemutató tervezett időpontja: 2019. október, Nagyszínpad

„Neked egykutya, hogy ami szivedre hat, 
Képmutatás-e vagy igazi áhítat?”

Orgonék jómódú házában egy mélyen vallásos alak, Tartuffe egyre nagyobb befolyással bír, s a helyzet már azzal fenyeget, hogy Orgont kiforgatja vagyonából, és a lánya kezét is megszerzi. Hamarosan mindenki átlát Tartuffe ármánykodásán – kivéve Orgont. A család tervet eszel ki, hogy lebuktassák a csalót.

Egyszerű vígjátéki történet, a mű mégis zseniális. Az ok a szerzőben keresendő, aki nem más, mint a drámatörténet sziporkázó zsenije: Molière.

Az eredeti címben Molière fontosnak tartotta, hogy a névhez társítsa a jelzőt is „l’imposteur”: Tartuffe, avagy a képmutató, de mondhatnánk szenteskedőt, szemforgatót, kétszínűt, alakoskodót, ájtatoskodót, kegyeskedőt, farizeust. És ha egy nyelvben valamire ennyi megnevezés van, ez azt mutatja, hogy a jelenség foglalkoztatja az embereket. Mi sem jelzi jobban e színdarab népszerűségét, mint az, hogy e szinonimák közé ma már oda lehetne írni: „egy valódi tartuffe”.

A figura eggyé vált a tulajdonsággal, amit Molière a darabjában pellengérre állított, mégpedig olyan erővel, hogy noha 1664-ben Versailles-ban bemutatták, az udvar befolyásos tagjai rávették XIV. Lajost, hogy tiltsa be a darabot. Előadását csak 1669-ben engedélyezték újra. Abban az időben is nagyszerű reklámnak bizonyult azonban a betiltás, mert a február 5-i bemutatóra özönlöttek a nézők. De az, hogy e lelkesedés nem csökkent később sem, már a mű üdeségét, érvényességét mutatja. Megszámlálhatatlan színpadi olvasata van napjainkban is, minden alkotó megtalálja a maga Tartuffe-jét, aszerint, hogy épp mit akar üzenni a világnak, melyik torz társadalmi jelenséget igyekszik górcső alá venni. Mindenesetre azok, akik a hit elleni támadást vélték felfedezni benne, és ezért hol tiltották, hol lelkesen üdvözölték világnézeti beállítottságuknak megfelelően, talán elsiklottak Cléante e sorai fölött, amelyen áthallik Molière vallomása: „Egyet tudok – egész tudományom csak ennyi: / Tudom, mi az igaz, s tudom, hogy mi a talmi. / S mert dicsőbb hősöket sehol sem ismerek, / Mint az alázatos, igazi szenteket, / S mert szebb és nemesebb dolog nincs a világon, / Mint ha az igazi vallás buzgalma lángol – / Előttem épp azért semmi sem undokabb, / Mint e szenteskedő, jól színlelt áhitat.” (Vas István fordítása).

David Doiasvili grúz rendezőnek színházunkban eddig bemutatott két rendezése, a Szentivánéji álom és a Cyrano, valamint az első MITEM-re meghívott Macbeth előadása sejteti, hogy ő nem fog megállni a kiszólások szintjén, hanem az archetipikus, minden korra és bizonyos értelemben, kisebb nagyobb mértékben mindannyiunkra jellemző színlelés mélyebb rétegeit boncolgatja majd.

Főbb szereplők:

Nagy Mari, Horváth Lajos Ottó, Ács Eszter, Szabó Sebestyén László, Barta Ágnes, Berettyán Sándor, Szarvas József, Trill Zsolt, Szűcs Nelli

Díszlettervező: David Doiasvili, Jelmeztervező: Bánki Róza, Dramaturg: Kozma András Ügyelő: Dobos Gábor, Géczy István, Súgó: Gróf Katalin, Rendezőasszisztens: Herpai Rita

 

 

 

Örkény István

MACSKAJÁTÉK

Rendező: Szász János

A bemutató tervezett időpontja: 2019. december, Gobbi Hilda Színpad

A Mű a Proscenium Szerzői Ügynökség engedélyével kerül előadásra.

