Krúdy Gyula mitikus hajósa a magyar irodalom egyik legismertebb alakja, aki rokonságban áll Don Juannal, hiszen Szindbád is szerette a nőket, szám szerint százhetet. Vidnyánszky Attila előadásában Szindbád elsősorban nem hódító vagy ínyenc, hanem élet és halál közé rekedt utazó, aki szerelmes az életbe.
A Körhinta után egy másik magyar filmklasszikus címe jelenik meg a Nemzeti műsorában. Huszárik Zoltán 1971-ben bemutatott klasszikusa, a Szindbád áldás és teher is lehet egy új előadás színre állításakor. Hogyan próbálja letépni magáról a filmemlékeit?
– Nem akarom letépni, hiszen a kedvenc filmem. Kár volna szabadulni tőle, és már nem is tudnék. Külföldi rendezőbarátaimnak mindig viszek ajándékba egy példányt Huszárik filmjéből, mert ezt meg kell nézniük! A Körhintához képest a Szindbád esetében komoly irodalmi alapanyaggal van dolgunk. Sarkadi Imre három novellája remek kiindulópontot jelentett Fábri Zoltánnak a Körhintához és a mi előadásunkhoz, de aligha ezek Sarkadi legjobb írásai. Ezzel szemben Krúdy Szindbád-novellái zseniális szövegek. A Körhintában az összes színházi hatáselem közül a legkisebb szerepet a szövegnek szántuk. A Szindbádnál viszont – a Verebes Ernő író-dramaturg által készített kollázsban – ez fordítva van: mindent Krúdytól idézünk.
Huszárik filmjének vágásrendje éppen a megszokott fordítottja. Jelenetváltáskor a rendezők általában először bemutatják a helyszínt, s csak ezután mennek közelebb a szereplőkhöz. A Szindbád esetében éppen az ellenkezője történik. Látunk egy részletet – parázsló farönk, nyíló virág, brosstű, megsárgult képeslap –, és csak az apróságok részletező bemutatása után pillantjuk meg a szereplőinket.
– Hasonlóan járunk el, nálunk mindig a szöveg bontja majd ki a teret, a jelenetet. Ez a felfogás ugyan az előadás előrehaladtával megváltozik, és egyre inkább átveszi a főszerepet a zongoraszó – Éric Satie, Schubert és Bartók. Kiköt Szindbád Óbudánál, és kezdetét veszi a mese, a Krúdy-varázslat. S ahogy egy-egy jelenetkép felvillan, úgy tűnik is el. Még sosem csináltam ilyet, de olyan világítást tervezek az előadásnak, hogy egy-egy jelenet végén a színpad mindig sötétbe, a szövegbe fúl…
Hogyan kötik össze Krúdy novelláit egységes előadássá?
– Az egész előadást végigkíséri a narráció, amelyet egy külső, színpadon kívüli forrásból hallunk. Ez a hang inspirálja a játékot: hol egyszerűen illusztrálva, máskor kibontva vagy képzettársítással alátámasztva az elhangzottakat. Ez a hang köti össze előadássá a novellákat. Itt szóimádat lesz! Gyönyörködés Krúdy mondataiban.
Korábban elmondta, hogy az újkori Európa négy férfihéroszával – Don Quijotéval, Hamlettel, Don Juannal és Fausttal – mindenképpen szeretne foglalkozni a Nemzetiben. Szindbád nevezhető amolyan magyar Don Juannak?
– Biztos, hogy lelki rokonságban állnak egymással. Szindbád alakja felfogható a „dongiovannizmus” magyar változataként, aki háromszáz-egynéhány éve a nőkért él. A hódító férfi karakterénél azonban sokkal fontosabb dologról szól a Szindbád. Egy ember, aki szellemként tér vissza, és még a túlvilágról is udvarol, az számomra inkább az életbe való kapaszkodásról, az életért való rajongásról, és nem a hódításról szól. A halálból a nőkön keresztül nyúlik vissza az életbe, vagy a halál elől menekül… A nők és a szerelem töltik be a közvetítő szerepet ebben a lelki utazásban. Mert Szindbáddal tudjuk: a szerelem az egyetlen dolog, amiért érdemes ezt a nyomorúságos életet elviselni. Krúdynál még a halálban is szerelmeskednek az emberek. Sőt, az egyik novellájában éppen az derül ki, hogy az öngyilkosok büntetése az, hogy nem mocoroghatnak, vagyis nem szerelmeskedhetnek a föld alatt.
Krúdy hol fagyöngynek, időnként halottnak vagy élőnek láttatja hősét. Melyik Szindbád lesz az előadás főszereplője?
– Krúdynál sem mindig eldönthető, e különböző létfázisok közül éppen melyikből szólal meg Szindbád. Én a főhős minden egyes megjelenésénél eldöntöttem, honnan is szólal meg, de a saját döntésemmel nem akarom a nézőket is befolyásolni, rájuk bízom, ki mit gondol az adott jelenetben Szindbád létállapotáról. Szindbád – mint ahogy mindnyájan – megrekedt élet és halál között. Ott bolyong az éjszaka és a nappal, a sötétség és a világosság határán. Az előadásunk egyik kulcsfigurája a Nagy-Kálózy Eszter által megformált Mnémoszüné, az emlékezés istennője, aki megszülte a múzsákat. Ő vezeti Szindbádot az emlékei között. Álomszínház ez is! Tüllszerűség, időtlenség, lebegés. Az egész előadás tulajdonképpen egyetlen pillanat, az élet és a halál közötti átlépés pillanata. Nincsen klasszikus értelemben vett történet, csak a gyönyörű szövegekből kibomló atmoszféra rezgése, lebegése, amibe beszűrődik itt-ott egy sikoly.
