Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Sztankay István a Nemzet Színésze

Január 24-én, kedden délután három óra előtt sorban érkeztek a Nemzeti Színházba a Nemzet Színészei. Elsőként Tordy Géza, majd Avar István, Molnár Piroska, Király Levente, Törőcsik Mari, Psota Irén és Bodrogi Gyula foglalták el helyeiket a titkos tanácskozás helyszínén. Haumann Péter, Máthé Erzsi, Berek Kati és Szabó Gyula telefonon adták le voksaikat. Három óra előtt Alföldi Róbert főigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd kezdetét vette a tanácskozás. Mintegy harminc perc múlva született meg a döntés, melynek értelmében a mai naptól Sztankay István Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész is a Nemzet Színésze cím birtokosa. Az új Nemzet Színészének hagyományosan elsőként a főigazgató gratulált telefonon.

Sztankay István 1961-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd Miskolcra szerződött. 1963 és 1974 között a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1990-ig a Madách Színház társulatához tartozott. Rövid szabadúszás után 1991-ben szerződött a József Attila Színházhoz, melynek örökös tagja.

A Nemzet Színésze és a Nemzet Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A Nemzet Színészei jelenleg: Avar István(2001-től), Berek Kati(2000-től), Bodrogi Gyula(2007-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente(2006-tól), Máthé Erzsi(2000-től), Psota Irén(2000-től), Szabó Gyula(2006-tól), Tordy Géza(2008-tól), Törőcsik Mari(2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Sztankay István (2012-től).

A cím korábbi birtokosai: Agárdy Gábor(2000-től) (19222006), Bessenyei Ferenc(2000-től) (19192004), Darvas Iván(2000-től) (19252007), Garas Dezső(2000-től) (1934-2011), Kállai Ferenc(2000-től) (19252010), Komlós Juci(2002-től) (1919-2011), Lukács Margit(2000-től) (19142002), Raksányi Gellért(2000-től) (19252008), Sinkovits Imre(2000-től) (19282001), Zenthe Ferenc(2005-től) (19202006)

 

(2012. január 24.)