Vissza a hírekhez
Király Ninára emlékeztünk
Augusztus 24-én az idén júniusban váratlanul elhunyt Király Ninára emlékeztek tanítványai, szerettei, rokonai, barátai a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A rendhagyó estet, melyet lánya, Király Anna, New Yorkban élő díszlet- és jelmeztervező és a hozzá legközelebb álló kollégája, tanítványa, Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja szervezett, Nina személyiségéhez híven nem a gyász, hanem a derű érzése hatotta át.
A kávéházként berendezett nézőtéren tállyai szamorodnit kínáltak, az emlékező beszédeket zenés blokkok váltották, többek között Nina unokáinak hegedűjátékát is megcsodálhattuk. A jeles színháztörténész, dramaturg munkásságát színházi szakemberek és művészek méltatták Lengyelországtól Tatárföldig. Vidnyánszky Attilla felidézte, hogy 2001-ben, a moszkvai színházi olimpián kerültek személyes kapcsolatba, ahol a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Dorottya c. előadásával szerepeltek. Innentől állandó munkatársak lettek, nagy szerepe volt a MITEM filozófiájának létrehozásában és kivitelezésében is. Vidnyászky Attilla szerint olyan kritikus volt, aki őszintén tudott rajongani, de nem leplezte, amikor csalódás érte őt.
Viktor Rizsakov a „boldogság emberének” nevezte, a Moszkvából érkezett színháztörténész, Jevgenyija Rozanova kiemelte, hogy képes volt kívülről és belülről is szemlélni az alkotói folyamatot. Sikerült elérnie a kritikusi szakma csúcspontját: alkalmasint a színészek nem a rendezőt kérdezték, hanem őt, a kritikust.
Az összes felszólaló megemlítette Nina hatalmas tudását, tudásvágyát, vendégszeretetét, életörömét, amiket képes volt átadni másoknak is. Küldetésének tekintette, hogy összehozzon akár a világ távoli pontján élő embereket, hogy egymásra találjanak. „Szellemi kerítő” – így jellemezte őt Peterdi Nagy László. Világpolgár volt – bárhol élt, úgy élt, mintha az a saját hazája lenne. A Rét utcai lakása, ahol férjével, Király Gyulával éltek, és ami gyakran hajnalig tartó eszmecserék színhelye volt, sokak (például Kozma András) számára jelentett egyfajta „második egyetemet”.
Anatolij Vasziljev levélüzenetében így méltatta egykori munkatársát: „Amíg lélegzett és életben volt – folyton dolgozott a magyar és az orosz színházért, és annyi örömteli és helyes dolgot vitt véghez, ami e két kultúra történetében sokáig, reméljük örökre fennmarad."
P. Gulyás Márton | Fotó: Eöri Szabó Zsolt
„Az OSZMI élén a legfontosabb feladatomnak azt tartottam, hogy minél több külföldi szakirodalom, elméleti, színháztörténeti és esztétikai kiadvány jelenjen meg magyar fordításban. E nélkül nem lehet gondolkodni, nem lehet felnevelni egy megfelelően képzett új alkotó generációt, kritikusgárdát.”
„…nálam a színház mindig a rendezővel kezdődik. Úgy gondolom, a kiemelkedő rendezői egyéniségek meghívása révén lehet igazán újat mutatni a közönségnek. Eleinte ugyan az emberek általában ellenállnak, de utána azt mondják: »No, mutasd meg még egyszer!«. A kezdeti idegenkedés mindig be van kalkulálva, nem kell tőle félni. S a közönséget sosem szabad lenézni és megalázni azzal, hogy az újat nem érti meg. (…) Az újjal szemben mindig van egy kis ellenállás. Ugyanakkor előbb-utóbb fölébreszti a képzeletet és a kíváncsiságot.”
Idézetek a Színház és emlékezet című interjúból (Szcenárium, 2014. március)
„Vasziljev módszerének alaptétele a színész elhivatottsága, egyenértékűsége a szerzővel és rendezővel, mint művész-alkotótársakkal, elszántság a darab színpadi újrateremtésében, megszállottság a művészi értékrend helyreállításában és új értékek létrehozásának közös, társulati munkájában, és egy rendkívül magas fokú, magát a mindenséggel mérő profizmus és az európai kultúrértékekhez, valamint a nemzeti gyökerekhez való ragaszkodás, emberi és erkölcsi hűség.”
(Király Nina utószava az Anatolij Vasziljev írásait tartalmazó Színházi fúga kötetből)
„Tadeusz Kantor fáradhatatlan, agresszív és szelíd, kompromisszumot nem tűrő, de megbocsájtó, botrányhős és introvertált költő, megalomán és önfeláldozó rendező – e tulajdonságok mind igazak Kantorra, és csodálatos módon minden művében egytől egyig jelen is vannak – a közöttük vibráló feszültség hozta mindig is az új felfedezést, teremtette meg a katartikus FORMÁT.”
(részlet Tadeusz Kantor: Halálszínház című kötetébe írt tanulmányából)
(2018. augusztus 27.)