Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Levél Farkaslakáról

 
Nagyon nagy hálával szeretném megköszönni a farkaslakiak és a magam nevében, hogy részesei lehettünk a Tamási csodának, a Nemzeti Színház tolmácsolásában. Nagy és felejthetetlen élmény marad a számunkra, melyet elteszünk magunknak jó helyre, amire jó emlékezni. Jó volt ott lenni és megérezni a lélek üzenetét.
 
A ma is érvényes, sőt egyre aktuálisabb, Tamási üzenet átjött a nézőknek, hogy a test és lélek egysége adja meg az egész-séget. Ma egyre inkább testi, anyagi szinten tobzódik a világ és a lélek felé fordulás egyre inkább szükségszerű. Akárcsak a mai körülményekre írta volna nagy írónk:
 
"Válságban van a lélek, akár emberi tartalmát tekintem, akár egyéni színét, vagy magyar jellegét. Ezen se ütődjünk meg, mert a lélek betegsége korszerű tünet: nem csak mi szenvedünk benne, hanem más nemzetek fiai is. Sajnos, ma ez az egyetlen és valóságos bizonyítéka az emberi „közösség” létezésének s legfőképpen az európai egységnek. Beteg a lélek, mert az anyagiasság olyan világnézetet kényszerített rá, amelyben meg kellett nyomorodnia.
Az egészséges és termékeny világnézetnek ugyanis három örök tényezője van az emberi lélek számára: az Isten, a természet és a társadalom.
Emberhez méltó élet csak akkor képzelhető el, ha a lélek e három tényezőhöz való kapcsolatát megnyugtató módon rendezni tudja."

Isten, természet és társadalom, mind benne voltak a darabban, de ott volt az őserő, az egyszerű emberi viaskodások, tiszta érzelmek, erkölcs...

Tamási szavaival azt kívánjuk: "...szálljon rátok minden áldás. Hajnalonkint szebbé váljon az álmotok és szemetekkel lássátok a virág nyílását, hogy annál több kedvetek legyen. Minden jókkal együtt a búzával annyi öröm nőjön nektek, hogy azzal megérjétek esztendőről esztendőre."
(T.Á. Jussomat ne vitassátok)

Még egyszer, mindent köszönünk!

Ölelő szeretettel: Hadnagy Jolán - Farkaslakáról

(2013. október 09.)