Az elmúlás komédiája

„Mi, emberek, csak egyféleképpen tudunk szenvedni és örülni, akár az élet elején, akár a végén tartunk” – írja Örkény István

Macskajáték című tragikomédiája elé. Ha előveszünk egy fiatalkori fényképünket, úgy tűnik az életünk egy önfeledt pillanatban megragadható és bár múlnak az évek, szenvedélyeik és szenvedéseink ugyanolyan elevenen élnek bennünk, mint hajdanán. Örkény így folytatja: „E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab valójában az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi: a lányával, a szomszédnőjével, Paulával s legfőképpen az ő München közelében élő nénjével, Gizával. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra. Megvan benne minden, amire az ember képes: egy piaci kofa nagyszájúsága és egy görög tragika fensége. Mit is tehetne mást? Orbánné a természet törvényei ellen harcol, mert semmibe veszi az öregséget, és hadat üzen a halálnak.”

Macskajáték először regényként jelent meg 1965-ben és nagy sikert aratott. Egy rendező, a fiatal Székely Gábor kérésére és inspirációja alapján írta meg Örkény István a levélregény színpadi változatát 1969-ben. Abban az időben a monológokból épített dramaturgiai forma úttörően modern volt, napjainkra már bevett gyakorlat, „posztmodern” forma. Az ősbemutatóra 1971 januárjában Szolnokon került sor és pár hónap múlva Székely Gábor a Vígszínház kérésére a Pesti Színházban is megrendezte Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével.  A Pesti Színházban több mint egy évtizedig műsoron volt. „Orbánné mindannyiunkat túlél” – nyilatkozta Sulyok Mária. És így is lett.  Még az ősbemutató évében még két magyarországi bemutató mellett Helsinkiben is színre került. Azóta a Macskajátéknak jóval több mint 100 bemutatója volt a világ számos országában. A századik bemutatón 1986-ban már kortárs klasszikusként tűzte műsorra a Játékszín újabb parádés szereposztásban: Psota Irénnel és Tolnay Klárival valamint az Egérke szerepében remekelő Törőcsik Marival. 1974-ben mutatták be a Macskajátékból készült játékfilmet, melyet Makk Károly rendezett.

Macskajáték a Nemzeti Színházban újra kiváló művészek jutalomjátékára teremt alkalmat és reméljük igaza lesz ezúttal is Sulyok Mária jövendölésének: „a Macskajáték talán mást jelent majd, megváltozhat a darab hangvétele, üzenete is, de a siker nem pártol el tőle.” Szász János rendező csak ennyit árult el a saját koncepciójáról: „Ez az előadás a színészeké. Nekem annyi a dolgom, hogy bátorságot, hitet küldjek nekik ehhez a gyönyörű és velőtrázóan kemény utazáshoz.”

Főbb szereplők:

Udvaros Dorottya, Bánsági Ildikó, Nagy Mari, Tóth Auguszta, Katona Kinga, Blaskó Péter, Mátyássy Bence

Díszlettervező: Vereckei Rita, Jelmeztervező: Szakács Györgyi, Dramaturg: Kulcsár Edit Ügyelő: Lovass Ágnes, Súgó: Kabódi Szilvia, Rendezőasszisztens: Herpai Rita

 

 

 

William Shakespeare

A VIHAR

Rendező: Andrzej Bubień

A bemutató tervezett időpontja: 2019. december, Nagyszínpad

 

