Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Töpörtyű és piskóta szagú egerek

Az Egerek Márton papája szerepében: Vida Péter. Vannak ügyek, amelyek mellé, úgy érzem, időnként oda kell állni. Ilyen a Karaván Színház is, amelynek Nyári Oszkár barátom a vezetője. Osztálytársak voltunk a Színművészeti Főiskolán, már akkor is foglalkoztunk roma témákkal. Megcsináltuk a Merlin Színházban Csemer Gézától a „Czinka Panná”-t. Később tanítottunk - hármasban Crespo Rodrigoval - egy szinkronszínész-képzőben, hogy segítsük a tehetséges cigány származású gyerekek kitörését.
 

Ezt a szálat folytatjuk most az Egerekkel, amit öt színház hoz létre közös produkcióban. Először kerül nagyszínpadra Urbán Gyula darabja, hiszen korábban a Pinceszínház kis színpadán játszották.

 

Vida Péter, öltözői tükrén kislánya rajzával

 

 

Azt az előadást látta a kislányom, sokáig énekelte is utána a„Nyújtsd a kezed, nyújtsd a kezed…” kezdetű slágert. Nagyon érdekes az élet: akkoriban a Nemzeti Színház tagja voltam, és az öltözőmben a mai napig látszódik a tükrön az általa felrajzolt óvodai jele, ami nem más, mint egy kisegér. Később fölé írta a nevét is: Sára. Mindkettő megvan - nemrég ellenőriztem, az Egerek próbái alatt.

 

Szeretek gyerekeknek játszani, száraz prédikációk helyett jobban hiszek a mesék erejében. Itt, a Nemzetiben hosszú évekig játszottuk a „Holdbeli csónakos-t, jelenleg a Thália Színházban a „Rozsdalovag és a kísértet-ben szerepelek. A gyerekközönség még őszinte. Ők a jövő nézői, gondolkodói, politikusai. Nagy felelősség szólni hozzájuk, hiszen a mesedarabok az első találkozásuk a színházzal. Ugyanolyan komolyan kell játszani nekik, mint a felnőtteknek. Esetünkben azzal a jelrendszerrel, hogy a színészeknek van két nagy füle és egy hosszú farka. Ezekből tudják, hogy EGEREKről van szó, ám ugyanúgy szurkolnak nekünk: gyarló embereknek. Ősi előítéletekről szól a darab, tulajdonképpen egy „Rómeó és Júlia” történet. Addig jó, ameddig a gyerekek (a főszereplő egérgyerekekkel együtt) nem értik, miért nem szeretik egymást a felnőtt egerek a mesében, és miért mondják, hogy  a szürke egereknek töpörtyű -, a fehéreknek piskótaszaguk van. 

 

 

 

 

(2015. február 27.)