Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Emléktáblát avattak a 90 éve született Psota Irén tiszteletére

Egykori budapesti lakóházánál, a Bem rakpart 30. szám alatt avattak emléktáblát a kétszeres Kossuth-díjas és kétszers Jászai Mari-díjas Psota Irén tiszteletére csütörtökön. Az emléktáblát Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója leplezte le. A 2016-ban meghatl színésznő március 28-án lett volna kilencven éves. Vidnyánszky Attila azt mondta, „a Nemzeti Színház számára kötelező emlékezni a nagyjainkra, színészeinkre”. A főigazgató szerint Psota Irén filmjeivel és előadásival még mindig úgy van jelen a köztudatban, mint a senkihez se hasonlítható színész.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója és Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere leleplezik az emléktáblát  Fotó: MTI/Mohai Balázs

Psota Irénnek fantasztikus lénye és kisugárzása volt, a hangját, gesztusait senkivel sem lehetett összetéveszteni, különleges egyéniség volt. Egyébként Psota Irén pályafutása során csaknem 8 évig volt a Nemzeti Színház tagja, és többek között Gertrudis szerepét is eljátszotta. Psota Irén azon művészek közé tartozik, akikbele tudták magukat égetni a magyar nézők szívébe,akire most is szeretettel és hálával emlékezik a magyar közönség.

Az avatáson ott volt a Lőte Attila Jászai Mari-díjas színész is, aki beszédében elmondta, hogy Psota Irén bármilyen műfajban hiteles alakítást nyújtott. „Drámában, tragikomédiában, vígjátékban vagy énekes bohózatban az ő megérzései, szerepfelfogása és stílusérzéke mindig a helyes irányt mutatták”.

Hegedűs D. Géza Psota Irén főiskolai éveiről beszélt, az osztálytársairól. Közülük megemlítette Váradi Hédit, Horváth Terit, Szemes Marit, Berek Katit, Farkas Antalt és Soós Imrét is. „Ezek a nevek jellemzik azt a háború utáni korszakot, amely megszülte ezeket a csodálatos művészeket, akikben elementáris erő működött, hogy az emberről, a mi világunkról emberséggel, odaadással, egymás iránti szolidaritással nyilvánuljanak meg, és adjanak valamit a magyar színházkultúrának és az egyetemes kultúrának is”. 

A színházi adattár szerint Psota Irén nevéhez 127 színházi bemutató fűződik, számtalan filmben és tévéjátékban játszott.Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! Utolsó színházi munkája a Psota, Psota, Psota! című önálló estje volt a Madách Színházban.

MTI

(2019. március 29.)