Shakespeare 47 évesen írta meg utolsó darabját, a Vihart, amely a mai napig a világ színházi repertoárjának legnépszerűbb előadásai közé tartozik, és a szerző egyik leggyakrabban játszott műve. E titkokkal és szimbólumokkal teli színdarab mégis folyamatos megfejtést igényel, szereplőit és gondolatait minden kor, minden rendező megpróbálja újra értelmezni. Andrzej Bubień, a neves lengyel rendező, aki legutóbb Gombrowicz Operett c. darabjával mutatkozott be a Nemzeti Színház színpadán, kifejezetten törekszik a nagy klasszikus művek mélyebb megértésére, összetett megjelenítésére. A Vihar kapcsán a következőképpen fogalmaz: „Mit is jelent ma számunkra a mágia és a csodák világa? Mára a mágia világa – a virtuális világ. Az a tér, ahol minden lehetséges és minden megengedett, az emlékezet funkciója pedig a manipuláció fegyverévé válik. Mai világunk eltörli a valódi emlékezetet, és egy új valóság létrehozásának eszközévé teszi. Prospero bosszúja a száműzetésért és hatalmának elvesztéséért az értelem játékszerévé válik: innentől megengedhető bármilyen manipuláció, a manipulált emlékezet pedig felhasználható egy jobb, új világ megteremtésére irányuló küzdelemben. Shakespeare Viharja – egy olyan civilizáció szétesésének diagnózisa, amely a harmónián, a szereteten illetve az emberiség reneszánsz ideáljain alapult. Ez egy baljós figyelmeztetés a világ felé, hogy hamarosan a valódi, eredeti, igazi értékeket nem lehet majd megkülönböztetni a hamis, olcsó, ravasz álságosságtól és hazugságtól. Ez a darab a felháborító hálátlanságról, ravaszságról és erőszakról szól, ugyanakkor fontos gondolatokat közvetít a művészet és a művész mai világban betöltött szerepéről. A csoda – messze nem az emberségesség szinonimája. Egy ember varázserő nélkül is ember maradhat. Viszont a mágikus képességekkel bíró, de belső, lelki emberi tulajdonságoktól megfosztott személyt nem tekinthetjük egyértelműen a nagybetűvel írt Emberi nem képviselőjének.

Addig létezünk, ameddig az emlékünk fennmarad. De a legszörnyűbb, ha elkezdjük az emlékezetet a korlátlanul manipulálni.”

Főbb szereplők:

Horváth Lajos Ottó, Szász Júlia e.h., Bordás Roland, Szűcs Nelli, Rubold Ödön, Tóth László, Bakos-Kiss Gábor, Schnell Ádám, Kristán Attila, Rácz József, Farkas Dénes, Herczegh Péter, Szép Domán

Dramaturg: Kozma András, Ügyelő: Dobos Gábor, Súgó: Sütő Anikó, Rendezőasszisztens: Kolics Ágota

 

 

 

Berettyán Nándor

A SÚGÓ

Rendező: Berettyán Nándor

A bemutató tervezett időpontja: 2020. január, Kaszás Attila Terem

 

A színészek elkezdik az előadást. Előjáték. Derengő, titokzatos fény. Egy színész belekezd egy monológba, ami tulajdonképpen egy felsorolás; színész-típusok felsorolása. Közben mindenféle furcsa gesztus, zene, koreografált mozgások. Majd a monológ végén a beszélő azt mondja: ,,Itt van mindenki!”. Minden olyan, mintha valóban egy előadás kezdődne. A színészek azonban elfelejtik a szöveget. Sőt mi több, nem csak a szöveget nem tudják, hanem még azt sem, milyen darabot játszanak. A súgó segítségére várnak, de a súgó eltűnt. Hol lehet a súgó?

Mi legyen? A közönség ül, várja, hogy történjen valami, de a színészek tanácstalanok. Elveszetten, ügyetlenül, nevetségesen próbálkoznak, de a súgó segítsége nélkül tehetetlenek.

Ez az előadás témája. Ez a furcsa alaphelyzet adja a darab konfliktusát. Mire megyünk a súgó nélkül? Mit tudunk csinálni, ha nincs, aki segítsen, akire támaszkodni tudunk, ha bajba kerülünk? Ki is ez a súgó, aki mindig a sötétben, hátul ül, egyedül, mégis tőle várjuk, hogy kimentsen bennünket az elrontott, reménytelen helyzetekből?

Ez a keresés, ez az elveszettség adja az előadás drámaiságát és komikumát is. Hiszen az alaphelyzet lehetetlensége egyszerre jelképesen hétköznapi, mégis abszurd és komikus. Ahogyan az is, hogy miközben a színészek próbálnak rájönni, hogy milyen előadást kellene játszani, voltaképpen egy előadást játszanak. Arról játszanak egy előadás, hogy nem tudják, mi az előadás. Paradox helyzet, ami egyszerre enged folytonos kikacsintást a nézők felé, és egyszerre ad lehetőséget humorra, könnyedségre, szabadságra.

