Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Az új évad első Kölyöknapja - október 22-én vasárnap, 10-13 óráig

Folytatjuk a gyermekes családok számára kitalált programsorozatunkat. Jól bevált módszeren ne változtass, mondják a bölcsek, így idén is minden alkalommal két színházi produkciót és különféle kézműves foglalkozásokat kínálunk a közönségnek. Ha mégis lesz változás, azzal vendégeink kényelmét szeretnénk növelni - az egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően a színpadi produkciókat eztán a Nagyszínpadon tartjuk.

Őszi, szüreti Kölyöknap

A részletes program:

10 órától a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusai várják az érdeklődőket, Sztankay Bea keramikusművész, Tószegi Judit mézeskalács-díszítő és a Csodaceruza Magazin szerkesztői.


11 órától előadások  a Nagyszínpadon:

11.00-12.00 Kuttyomfitty Társulat: Cirkusz folklórikusz című előadása

A Cirkusz folklórikusz című műsorban a közönség soraiban ülő gyerekek szereplésével együtt láthatóak lesznek, olyan világszámok, mint a ripsz-ropsz csapásolás, irniksz-birniksz helyben forgás, lavírozás 5 üveggel, kunsztok 3 bottal, ráadásul medvetáncoltatás, idomított kecskék, erőfitogtatás, kötélen egyensúlyozás, akrobata csapat. Olyan világszenzációk, melyeket a nagyközönség, együtt, egy műsorban, még sosem láthatott!

Alkotók: Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás néptáncos, néptánc-pedagógus, a Népművészet Ifjú Mesterei.

A Kuttyomfitty Társulat 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan műsorokat mutasson be a zömmel gyermekek alkotta közönségnek, hogy a táncos élmény mellett néprajzi, zenei és irodalmi ismeretekhez juttassa őket. Előadásaikat a felnőtt korosztály is kedveli, tehát igazi családi programra számíthatunk.

 

12.00-13.00 Csurgó zenekar: „De jó a dió” koncert

Szekszárd Pro Urbe díjas zenekarának őszi mulatságán kiutazunk a szőlőhegyre, ellopjuk a csősz elől a szőlőt, fára mászunk, lepotyogtatjuk a diót, megtörjük,  rigót csalogatunk, és a hazaúton betérünk egy vásárba is. Mindezt nem csak sok zenével, de játékkal és tánccal.

 

A Kölyöknap minden programja ingyenes.
Kérjük hogy a nagyszínpadi programokra regisztráljanak a jegy@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen, írják meg azt is, hányan érkeznek.

TISZTELT KÖZÖNSÉGÜNK! MINDEN HELY ELKELT. KÖSZÖNJÜK A NAGY ÉRDEKLŐDÉST!

 

Szeretettel várjuk kedves vendégeinket!

 

 

***
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

 

 

(2017. október 04.)