Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Évadzáró

Tavaly négy új díjat alapított a Nemzeti: a Sinkovits Imre-díjat, a Szörényi Éva-díjat, a Németh Antal-díjat és a Kulissza-díjat. Az előbbi három díj névadói a hazai színjátszás történetének kiemelkedő személyiségei, akik azokat az értéket képviselték, melyeket a mai Nemzeti Színház is magáénak vall.



Kristán Attila

 

A Sinkovits Imréről, a Nemzet Színészéről elnevezett díjat a Nemzeti Színház társulata szavazza meg, és az a férfiszínész kapja meg, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta, és emellett a színházért is feladatot vállalt. A 2014/2015-ös évadban a szavazatok alapján Kristán Attila színművész kapta az elismerést. 

 

Szörényi Éva már 16 évesen a Nemzeti színpadán játszott, és pályája 23 évig töretlen volt, 1956 után azonban menekülnie kellett. Az Egyesül Államokban élt 2009-ig, ahol a magyar színjátszás hírnevét öregbítette. A művésznő 1991-ben tért vissza Magyarországra, ahol két egymás utáni estén fellépett a Nemzetiben. A róla elnevezett díj azt szimbolizálja, hogy a Nemzeti kultúra nem ér véget az országhatároknál. 


Söptei Andrea, Vidnyánszky Attila és Madarassy István ötvös-szobrászművész, aki saját tervezésű plakettjét azon melegében gravírozta a nyerteseknek. 


Az elismerést a társulat szavazza meg, és az a színésznő kapja, aki az elmúlt évad legjobb alakítását nyújtotta, és a színház közösségéért is feladatot vállalt. A 2014/2015-ös évadban a szavazatok alapján a díjat Söptei Andrea színművész kapta.

 

A Németh Antal–díjat a Nemzeti Színház társulatáért az évadban a legodaadóbban tevékenykedő művészeti munkatárs kaphatja meg. Az elismerést ebben az évben a társulat Rideg Zsófia dramaturgnak, aMadách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) főszervezőjének ítélte oda.



Rideg Zsófia 

 

Németh Antal a Nemzeti Színház volt rendezője, igazgatója, a magyar színházi élet jelentős egyénisége, akit rengeteg méltatlan támadás ért. A tavaly alapított díjjal a Nemzeti Németh Antal színházszervezői tevékenysége megbecsülésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

 

A Kulissza–díjat az előadások létrejötte érdekében dolgozó „háttérmunkatárs” kaphatja meg a társulat szavazatai alapján. Az elismerést ma Kónya Gabriella súgó kapta meg.


Kónya Gabriella


Az évadzáró társulati üléssel lezárult a Nemzeti 2014/2015-ös évada, melynek során 425 előadás került színre, ebből 35 vendégjáték volt. A nézők száma meghaladta a 110 ezret. (néhány előadás még hátra van az évadból).

 

A színház új játszóhelyet nyitott meg, a Bajor Gizi Szalont, bővítette nagyszínpadi nézőterét, konferenciákat és színháztörténeti vetélkedőt szervezett, ifjúsági programjai több ezer diákot értek el.


A Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) 13 ország 20 előadása szerepelt a Nemzeti színpadán, a fesztiválon az előadásokat összesen 7134 néző látta.


A próbák nem állnak meg, javában készül a jövő évad repertoárjáról a Bozsik Yvette rendezte Éden földön című családi darab, melyet Szarka Tamás írt, érkezik Alexander Morfov, hogy A szarvaskirály olvasópróbáit elkezdje. Törőcsik Mari Anatolij Vasziljevvel dolgozik júniusban, a művésznő 80. születésnapjára készülő, Az öreg és a tenger című darabon. A következő évad bemutatói közt szerepel még többek között a Cyrano de Bergerac,Csongor és Tünde és a Szindbád.

 

A társulattól két színész - Tenki Réka és Szatory Dávid - távozik.


A Nemzeti Színház nagy szeretettel várja nézőit a következő évadban is!


(2015. június 04.)