Az előadás voltaképpen egy gondolati játék, egy téma körbejárása, egy ősi, emberi helyzet változataira épülő gondolatsor, miszerint az embernek szüksége van egy támaszra, egy biztos pontra, egy segítségre, egy Súgóra, hogy ne álljon kiszolgáltatottan, elveszetten a világban, úgy, ahogy az előadás közben a színészek a színpadon.

A darab vígjátéki műfaja, abszurd stílusa, intellektuális játéka mellett természetesen a cél mégis az lenne, hogy mindezek együttállása aztán érzelmileg is megfogja a nézőt; ne csak az eszére, de a szívére is hasson. Ebben segítenek a dalok, amik időről időre, mintegy gondolati összefoglalóként is, fölcsendülnek, de ezek által érzelmi szinten is megpróbálunk közelíteni az emberek lelkéhez, hiszen végeredményben arról szeretnénk valami alapvetőt, eredendőt megfogalmazni.

Főbb szereplők:

Ács Eszter, Barta Ágnes, Katona Kinga, Berettyán Sándor, Bordás Roland, Mészáros Martin, Szabó Sebestyén László

Zene: Szabó Sebestyén László, Súgó: Kónya Gabriella

 

 

 

TIZENHÁROM ALMAFA

(munkacím) 

Trianoni utótörténet Wass Albert szövegei, valamint korabeli dokumentumszövegek alapján

Rendező: Vidnyánszky Attila

A bemutató tervezett időpontja: 2020. március, Nagyszínpad

 

A trianoni békediktátum országcsonkolással járó fantomfájdalma még ma is érezteti hatását. A korábbi világrend visszaállítása után vágyakozó magyarság egy újabb háború véradósságát megfizetve volt kénytelen rádöbbenni arra, hogy ha történelmi egyensúly létezik is, az csak a győztesek szempontjait tükrözi. Ami pedig ezt felülírja, az nem más, mint a szülőföldön való megmaradás ténye. Ahogy Wass Albert szerint a Jóisten kezdetben markából hintette szét a székelységet, dolgos és konok embereket szórva a földnek egy szegletére, úgy lesz időtlenné az a jelenlét is, mely egy nép örökkévalóságát szavatolja.

Ezt a tényt hivatott bemutatni előadásunk is, mely Trianont több szempontból megvilágítva, az első világháborútól napjainkig tartó időszakot veszi górcső alá. Ezen belül Wass Albert Tizenhárom almafa című kisregénye lenne az a kiindulópont, mely a túlélés eszméjét a székelység állhatatos, néha keserű, időnként jóízű, de mindig zsigerből fakadó humorára alapozza. A békediktátum fogalma, a határok újra mozdításának esetlegessége – a magyar ember még a hátizsákjában is saját határait cipeli, vagy ha ki sem mozdul lakóhelyéről életében, több ország polgára is lehet – egy száz éve tartó önellentmondás. S ugyanúgy, ahogy a béke és a diktátum, mint szavak egymásnak feszülnek, szemben állnak azok a népek, azok a semmiről sem tehető, ide-oda lökött családok is, melyek egy ilyen döntést elviselni kényszerültek és kényszerülnek.

Trianon nem egy történelmi adat vagy címszó, hanem egy történeti időívet kifeszítő közérzet. Ebben viszont emberek élnek, magyarok, románok, szászok, és sorolhatnánk, hiszen a Kárpát-medencét lakó népek térképe nem vizsgálható egy adok-kapok viszonyrendszer kisebb-nagyobb harcai nélkül. Mert: „Vannak vidékek” írja Kányádi Sándor, s ezek a vidékek máig, valamiféle szívbéli, benső kis országokká alakultak.

„Trianon” – állandó megszállás egy állandó szabadságharc tükrében. Mozgó föld a kiszámíthatatlan időben. Ami viszont állandó ezen a földön, az egy nép, esetünkben a magyar, vagy a székely, aki éppen itt lakik. Aki itt él már egy jó ideje, és itt is fog élni, mert számára a létezés maga a hely. Történelemtől, időtől, történelmi időtől függetlenül.

A korabeli dokumentumok, levéltári adatok, valamint Wass Albert Tizenhárom almafa című regényének alapján írt szövegkönyv, mint hivatkozási alap szolgál itt egy olyan előadás színreviteléhez, melynek célja egy „nagy világrendben” állhatatosan tovább élő kis nép harcának és életre ítéltségének a bemutatása.