Krúdy részletező leírásai, például a mindig gondos helyszín-meghatározások is a „pillanatfelvétel” jelleget szolgálják?
– Krúdynál sosem történnek általában a dolgok. Ha például valaki nőt akar szöktetni, mindenképpen Miskolcra kell szöktetnie, mert „Miskolcon durranósabb a csók, kiadósabb az ölelés, tartósabb a törvénytelen szerelem”. Mindig pontos a leírás, Krúdy sosem fogja vissza magát a körülírásban, és rendkívül érzéki módon részletezi, szinte a végletekig, milyen is az a hajnal, nő vagy rákleves. Emeletnyi hasonlatot használ, tobzódik a jelzőkben, és az ember érezni kezdi az illatokat, egy nőét, egy ételét, összefut a nyál a szánkban és csíp a hideg levegő. Magával ragad minket Krúdy fájdalmas-szép örök elvágyódása a halálon innen és túl, de legfőképpen az, hogy szerelmes a szerelembe, szerelmes az életbe.
Lukácsy György
(Nyíregyháza, 1878 – Budapest, 1933)
Törvénytelen gyerek volt, apai ágon dzsentri, anyai ágon iparos család sarja. Már több cikket is közölt, amikor 14 évesen első novelláját a Szabolcsi Szabadsajtó lehozta, amelyet az 1895-ben letett érettségiig 200 elbeszélés követett. Debreceni és nagyváradi újságíróság után 1896-ban Budapestre ment, következő évben megjelent első kötete: Üres a fészek.
Rengeteg lapnak, folyóiratnak dolgozott, a Nyugatban is publikált, de egyetlen irodalmi körhöz és irányzathoz sem tartozott. A Szindbád ifjúsága (1911) és A vörös postakocsi (1913) igazi közönségsikert aratott, amit olyan jelentős művek követtek, mint az Aranykéz utcai szép napok, a Napraforgó, a háború után a Hét bagoly, a Boldogult úrfikoromban – csak pár példa a félszáznál több regényből (és írt még 3000 elbeszélést, több ezer cikket, karcolatot, krokit és hét színdarabot).
Az 1919-es forradalmak alatt írt cikkei miatt sajtókampányt indítottak ellene is, publikációs gondokkal küzdött. Sorra írta jelentős műveit, de egyre inkább a megromlott házassága, a betegség, az alkoholizmus, a pénztelenség és a magány keserítette meg életét. Nincstelenül, szánalmas körülmények között érte a halál.
A Szindbád-történetek - Egy kis irodalomtörténet
Két vaskos kötet is a Szindbád címet viseli (1957 és 1973), de a tartalmuk eltérő. A cím is megtévesztő, Krúdy ugyanis ilyen címmel nem írt, és nem is tervezett kötetet. A következő Szindbád-köteteket állította össze maga a szerző: Szindbád ifjúsága (1911, 1925), Szindbád utazásai (1912), Francia kastély (1912), Szindbád. A feltámadás (1916), Szindbád ifjúsága és szomorúsága (1917), Szindbád megtérése (1925). Nem jelentek meg kötetben az Álomképek-sorozat részei, és az idős Szindbádról szóló Purgatórium fejezetei is csak a szerző halála után láttak napvilágot folytatásokban. Vannak, akik a De Ronch kapitány csodálatos kalandjait is a Szindbád-könyvek közé sorolják. Akadnak különböző Szindbád-novellák azonos címmel, és azonos novellák eltérő címmel… Nem könnyű tehát megmondani, mi „a” Szindbád.
Egy kis filmtörténet
1971-ben mutatták be Huszárik Zoltán filmjét, amelynek operatőre Sára Sándor volt. A film hatalmas sikert aratott, nemzetközi fesztiválokon szerepelt. Huszárik először az olasz neorealista filmrendezőt, a színésznek is jelentős Vittorio de Sicát kérte fel (aki a szokásos gázsiját kérte, de az is teljesíthetetlen volt). Ma már aligha tudjuk elképzelni, hogy más is játszhatta volna Szindbádot, mint Latinovits Zoltán. Talán nem túlzás azt mondani, hogy személye összeforrt a filmbéli alakkal, és bizonyára sokan emlegetik még ma is Latinovitsot (Szindbáddal, őt pedig Krúdyval azonosítva), ha valahol egy jókora marhacsontból kicsusszan a velő…
Egy kis kultuszkutatás
1911-ben, amikor a Szindbád ifjúsága megjelent, Krúdy párbajban megsebesített egy huszárkapitányt, és az író egyszeriben kultikus alak lett. Írásaiból „kiolvasott” romantikus és nosztalgikus alkatával hozzák összefüggésbe, hogy előbb a Margitszigeten, majd Óbudán élt – a szomorú valóság ezzel szemben az, hogy mindkettőre pénztelensége miatt kényszerült (a szigeten nem kellett a szállásért fizetni, amikor onnan kitették, az akkor falusias Óbudára költözött). Az író az 1920-as évektől nyomorgott, felszámolhatatlan adósságok nyomasztották. Márai Sándor regénye, a Szindbád hazamegy, ennek a „csődbe ment” figurának az utolsó napját írja le, akinek hatvan pengőt kellene szereznie, hogy a villanyt ne kapcsolják le. Márai nem mondja ki, hogy regénybeli Szindbádja azonos az íróval, még sincs senki, aki a regényt olvasva ne Krúdyra gondolna. A Krúdy-kultuszban az író és Szindbád alakja eggyé vált.
(2015. november 20.)