Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Beregszász díszpolgára lett Vidnyánszky Attila

Beregszász díszpolgára címmel tüntette ki Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatóját és rendezőjét csütörtökön a város polgármesteri hivatala Beregszász művelődési életének fejlesztése és hírnevének öregbítése terén kifejtett negyedszázados munkásságáért.

    A díszpolgári cím adományozása és más kitüntetések átadása alkalmából a beregszászi művelődési házban mondott beszédében Vidnyánszky Attila meghatónak és élete egyik legnagyobb elismerésének nevezte a díszpolgári címet, mert "nincs fontosabb annál, hogy az embert itthon szeretik, hiszen nekem Beregszász az itthon". Hozzátette, szerinte a díszpolgári cím odaítélése arról is szól, hogy 25 éves a beregszászi színház, amellyel elindult egy történet, egyben az ő személyes története is. 
    A rendező hangsúlyozta, hogy a beregszászi színházban létrejött szellemiség a társulat révén átsugárzott a debreceni Csokonai Színházba és immár hat éve Magyarország első számú színházának a működését is a "Beregszászon született szellemiség határozza meg".
    Kiemelte, hogy két és fél évtizede Beregszász életében nagyon nagy dolog történt, hiszen a pici magyar színház több mint húsz országba vitte el a város hírét annak kulturális nagyköveteként. Emlékeztetett arra, hogy a beregszászi színház egyben hídszerepet is játszik a nemzetiségek, kultúrák között a soknemzetiségű régióban.
    A kitüntetést megköszönve Vidnyánszky Attila elmondta: a jövőben igyekszik még hathatósabban képviselni Beregszászt a világban.
    Babják Zoltán, Beregszász polgármestere méltatásában hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli Vidnyánszky Attila színházalapítói és rendezői tevékenységét. Mint mondta, a színház felbecsülhetetlenül fontos szerepet játszik a város művelődési életében, már régen a város "névjegyévé" vált. A társulat sikerei és Vidnyánszky Attila tevékenysége is bizonyítja, hogy Beregszászon tehetséges emberek élnek. A színház egyben nemzetmegtartó szerepet is játszik, működése reményt sugároz, hogy van jövő Beregszászon - mondta Babják Zoltán.
    Az MTI-nek Vidnyánszky Attila kifejtette: a várossal, a társulattal soha nem szakadt meg a kapcsolata és komoly tervei vannak már a közeljövőt illetően is, mivel a következő évadban újra rendezni fog a beregszászi színházban. Azt is jelezte, hogy a Kaposvári Egyetemmel közreműködve hamarosan színházi osztályt indít a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, ahol már folyik az akkreditációs ügyintézés. Ha a kezdeményezés sikerrel jár, akkor legalább 15 évre megoldódik a beregszászi színház színészutánpótlása - közölte Vidnyánszky Attila.

 

Varga Béla, az MTI tudósítója

(2018. május 24.)