 

Főbb szereplők:

Szarvas József, Tóth Auguszta, Bakos-Kiss Gábor, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Csurka László, Herczeg Péter, Horváth Lajos Ottó, Kristán Attila, Farkas Dénes, Nagy Márk, Rácz József, Rátóti Zoltán, Rubold Ödön, Szabó Sebestyén László, Tóth László

Színpadra alkalmazta, dramaturg: Verebes Ernő, Ügyelő: Dobos Gábor, Súgó: Kónya Gabriella, Rendezőasszisztens: Trimmel Ákos

 

 

 

Gabriel García Marquez

EGY ELŐRE BEJELENTETT GYILKOSSÁG KRÓNIKÁJA

Rendező: Berettyán Nándor

A bemutató tervezett időpontja: 2020. március, Kaszás Attila Terem

 

Gabriel García Marquez Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája kisregényében már a címben pontosan elárulja története végkifejletét. Még tulajdonképpen el sem kezdtük olvasni a szöveget, de már tudjuk, hova fut ki; tudjuk, hogy elkerülhetetlen a gyilkosság. A történetben ugyanis az igazán érdekes az, hogy hogyan is jutunk el a gyilkosságig. Mik azok a véletlenek, mik azok az apró, jelentéktelennek tűnő cselekvések, vagy éppen nem-cselekvések, amik elvezetnek Santiago Nasar haláláig?

Marquezt a mágikus realizmus egyik legnagyobb alakjának tekintjük, sőt talán e stílus elindítójának. Ez esetben azonban semmiféle mágiáról nem beszélhetünk. A történet mélyén persze ott dolgozik valamiféle misztikus erő, valamiféle realitáson túli valóság, mégis a figurák, a helyzetek, a cselekmény tökéletesen reális. Egy kolumbiai kis faluba megérkezik Bayardo San Román, egy gazdag, fiatal, jól szituált férfi, aki feleségül veszi Angela Vicariót. A nászéjszakán azonban kiderül, hogy a lány nem szűz, ezért Bayardo visszaviszi az anyjának. A lány elmondja, hogy Santiago Nasar vette el a szüzességét, amiért a két testvére, Pedro és Pablo megfogadja, hogy megölik Santiagót. És végül valóban meg is ölik. A történet voltaképpen ennyire egyszerű. Ami mégis rendkívül izgalmassá teszi az az, hogy a faluban mindenki tudja, hiszen mindenkinek elmondják, hogy meg fogják ölni, mégsem lép közbe senki. Még Santiago anyja is tudja, de ő sem csinál semmit. Ez az a mozzanat, ami igazán érdekli Marquez, és ami engem is érdekel. Miért nem akadályozza meg senki a gyilkosságot? Hogyan történhet meg egy ilyen tett akkor, ha, ahogy Marquez mondja, ,,Nem volt még gyilkosság, amelyet ennyire és ilyen jó előre bejelentettek.”, illetve, ,,A Vicario testvérek nem arra vágytak, hogy végrehajtsák az ítéletet, hanem arra, hogy akadjon valaki, aki megteszi a szívességet, és közbelép.”? Hogy mehet végbe a gyilkosság a falu szeme láttára, mikor valójában senki nem hiszi el, amit Angela Vicario mond, hogy Santiago Nasar elvette a szüzességét? Mi lehet az oka?

A kíváncsiság.

A megmagyarázhatatlan, titokzatos, az emberiséget ősidőktől hajtó, Ádámtól, Évától származó kíváncsiság. Ez a magva mindennek. Ettől teljesülhet be Santiago Nasar halála. Nem a gyilkosok, a bűnt elkövetők, a Vicario fivérek, hanem a többiek kíváncsisága miatt.

És természetesen a tett után mindenki próbálja fölmenteni magát, próbálja összetenni a véletlenek sorozatát, s a saját felelősségét elhárítani. Mégis mindenkiben ott marad valami belső szorítás, kimondatlan lelkiismeret-furdalás, hogy nem tehetett volna e valamit? Sőt, talán még ennél is több, hiszen voltaképpen mindenki tudja, hogy tehetett volna valami, de miért nem tett mégsem semmit?

