Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

A Nemzeti és ami mögötte van – Nyílt napot tartott a teátrum

Vasárnap délután kettőkor nyitotta meg kapuit a közönség előtt a Nemzeti Színház. A már hagyományos kulisszajárást idén is a színház művészei kísérték, így találkozhattak a nézők a frissen a teátrumhoz szerződött Gáspár Sándorral is. Két gyerekprogram is várta a látogatókat, a Kaszás Attila Teremben Tompos Kátya, Nagy Mari, Gerlits Réka és Marton Róbert várták a kicsiket Meseváros néven meghirdetett interaktív mesedélutánnal, a Gobbi Hilda Színpadon pedig Kemény Judit meséjét játszotta el Bánfalvi Eszter és Szatory Dávid a gyerekekkel. A sokáig mellőzött képzőművész könyvbemutatóval kiegészített Megpróbálni élni című kiállítását Alföldi Róbert és Bretus Imre, a Tat Galéria alapítója nyitották meg. 175 éves a Nemzeti Színház címmel Lévai Balázs vezetésével kerekasztal beszélgetésen vett részt Béres Ilona, Törőcsik Mari, Alföldi Róbert, Blaskó Péter, Gajdó Tamás színháztörténész, Koltai Tamás kritikus, és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. Az idei programkavalkádból sem hiányozhatott az Óbudai Danubia Zenekar koncertje a Nagyszínpadon, melyen Szarvas József működött közre, a Gobbi Hilda Színpadon pedig Udvaros Dorottya énekelt a közönségnek. Három közelgő bemutatónkból nyílt próbákat rendeztünk, így a készülő Csongor és Tünde, Angyalok Amerikában és az Egy elsurranó patkány kulisszatitkaiba avattuk be a nézőket a három rendező – Tengely Gábor, Andrei Serban és Gergye Krisztián – és a művészek segítségével. Vállalkozó szellemű nézőink előzetes regisztráció után Ki mit tud? keretében mutatkozhattak be a közönségnek és a Nemzeti Színház zsűrijének. Énekes, zenés produkciók és prózák váltották egymást, a három tagú zsűri – Radnay Csilla, Gáspár Sándor és Hevér Gábor – nehéz döntésének eredményeként Eperjesi Gergelyt, a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium diákját választották nyertesnek, aki egy Wass Albert verset adott elő. Mészöly Anna és Varga Bori kifejezetten erre az alkalomra, a Nemzeti Színház történetéről készített zenés performance-át különdíjjal jutalmazták. Idén is lehetett jelmezeket próbálni, a teátrum harmadik szintjén pedig villámrandizhattak az érdeklődők a színház színészeivel, így Tenki Rékával, Tompos Kátyával, Blaskó Péterrel, Básti Julival, Nagy Marival, Martinovics Dorinával, Földi Ádámmal, Stohl Andrással, Bánfalvi Eszterrel és László Zsolttal is beszélgethettek néhány percet. Idén ismét átadtuk az Évad nézője díjat, amelyet ezúttal 64 jegyével Berta Ninett vihetett haza.

A nyílt nap megkoronázásaként idén a Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjátadó gálájának a Nemzeti Színházat választotta otthonául. Az estet a teátrum művésze, Znamenák István rendezte, és Rába Roland, a Hamletben alakított Polonius szerepéért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat, melyet távollétében Alföldi Róbert vett át.

Gratulálunk!

 


(2012. szeptember 17.)