Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Együtt Kárpátalja Tehetségeiért

2019. május 17-én a Nagyszínpadon

A Budapest-Budavár Rotary Club és az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány szervezésében 2019. május 17-én a Nemzeti Színházban megrendezésre kerül az „Együtt Kárpátalja Tehetségeiért” címet viselő jótékonysági est.

Az est célja, hogy felhívjuk a figyelmet a Kárpátalján élő tehetségekre, az ott sanyarú körülmények között tanuló, mégis mindig fejlődésre képes növendékekre és tanáraikra. Emellett a koncerten és előtte gyűjtött összeget felajánljuk a Péterfalván működő Ifjúsági és Művészeti Iskola hangszerkészletének frissítése érdekében.

Bár a Magyar Állam támogatásával, valamint civil és társadalmi összefogással a 2018-as évben az épületet sikerült felújítani, a hangszerek állapota minősíthetetlen. Ennek ellenére a növendékek helyi- és nemzetközi versenyeken sorban érnek el helyezést.

Az iskolában folyó munka minőségét mutatja, hogy innen indult el a pályán Pál István „Szalonna”, és itt tanít ma is a Bonis Bona-díjas zongoratanárnő, Engi Erika.

A cél sokakat megérintett, így fellépőink között üdvözölhetjük többek között a Pál családot, a Kárpátalja Néptáncegyüttest, a Kormorán Zenekart, Várnagy Andrea zongoraművészt, Varga Miklóst, a Roy és Ádámot, Sasvári Sándort és Keresztes Ildikót is.

Várjuk Önöket szeretettel!

Előzetes támogatást az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány bankszámlájára küldhetik:
OTP 11720049-21452598
A megjegyzésbe kérjük beírni: TPF MI 2019

(2019. március 22.)