Andrei Serban újra a Nemzetiben rendez

„Ez az egyik legismertebb amerikai színdarab az elmúlt húsz évből, elnyerte a Pulitzer – díjat is, ami nagyon fontos elismerés. Egyfajta forradalmat jelentett ez a darab a Broadway-n, amikor bemutatták. Nagyon erősen kapcsolódott a ’80-as évekhez, a helyzethez, a Reagan korszakhoz, és az AIDS betegséghez, ami abban az időben nagyon izgalmas téma volt. Valami nagyon erőteljes dolgot képviselt, mert a valóságot vetítette az emberek elé. Az amerikai valóságot abban a korban. Nagyon sokan megzavarodtak a darab üzenetétől, a ’80-as, ’90-es években. Húsz évvel később ez a darab már nem annyira korszerű, a téma, az AIDS-ben szenvedő emberek témája ebben a korban nem annyira érdekes, mert a betegséget sikerült egy kicsit megismernünk. A darab most sokkal inkább az általános kérdésekkel foglalkozik, nem csak Amerikában - bár Angyalok Amerikában a darab címe - de láthatjuk majd, hogy mindenütt jelen vannak ezek az angyalok. Tehát a darab rólunk szól, rólunk, emberi lényekről, akik válságállapotban, zűrzavarban élünk, akiknek bizonytalan a személyazonossága, hogy kik is vagyunk, milyen a kapcsolatunk egymással, mik a vágyaink, amiket közölni akarunk, tehát egyfajta emberi létkérdésről az angyalokkal kapcsolatban is. Miközben mi is össze vagyunk zavarodva, és az angyalok is össze vannak zavarodva. Hol van Isten? Isten eltűnt, és az angyalok segítenek az embereknek, akik tanácstalanok. Ki a főnök, ki irányít minket? - és mindezek a kérdések, úgy vélem, nagyon lényegesek mindannyiunk számára. A Meryl Streep-pel és Al Pacinoval készült film nagyon erőteljes volt természetesen, de azt hiszem, hogy a magyar színészek pontosan olyan jók, mint ők, és nagy öröm számomra, hogy együtt dolgozhatok a magyar színészekkel immáron másodszor. Három éve készítettem a Három nővért a Nemzeti Színházban, és örülök, hogy itt lehetek újra Önökkel.”

 

„Mi arra törekszünk, hogy ezt a darabot úgy mutassuk be itt Budapesten, ami valamelyest vonzó, valódi lehet a közönség számára itt, hogy a hangsúly nem annyira az AIDS-en mint betegségen van, hanem az általános emberi kóron. Mert mindannyian szenvedünk valamitől, senki sem egészséges. Az egész társadalom beteg, mindenki a világon ma az, tehát lelki problémákról beszélünk. Jóllehet a darab egy tündérmese - mert angyalokról szól, látomásokról, álmokról és így tovább - de azt tapasztalom, hogy ezzel olyan módon foglalkozunk, hogy látványosságot kell belőle készítenünk, olyan látványosságot, amely egyszerre szórakoztató és mulattató – mert a darab nagyon humoros, rengeteg humor van benne – de ugyanakkor egy nagyon fontos üzenetet vet fel, és olyan módon, hogy az emberek ne meneküljenek el a színházból, és várják ki az előadás végét. A színház önmaga nehézségekkel küzd, a finanszírozás, a kultúra finanszírozását megcsonkították, kevesebb alkalom van arra, hogy valóban igazán jól dolgozhassunk a színházban, és éppen ezért, akik eljönnek a színházba - és ma is eljönnek a színházba - valóban azt kell, hogy tapasztalják, hogy okuk volt arra, hogy jöjjenek, valami érzelmi bevontságnak kell lennie, valamifajta felüdülésnek, amelyben a kérdésekről kiderül, hogy ugyanazok, mint amiket a színészek mondanak el a színpadon. Tehát olyan módon kell vezetnünk a színházat, hogy a remény érzését adjuk a nézőnek, kicsit talán hamis, giccses reményt, de mégis annak az elismerését, hogy az élet nehéz, nagyon sok probléma van benne, de ugyanakkor létezik a mulatság, létezik a fantázia, a képzelet, és ugyanakkor van valami, amit érdemes keresni. Ha van olyan valami, ami jó, van egyfajta jóság, amely jelen van, és azt érdemes keresni, és ez nagyon fontos.”

 

„Bizonyos tekintetben, amit Kushner mondani akart, talán az, hogy az embernek át kell esnie azon a betegségen, mintha egy alagúton haladna át, egy sötét alagúton, és ha az ember nem megy át ezen a sötét alagúton, akkor nem élheti át azt, amit az élet hoz neki. Tehát annak érdekében, hogy a fényességet értékelje, meg kell, hogy élje a sötétséget is. Ebben az értelemben a betegség úgy fogható fel, mint egyfajta akadály, vagy szükségszerű lépés annak érdekében, hogy egy újabb átalakuló fázisba kerüljünk, abban, hogy megértsük a dolgokat. Tehát ő valahogy azt mondja, hogy a szenvedés szükségszerű, az embernek szenvednie kell, ugyanis ennek révén a megtisztulás, a fény az alagút végén más fényben tűnik fel. A darabban a főszereplő - akit Alföldi Róbert fog játszani - Prior, ő az, aki az új Messiás kell, hogy legyen, ő az új Krisztus, akinek meg kell váltania az emberiséget a szenvedéstől, ő maga magára vállalja a szenvedés keresztjét, és bizonyos értelemben a darab végére úgy végzi, hogy megtalálja az utat az életében, ami valahogy új, amely valahogy pozitív, és valamelyest szükségszerű is ahhoz, hogy végighaladjon az úton, és megtalálja a jó megoldást, és jó a végeredményt.”

A teljes beszélgetés megnézhető ITT.

(2012. szeptember 24.)