Berettyán Nándor

Főbb szereplők:

Mátyássy Bence, Szász Júlia e.h., Berettyán Sándor, Bordás Roland, Nagy Mari, Mészáros Martin, Ács Eszter, Szép Domán, Barta Ágnes, Varga József, Söptei Andrea, Schnell Ádám, Katona Kinga.

Színpadra alkalmazta: Berettyán Nándor, Ügyelő: Kabai Márta, Súgó: Gróf Katalin, Rendezőasszisztens: Kernács Péter

 

 

 

Szilágyi Andor

LEÁNDER ÉS LENSZIROM

Rendező: Márkó Eszter

A bemutató tervezett időpontja: 2020. május, Gobbi Hilda Színpad

A Nemzeti Színház hat éves kortól kínál színházi élményt a gyermekközönségnek. Az előadások sorában az Éden földön jelenti a belépőt, a nagyobbak számára pedig az iskolai irodalomtanításhoz is illeszkedő János vitéz, Egri csillagok, Csongor és Tünde, a gimnazistáknak a Szentivánéji álom és a Bánk bán szerepel a kínálatunkban. A legkisebbeknek ajánljuk a jövő évadban a Leánder és Lenszirom című mesejátékot, amit a Csongor és Tünde óta írt legszebb magyar tündérmeseként emlegetnek. A Szép Ernő-díjas Szilágyi Andor írói fantáziáját Benedek Elek Csudafa című meséje ihlette meg, de a szerelmetes mese sok más híres elődjének motívumait magába olvasztja: a Szépség és a szörnyeteg, a Vadhattyúk, de akár Shakespeare művekre is utal, például a Szentivánéji álom varázslatos világát is megidézi.

A mesejáték 1993-as ősbemutatója óta folyamatosan a színházak műsorán szereplő művet nemrég az Operaház meseoperaként is bemutatta. Szilágyi Andor így nyilatkozott a Leánder és Lenszirom egyik színházi bemutatója kapcsán: „Olyan klasszikus mesetörténetet szerettem volna írni, amely minden szempontból tanulságos. Van benne hős, akivel együtt tudunk érezni, antihős, aki „közutálatnak” örvend, számos fő- és mellékszereplő, akik olyan emberi értékekre világítanak rá, amelyeket meg lehet szerezni, és el lehet veszíteni.

A legfiatalabb korosztály számára ráadásul értelmezni szükséges a szereplők beszédes neveit, az általuk beszélt nyelvnek azokat a szavait is, amelyek a magyar nyelv régies, archaikus formáit idézik, mint a nadály, negéd, kerál, furmány és delej. Nekem, annak idején az apám segített abban, hogy ne maradjanak előttem rejtve egy-egy történet fontos részletei. Ő vezetett rá arra is, hogy a megoldásokat próbáljam meg magam megtalálni. Most sem az a lényeg, hogy Leánder és Lenszirom meséjével mit akart közölni a szerző, hanem az, hogy fel tudjuk-e fedezni történetében a párhuzamokat a saját életünkkel, ami több és más, mint az örök mesei alaphelyzet. Amelyben a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését.”

Bölömbér király 16 évig nem tud szabadulni az ágas-boga varázserdőből, ahonnan a kobold Leánder csak akkor hajlandó őt hazaengedni, ha neki ígéri azt, ami még neki magának sincs.  Hazaérve Bölömbér megtudja, hogy távollétében született egy lánya, Lenszirom, akit akarata ellenére éppen feleségül akarnak adni Mar-Szúr keleti herceghez. A király hiába őrizteti, zárja ketrecbe a lányát, Leánder és Lenszirom találkoznak, a sötétben rejtőzködő kobold szép szavai, gyengéd hangja, könnyeinek illata elbűvöli a királylányt, de amikor először meglátja a csúf koboldot, megrémül tőle. Leánder elbujdosik, Lenszirom hamarosan ráébred tévedésére és szerelme után indul. Sok-sok kaland, ármány, titok, varázslat és erőpróba után végül minden jóra fordul. Szilágyi Andor szépséges meséje a szeretet megváltó erejéről, a valóságos, belső szépség felismeréséről szól.

