Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Február 7-ig lehet jelentkezni a Versünnep Fesztiválra

 Budapest, 2016. január 29., péntek (MTI) - Egy héttel meghosszabbították a Versünnep Fesztivál jelentkezési határidejét, így a megmérettetésre február 7-ig nevezhetnek megzenésített vagy szóban előadott költeményekkel hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói.    

Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke az m1 aktuális csatorna pénteki műsorában felidézte: a rendezvénysorozat tizenegy éve indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelven született irodalmi alkotásokra.

    A. Szabó Magda, a fesztivál április 10-i döntőjének otthont adó Nemzeti Színház stratégiai igazgatója hangsúlyozta: teátrumuk "hivatásától fogva" csatlakozik a kezdeményezéshez, hiszen az irodalom talán a magyar kultúra legfontosabb műfaja. Mint elmondta, a rendezvény győztesét elismerésül meghívják szerepelni a Nemzeti Színház egy darabjába is.

Kolti Helga a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke

    Kolti Helga beszámolója szerint a nevezés feltételeit a www.versunnep.com honlapon ismerhetik meg részletesen az érdeklődők.

 

***

 

Budapest, 2016. január 28., csütörtök (MTI) - Az 1956-os forradalomra is emlékezik az idei Versünnep Fesztivál, amelyre hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói jelentkezhetnek február 7-ig megzenésített vagy szóban előadott költeményekkel - mondta el csütörtökön Budapesten Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke.

    Hozzátette: a magyar költészet mellett a versmondás műfaját is népszerűsítő rendezvénysorozatra az előadók egy kortárs és egy 1956-os témájú, valamint egy klasszikus, a 130 évvel ezelőtt született Tóth Árpád, a 95. évvel ezelőtt született és 35. évvel ezelőtt elhunyt Pilinszky János vagy a 75. évvel ezelőtt elhunyt Babits Mihály egy-egy költeményével nevezhetnek a mondott vers kategóriában. A megzenésített művek kategóriájában két vers előadása kötelező.

    Mint Kolti Helga fogalmazott, az előadott versek minden magyar anyanyelvű embert képesek összekapcsolni téren és időn keresztül. Kiemelte: a Versünnep Fesztivál rendezvényein az "örök érvényű művek bűvkörében" lehetőség van a közönség és az előadók együttgondolkodására, "közös hullámhossz" kialakulására.

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház főigazgatója

    "Komolyan hiszek benne, hogy ha kikopik életünkből a vers, akkor vége mindennek" - fogalmazott a sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila, a Versünnep Fesztivál április 10-i döntőjének helyszínt adó Nemzeti Színház vezetője. Hozzáfűzte: verset mondani rettenetesen nehéz feladat, amely nem csupán színészt, hanem egyéniséget is kíván. AVersünnep Fesztivál győztesét ezért elismerésül meghívják szerepelni a Nemzeti Színház egy darabjába is.

Falusi Márton költő

    Falusi Márton költő, a versenyt támogató Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja hangsúlyozta, hogy a Versünnep Fesztivál egységben kezeli a kortárs és a klasszikus költészetet. "Jó kortárs művek nélkül a klasszikus költészet is feledésbe fog merülni" - fogalmazott, kiemelve, hogy a fesztivál képes megmutatni azt is, hogy téves az elképzelés, amely szerint a mai alkotások "túlságosan elvont", a "mindennapi valóságtól idegen" költészet eredményei lennének.

    A budapesti finálét megelőzően országszerte és határon túl is több elődöntőt szerveznek. A fővárosi válogatót március 7-én rendezik meg a Budapesti Operettszínházban, az erdélyi elődöntőre pedig március 25-én, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kerül sor. A nagyszámú jelentkező miatt idén a Kaposvári Egyetemen is lesz kihelyezett elődöntő, valamint további válogató versenyeket szerveznek a szerbiai Vajdaságban és Szlovákiában is.

    Immáron harmadik éve olyan civil szervezetek, magyarországi és határon túli iskolák is csatlakozhatnak a versünnephez, amelyek vállalják, hogy a kiírásban szereplő témakörökben amatőr versmondó versenyt szerveznek gyermekek számára - mondta el Kolti Helga, aki szerint a fesztivál hatására "ismét divat lett verset mondani, a gyermekek örömmel vesznek részt a megmérettetéseken".

    A különböző helyszíneken megrendezett versenyek győztesei a budapesti Játékszínben mérhetik össze tudásukat, az itteni seregszemle legjobbjai felléphetnek a fesztivál április 10-i döntőjében is.

    Csapó György, a versenyt támogató Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője hangsúlyozta, hogy különösen fontosnak érzik a határon túli megmérettetéseket. Mint fogalmazott, a vers megtartó erőként mély nyomot hagyhat a magyar gyerekekben és családokban.

A sajtótájékoztatón egy összeállítást nézhettek meg a vendégek a 2015-ös Versfesztiválról. A képernyőn az akkori győztes, Kakasy Dóra.

    A 2016-os Versünnep Fesztivál fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A fesztivál zsűriének elnöke Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és rendező lesz, a rendezvénysorozat minden alkalma nyilvános.
 

Fotók: Eöri Szabó Zsolt

(2016. január 29.)