Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

MITEM 2018

Április 10-én kezdődik az 5. MITEM

Sajtótájékoztató a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóról

Tizennégy ország huszonhat előadását láthatja az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 10. és 29. között a budapesti Nemzeti Színházban.

A sajtótájékoztató résztvevői, középen Rétvári Bence államtitkár

 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a találkozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a MITEM elmúlt négy éve óriási sikertörténet. Egyre többen jönnek el a rendezvényre, három hétig a világ színjátszó életének egyik fontos középpontja Budapest és a magyar Nemzeti Színház.
Kiemelte: 4,5 millióról az elmúlt években 6,7 millióra emelkedett a színházlátogatások száma Magyarországon. Egyre bővülő, színesedő Magyarországon belül is a színházi kultúra. Mint mondta, ez a növekedés annak is köszönhető, hogy egyre több forrás jut a színházakhoz. Hozzátette, hogy az elmúlt év végén döntöttek arról, hogy 2 milliárd forint támogatást biztosított a kormány a Nemzeti Színház részére korszerűsítésre.

Vidnyánszky Attila főigazgató

    Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a MITEM-ről szólva kiemelte a találkozás, az együttlét, az egymás kultúrája iránti kíváncsiság és a párbeszéd fontosságát. Hangsúlyozta: a magyar színházi szakma egésze részt vesz a MITEM rendezvényein. Mint mondta, a MITEM-en izgalmas előadásokkal, rendkívül széles sávon, gazdag kínálattal fordulnak a nézők felé. 

A találkozón Magyarország mellett tizenhárom ország - Oroszország, Ukrajna, Németország, Románia, Észtország, Belgium, Libanon, Olaszország, Tunézia, India, Szerbia, Szlovénia és Horvátország - színházai vesznek részt. A MITEM előadásainak rendezői között van Michael Thalheimer, Antonio Latella, Eimuntas Nekrosius, Valerij Fokin, Rimas Tuminas, Elmo Nüganen, Andrej Mogucsij és Vlad Troickij is.

A meghívott színházak között vannak olyanok, amelyek hagyományosan, szinte minden évben jelen vannak a fesztiválon és új vendégeket is köszönthetnek - mondta az igazgató, kiemelve: örül a német színházi jelenlétnek, amellyel egy falat sikerült újra áttörniük. A fesztivál programja különleges színházi csemegéket tartalmaz, Magyarországon korábban nem látható színházakat, kultúrákat mutatnak be.
Elmondta: teret nyitottak az aktuális témák bemutatásának is. A migránskérdés, az idegenség egy másik kultúrában, a kultúrák találkozása új téma, amely erőteljesen megjelenik a programban. Hagyományos témáikat is megtartják: hogyan lehet megőrizni nemzeti kultúránkat egy globalizált világban, hogy lehet ezen kultúrák között dialógus, hogyan tudjuk átmenteni generációról generációra az értékeket, tradíciókat.

Hegedűs D. Géza és Ács Eszter


A MITEM idei programját Kulcsár Edit, Rideg Zsófia, Kozma András és Verebes Ernő dramaturgok, a fesztivál szervezői mutatták be, Ács Eszter és Rácz József színművészekkel együtt.

Újra eljön a fesztiválra a magyar közönség előtt legutóbb az Anyeginnel bemutatkozó moszkvai Vahtangov Színház, amely ezúttal Szophoklész tragédiájával, az Oidipus királlyal mutatkozik be. A találkozón részt vesz Európa egyik legrégebbi művészszínháza, a milánói Piccolo Teatro, amely Antonio Latella rendezésében a Pinokkiót mutatja be.

Műszaki stábunk az előadásokról szóló előzetesek bejátszásával, a Skype-kapcsolatokkal és a tájékoztató FB közvetítésével volt elfoglalva.

    A fesztivál résztvevői Skype-on keresztül vagy videóüzenetben is bemutatkoztak. A Piccolo Teatro két művésze, Christian La Rosa és Massimiliano Speziani a Pinokkió című előadásról beszélt: Carlo Collodi művét felnőtteknek szóló meseként mutatják be. Fadhel Jaibi, a tunéziai nemzeti színház igazgatója elmondta: a színház a Violence(s) című produkciójával szerepel Budapesten.

A fesztiválon négy német előadás látható, köztük két berlini produkció. Oliver Reese, aki az idei évadtól a Berliner Ensemble igazgatója, elmondta, hogy két politikus darabbal érkezik a színház: rendezésében Günter Grass A bádogdob, valamint Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című művét, Michael Thalheimer rendezését, az idei évad nyitóelőadását mutatják be. Az idei MITEM mottója egy Szophoklész idézet: "Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre".

A Nemzeti Színház négy előadással vesz részt a fesztiválon: a III. Richárd, a Bánk bán, a Figaro házassága, avagy egy őrült nap emléke című produkció mellett a Woyzeck bemutatója is szerepel a programban. Három határon túli társulat is meghívást kapott a találkozóra.

A MITEM-ről további információ a fesztivál honlapján érhető el. (www.mitem.hu)

 

MTI  |  Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

 

(2018. január 25.)