Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató

Kerényi Imre nagy kultúrharcos volt, aki az évek múlásával egyre tisztábban és világosabban látta, hogy mi a feladata a magyar kultúra értékeinek megőrzése és a magyar kultúra megújítása terén - mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Magyar Teátrumi Tásaság elnöke az MTI-nek.

A Nemzeti Színház és a Magyar Teátrumi Társaság nevében Vidnyánszky Attila részvétét fejezte ki a családnak. 

Vidnyánszky Attila kiemelte: Kerényi Imre jelentős színházi ember volt, akinek meghatározó előadásai mellet a legnagyobb tette az volt, hogy 1981-ben elsőként vitte színre a Csíksomlyói passiót, amely "egy megrázó és nemcsak a színházban, hanem a teljes magyar kultúrában is utat mutató előadás volt".

Mint a főigazgató elmondta, megrendítette, hogy Kerényi Imre nem érhette meg a Csíksomlyói passió augusztus 18-i bemutatóját a csíksomylói nyeregben. Hozzátette: Kerényi Imre halála különös inspirációt ad a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójához.

 ---

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész 2018. augusztus 11-én hunyt el - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel

A közlemény szerint Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében, családja körében érte a halál.
Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színház-rendezői diplomát. 1966-tól a Madách Színház rendezőjeként dolgozott, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, a Népszínház és 1983-tól 1989-ig a Nemzeti Színház rendezője volt. 1968 óta a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanított a főiskolán. 

1989 és 2004 között a Madách Színház igazgatója és művészeti vezetője. Sikeres rendezése a Csíksomlyói passió, melyet Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is bemutattak. Ő rendezte az István, a király című rockopera első színpadi változatát. 

Munkásságát több díjjal ismerték el: Jászai Mari-díj (1977), érdemes művész (1981), Magyar Művészetért Díj (1988). 2002-ben Kossuth-díjat kapott a magyar színházművészetben játszott meghatározó szerepéért, iskolateremtő rendezői munkásságáért, kiemelkedő színházvezetői és művészetpedagógiai tevékenységéért.

1988 és 1992 között a Magyar Demokrata Fórum tagja volt, beválasztották a párt országos választmányába is. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon. 

2011 és 2018 között a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott volt. Nevéhez fűződik a 2012-ben elindított Nemzeti Könyvtár-sorozat, amely a magyar írott kultúra legjavát rendszerezi és teszi elérhetővé.

---

 Kerényi Imre búcsúztatása 2018. augusztus 31-én, pénteken 14 órakor lesz a Fiumei úti Sírkertben.

 

(2018. augusztus 11.)