Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Emlékezzen velünk!

Március 13-án erre az ötven évvel ezelőtti március 15-re emlékezünk az új Nemzeti Színház parkjában, a régi Nemzeti lerombolt homlokzatánál. Gyújtsanak velünk egy-egy mécsest és hallgassák meg az emlékezők gondolatait. 

A Nemzeti Színház igazgatósága szeretettel hívja, várja Önt 

2015. március 13-án 18 órakor kezdődő

ünnepélyes megemlékezésre 

és az azt követő mécses-gyújtásra.


„…a színház körül geodéták mérték az épületnek a metróépítésből előálló esetleges süllyedését. A Nemzeti Színház műszaki vezetőjének helyettese véletlenül meglátta a geodétákat és meghívta őket, jöjjenek le a színpad alatti legmélyebb szintre és ott végezzenek méréseket. Ők azonban azzal hárították el, hogy a mérésektől függetlenül a színház lebontásának elhatározása befejezett tény.” 

(Tolnai Pál, az Operaház és a Nemzeti Színház főmérnöke, 1963. augusztus 25.)


Katedrálisnak láttam az épületet. Mert tekintélyt sugárzott, akár a Magyar Tudományos Akadémia, ami ezeréves mivoltunk erejét is kifejezi, s erőt ad önbecsülésünk megtartásában.” 

(Bessenyei Ferenc)


„A fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésén határozatba foglalták: „ a jelenlegi Nemzeti Színház lebontása feltétlenül szükséges.” (1964. február 14-én)


„Ott álltam és rajzoltam. Tenni semmit se lehetett, úgy rendelkeztek, hogy az ügy semmiféle ellenkezést nem válthat ki. Beszéltem egy mérnökkel, elmondta: négy toronyból állandóan műszerrel figyelték a metró építkezésének hatását. Állította. Úgy megyünk el az épület alatt, hogy a színház meg se fog mozdulni. A párizsi Opera alatt is hatalmas metróállomás épült, s több, mint száz esztendeje zavartalanul áll az épület.” 

(Varga Mátyás díszlettervező)




1965. március 15. Köszönjük a felvételt Zaránd Gyula Párizsban élő fotóművésznek!



 

(2015. március 10.)