Márkó Eszter színésznő, több erdélyi színházban és 2004-től egy évtizedig a József Attila Színházban játszott. A GNM Színitanoda színészmesterség tanáraként kezdett el először rendezni, azóta mintegy tíz előadást, elsősorban mesejátékokat rendezett. Több alkalommal nagyanyja, Nagy Olga erdélyi néprajzkutató történeteit, meséit vitte színre (Paraszt Dekameron, Füttyös kalandjai) hagyományos népi hangszerekkel, vásári komédiák hangulatát idéző humoros, könnyed, de pontos koreográfiával kidolgozott játékstílusban.

Főbb szereplők:

Nagy Márk, Katona Kinga, Kristán Attila, Szász Júlia e.h., Varga József, Farkas Dénes, Söptei Andrea, Mátyássy Bence, Ács Eszter, Berettyán Nándor

Dramaturg: Kulcsár Edit, Ügyelő: Lencsés István, Súgó: Sütő Anikó, Rendezőasszisztens: Herpai Rita

 

 

 

Vecsei H. Miklós

KODÁLY-MÓDSZER

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

A Nemzeti Színház és a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház közös produkciója.

A bemutató tervezett időpontja: 2020. nyár

 

„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk tovább rezgő dallamok és foszlányaik olyasmit vallanak rólunk, amit semmilyen lélekelemzés nem hozhat felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.” Kodály Zoltán


Lehet-e a zene különb a szónál, lehet-e a lélek különb az agynál?

Kodály Zoltán álmát idézve: „Bizton remélhetjük, hogy mire 2000-et írunk, minden általános iskolát végzett gyermek folyékonyan olvas kottát.”

Véleménye szerint egy gyermeknek a magyar nyelvet megtanulni épp úgy szükséges, mint a magyar zenét elsajátítani.

A zene nem csak az agyunkat és lelkünket tágítja, hanem hangokon, sorokon keresztül többet érthetünk meg létünkről, szívünkről, arról, hogy kik is vagyunk itt kelet és nyugat között. Mit gondolna ma Bartók Béla és Kodály Zoltán a zenéről, magyarságról, arról a világról, amiben gyerekeink felnőnek? És valójában kik is voltak ők a saját korukban, miért érezték fontosnak a gyűjtést? Ha ma útra kelnének, meddig érnének

A Sztalker Csoport alkotócsapata nem először dolgozik a Nemzeti Színházban. A III. Richárd és a Woyzeck színpadra állítása után, most egy új, saját darabot mutatnak be. Eddigi munkáik során többször foglalkoztak már neves magyar költők életével és munkásságával, úgy, mint: Arany János, Petőfi Sándor, József Attila.

„Fontosnak tartjuk újra fogalmazni, saját magunknak lefordítani a múltat, jövőbe mutató hitet találni benne, ezáltal megérteni pontosan, mi a feladatunk, kik vagyunk, és hogyan lettünk azok, akik vagyunk” – mondja ifj. Vidnyánszky Attila, az eladás rendezője. – „Különösen fontos ezzel a kérdéskörrel határon túli vidékeken foglalkozni, ott ahol mást jelent a magyar szó, mást jelent a magyar dal. Az általános megfogalmazásokon túl fel kell tennünk a kérdést, hogy most, huszonévesen miért hat ránk másként egy könyv, egy olvasmányélmény, mint szüleinkre vagy nagyszüleinkre? Lehetséges-e az, hogy a nap, mint nap bennünket bombázó információ áradat súlya alatt, valami kezd átformálódni bennünk? Valószínűsíthető-e, hogy az iskolapadban, a nagyszüleink konyhájában, a televízióban, a fonókban és kocsmákban, a fülünkből lógó telefonokból felcsendülő dalok, sorok, gondolatok már nem úgy hatnak ránk, mint elődeinkre 50-100 évvel ezelőtt? Így jutottunk el Kodály Zoltánig.”

Főbb szereplők:

Trill Zsolt, Rácz József, Szabó Sebestyén László, Bordás Roland, Herczegh Péter, Barta Ágnes, Mészáros Martin, Berettyán Sándor, Szép Domán és a Beregszászi Színház Társulata

Koreográfus: Berecz István, Látvány: Vecsei Kinga Réta, Zene: Kovács Adrián Súgó: Kabódi Szilvia, Rendezőasszisztens: Trimmel Ákos

 
 
 
A változtatás jogát fentartjuk!

(2019. május 14.)