Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Erdély legnagyobb magyar könyvvásárán a Nemzeti

A rendezvény fő helyszínének számító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában irodalmi kávéházat alakítanak ki, ahol többnyire egy magyarországi és egy erdélyi szerző beszélget irodalommal kapcsolatos témákról.

Györgyi Anna és Tóth Auguszta a Szenvedély c. előadásban | Fotó: Eöri Szabó Zsolt 

    A könyvvásáron körülbelül 9 ezer könyvcímmel számolnak a szervezők, és mintegy 300-ra teszik az új könyvek számát. Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője csodának nevezte, hogy Marosvásárhely könyvbarátai el tudnak tartani egy ekkora rendezvényt, amely nem csak Erdély legnagyobb magyar könyvvására, hanem szerinte a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és az Ünnepi Könyvhét után a Kárpát-medence legnagyobb magyar könyves szemléje. Úgy vélte, a rendezvény egyediségét nem a vásár mérete, hanem annak sajátos hangulata adja.

    Az MTI kérdésére elmondta: az idén is vissza kellett utasítaniuk jelentkezőket, mert a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka megtelt, és az erdélyi városban egyelőre nincs a színháznál alkalmasabb helyszín a vásár megszervezésére.

    A rendezvényen több színházi előadás is látható, a Nemzeti Színház Ingmar Bergman Szenvedély című produkcióját mutathatja be, a nagy érdeklődés miatt két alkalommal is.

   Kiss Csaba, a Szenvedély rendezője, több programban is érdekelt.

- Itt jelenik meg első erdélyi drámakötetem, a Hazatérés Dániába, a Mentor Kiadó gondozásában. Nagyon szép, nemes címlapja lett, Birtalan Zsolt tervezte.

A Könyvvásár három napjára kb. 100 különböző programot szerveztek, a kiemelt események között szerepelnek az erdélyi és magyarországi irodalom neves képviselőivel való találkozások, beszélgetések. Érdekesség, hogy a színházi programok között felolvasószínházi formában színre kerül a Főnyeremény c darabom is, amelyet először a Nemzeti Színház nyílt napján láthatott a közönség - mondta az író-rendező.

 

MTI / Nemzeti Színház

(2016. november 10.)