Assisi Szent Ferenc élete
1181/82
Az Assisi melletti Porciunkulában született. Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere, anyja Pika, egy finom lelkű, művészetkedvelő, francia származású asszony volt.
1198-1204
Ferencet megválasztották vezető táncosnak, és lakomákról, fantáziadús programokról gondoskodott a város fiataljai számára. Ennek költségeit általában magára vállalta. A világfi Ferencet egy betegség döbbentette rá, hogy mennyire léha életet élt. Perugiában fogságban volt – az assisiek ugyanis háborút viseltek Perugia ellen –, amikor „magasabb rendű dolgokról” kezdett gondolkodni: lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta.
Hazatért Assisibe: az ima és a templomok csendjében végzett elmélkedés segítségével igyekezett megismerni Isten akaratát. A leprással való találkozás döntő hatással volt élete további alakulására: „… míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása… az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére”.
1205
San Damiano romos kápolnájában imádkozás közben háromszor hallotta a feszületről Krisztus szavát: „Ferenc, menj, s állítsd helyre Egyházamat, mely, mint látod, romokban van!…” Megtérése után eleinte bolondnak nézték, de komoly vallásossága hamar eloszlatta ezt a véleményt.
1206
Apja elkeseredésében följelentést tett „megtévedt” fia ellen, hogy visszaperelje tőle a pénzét. A nyilvános tárgyalás meghökkentő módon zárult: Ferenc ruha nélkül állt ott, mert a püspök lába elé letette atyjától kapott ruháját, erszényét és így kiáltott: „Halljátok mindnyájan! Örömmel adom vissza atyámnak azt, ami az övé, nemcsak a pénzét, hanem a ruhákat is. Mostantól fogva nem azt akarom mondani: »Atyám, Bernardone«, hanem azt mondom: »Miatyánk, ki vagy a mennyekben!«” A püspök a palástjával takarta be Ferencet, aki ekkor elhagyta a világot, hogy egyedül Istennek szolgáljon. Ez eleinte abból állott, hogy helyreállította a környék összedűlőfélben lévő templomait és kápolnáit. Felcsapott vásári énekesnek, s amikor az emberek köréje gyűltek, építőkövet koldult tőlük.
1208
Igazi fordulat 27 éves korában következett be,,amikor egy szentmisében az az evangéliumi szakasz szól, hogy Jézus a tanítványokat kettesével küldi szét hirdetni az evangéliumot: „Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. Gyógyítsátok meg a betegeket, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki…”.
1209
Amikor regulát (rendi szabályzatot) kell írnia társai számára, mert egyre többen követik őt, és ezért Róma jóváhagyása kívánatossá vált, akkor azt így kezdi: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát…”
Ferenc és társai igen szigorú életmódot folytattak. Gyakran nélkülözték a legszükségesebb dolgokat is, csúfolták és bántalmazták őket. De az „assisi bűnbánók” végtelen türelme fölkeltette az emberek figyelmét. Látták ugyanis, hogy soha egyetlen fillért nem fogadnak el, vidámak és egymással szemben nagyon figyelmesek a szeretetben. A testvérek száma bámulatos gyorsasággal gyarapodott: néhány év múlva pünkösdkor már ötezer testvér gyűlt össze.
1212
Klára elhagyja a szülői házat, és szerzetesi életet kezd Ferenc eszménye alapján. Klára utódai a Klarissza nővérek különböző ágai: a „Szegény Úrnők”.
1219
Ferenc elment a Szentföldre, és az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni. Találkozott a szultánnal, prédikált neki, aki megcsodálta a rendkívüli embert, de megtérni nem volt hajlandó.
Az Assisi közelében lévő Porciunkula kápolnája mellett alakult a Ferences rend anyakolostora. Körülötte gallyakból építették a kunyhóikat. A szegénységet annyira fontosnak tartotta Ferenc, hogy úgy tekintette, mint „Krisztus menyasszonyát”. Ezért figyelmeztette testvéreit, hogy „semmiképpen ne fogadjanak el pénzt” és „ne legyen tulajdonuk, hanem mint zarándokok és idegenek, akik ebben a világban szegényen és alázatosan szolgálják az Urat, járjanak alamizsna után, és ne szégyelljék magukat, hiszen az Úr maga is szegénnyé lett értünk”.
1223
Karácsonykor Greccioban felidézte Jézus születését (az első élő betlehemes).
1224
Ferenc 1224 szeptember 14-én a toscanai La Verna hegyén hosszas imádság és böjt után megkapta Krisztus kínszenvedésének sebhelyeit, stigmáit.
1225
Ferenc félig vakon, tizenkétféle betegségtől szenvedve írta meg a „Teremtmények énekét”, a Naphimnuszt.
1226
Májusban megírta a végrendeletét, s halála közeledtét érezve visszatért a Porciunkulába.
1226
Október 3-án halt meg, másnap temették el Assisiben.
1228
IX. Gergely pápa szentté avatta. Földi maradványait 1230-ban helyezték örök nyugalomra a tiszteletére épített Szent Ferenc bazilikában, Assisiben.
forrás: Erdélyi Ferences Rendtartomány
(www.ofm.ro), Magyar Katolikus Lexikon
(2017. január 30.)