Felzeng benne a szerelem

Sok néző jön majd a színházba, aki látta Fábri Zoltán legendás filmjét, a Körhintát. Így aztán az összehasonlítgatást sem lehet megúszni.

– A filmnek megvan a saját igazsága, nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy az előadásnak is megtaláljuk a maga világát. Nekünk nem szabad az összehasonlítás miatt görcsölnünk, a nézők részéről pedig ez természetes.

Nem bonyolult ez az amúgy is közismert történet. Két férfi ugyanazt a lányt akarja. A lányt a szíve a szegényebbhez húzza, míg a szülei a módosabbhoz adnák. A lány a szívére hallgat.

– Éppen ezért úgy tekintünk a Körhintára, mint egy görög drámára. Ismerjük a történetet, ahogy az ókori színházban is mindenki ismerte a mítoszokat, azok szereplőit, sorsát. Ezért nem az volt a fontos, hogy mit mesél el egy-egy előadás, hanem az, hogy hogyan.
 

Milyen forrásokat használnak?

– Csak részben támaszkodunk Fábri csodálatos filmjére. Merítünk Nádasy László eredeti forgatókönyvéből és Sarkadi Imre Kútban és Leányvásár című novellájából is, amelyek a film alapjául szolgáltak. Használjuk Vincze Zsuzsa táncos forgatókönyvét, inspirálnak minket Lakatos Róbert zeneszerző dallamai – mindkettő ehhez az előadáshoz készült. És merítünk saját élményvilágunkból is.

Hogyan szerkeszti egységgé ezt a sok forrást?

– Hozzám nagyon közel áll az úgynevezett foszlánydramaturgiai eljárás, amely során számos motívumot használok, nem lineárisan mesélem el a történeteket, egyfajta mozaikszerűség, párhuzamosság jön létre, így áll össze végül egyetlen nagy egésszé a produkció a próbák során. Ezt a munkát segíti most az alaptörténet amúgy is kihagyásos, balladisztikus jellege. Törőcsik Mari úgy emlékszik, hogy Jean Cocteau azt mondta: a Körhinta azért nagy film, mert „fölzeng benne a szerelem”. Valami hasonló gondolat fogott meg akkor is, amikor Zsuráfszky Zoltán tavaly megkeresett a Körhinta ötletével. Ezt szeretnénk közösen elérni ezzel az előadással. Abban bízunk, ha a próbák során végig ezt a gondolatot tartjuk szem előtt, eköré áll össze az előadásunk, amelyben átlépjük a próza, a zene, a tánc műfaji határait.
 

A filmben és a Sarkadi-novellákban hangsúlyos a politikai szál. Az 50-es évek világa, az erőszakos téeszesítés, a kulákkérdés. A nézők egy részének ezek már nem mondanak semmit.

– Ezért ezt ki is hagyjuk az előadásból. A Marira vágyakozó két ifjú között nálunk nem politikai lesz a különbség, hanem a hátterük más: Farkas Sándor gazdag, Bíró Máté szegényparaszt. Előbbiről, vagyis a gazdag kérőről ráadásul – a filmtől eltérően – mi nem mondunk ítéletet. A földhöz való viszonya, alázata, a munkabírása mind olyan erények, amelyeket ma is elismerünk. Mindössze egy dologban nincs igaza: a szerelemben. Márpedig ez az érzés köti össze az eget a földdel – ezt nem ismeri fel, ezért bukásra van ítélve. Különben a Leányvásárban Máté sem olyan rokonszenves, mint ahogyan azt a filmben Soós Imre alakításában láttuk. Túlbuzgó, gőgös, és a sorsdöntő lakodalmi jelenetben sem annyira magával ragadó. Az előadás drámai főszereplője egyértelműen Mari, érte folyik a harc, neki kell döntenie a józan, kiszámítható, gazdag Farkas Sándor, és a szenvedélyes szerelmet kínáló Bíró Máté között.

Mari tehát nemcsak párt, hanem értékvilágot is választ?

– Azért is dönt nehezen, mert egy működő világ igazsága köti: a „föld a földdel házasodik” elve. Ma is érvényes elv ez, bár jóval kevésbé kegyetlen módon, mint fél évszázaddal ezelőtt, de a vagyon, a vagyoni különbségek ma is számítanak. A Cserhalmi György által megformált édesapa csak azt szeretné, ha nem veszne el, hanem szaporodna az a föld, ami már megvan, hogy a lánya ne a nincstelenségben, zsellérsorban kezdje az életét, ahol annak idején ő a sajátját kezdte. A vagyon kérdése mellett még számos olyan vonatkozása van ennek a történetnek – a nők kiszolgáltatottsága, a mezőgazdasági munka értéke, a paraszti lét –, amelyeket csak felvillantunk, mert színezik azt a teret, amiben a szerelem csodája kibontakozik. Hiszen a szerelemért érdemes élni, küzdeni, de emlékezni is jó rá. Hitet, erőt lehet meríteni a szerelemből – ehhez képest minden másodrendű az előadásban.

 

Lukácsy György

Fotók: Eöri Szabó Zsolt
 

(2015. február 19.)