Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Kaszás Attilára emlékezünk

Kaszás Attila ötven éves lenne

Kaszás Attila idén, március 16-án ünnepelte volna ötvenedik születésnapját. A művész nevét viselő alapítvány három éve támogatja a családot, és olyan kulturális kezdeményezéseket, amelyek a színész szellemiségéhez közel álltak. Az évforduló alkalmából az alapítvány elnökével, Rudolf Péter színművésszel beszélgettünk.

 

Mióta, és hogyan működik a Kaszás Attila Alapítvány?

Néhányan, akik szerettük Attilát, közvetlenül a halála után leültünk, és megállapodtunk abban, hogy - bár nem értünk ehhez, és szükségünk van valamiféle jogi szervre, támogatásra - azt a rengeteg energiát, ami akkor, a tragédia bekövetkezése után érezhető volt, azt a rengeteg segítő szándékot valamilyen módon összefogjuk. Jogi segítséggel létrehoztuk az Alapítványt, egyrészt azért, hogy ezzel támogassuk Attila családját, másrészt úgy gondoltuk, hogy ha emellett marad időnk, energiánk, és elsősorban pénzünk, olyan dolgok mellé is oda kell állnia az Alapítványnak, amiről tudjuk, hogy Attilának fontosak lettek volna, és ő maga is támogatta volna őket. Ilyen értelemben tágabbá vált a tevékenységi körünk.

 

Most lenne Attila ötven éves. Hogy gondolsz ma rá?

Máig nem fogadtam el, hogy már nincsen köztünk. Egészen furcsa, nagyon sok embert veszítettem már el sajnos, de Attila egész létezéséből következik, hogy ami űrt ő itt hagyott, az teljesen más. De ezzel nem én vagyok egyedül. Rengeteg dologgal foglalkozunk az Alapítványnál, szerény eszközeinkkel több kulturális rendezvényt is támogatunk. Megpróbálunk részt venni Attila volt iskolájának életében, szavalóversenyt támogatunk, olyan kulturális megmozdulásokat segítünk, amelyek az ő szülőföldjéhez köthetőek. Arra is gondoltunk, hogy ha onnan – a Felvidékről – valaki, aki tehetséges, Magyarországra jönne tanulni – mint annak idején Attila - szívesen segítenénk neki ebben. Ezek jelképes dolgok, de természetesen nagyon jól jön minden forint. Úgy érzem, ettől nem csupán – ami a legfontosabb - családtámogatássá válik az ügy, hanem talán valakinek a szellemiségére való emlékezést szolgálja, másfelől az ő nevében, az ő gondolatai mentén próbálunk meg segíteni értékes megmozdulásokat.

 

Te vagy az Alapítvány elnöke. Van elég időd rá?

Ez inkább egy titulus, nekem kell aláírni praktikusan mindent. Azok közül, akik az alapítvány tagjai - színészek, jogászok - mindenkinek pörög az élete, a legabszurdabb időpontokban tudunk csak találkozni egymással.

 

Úgy tudom, hogy mostantól az emberek az adójuk 1 %- át is felajánlhatják az Alapítványnak.

Ez így van, megfelelő ideje működünk ahhoz, hogy ezt megtehessük.

 

Hogyan emlékeztek meg Attiláról az Alapítvánnyal, a barátokkal? Vagy ő minden nap jelen van?

Ez így igaz. Ez bennem mindig is egy kérdés volt, hogy mennyire kell ezt – az emlékezést - közösségivé tenni, de megint csak az ő személyisége hívja be, hogy közösségivé lesz. Sok esetben az ember a saját halottjait, a velük való érzéseket, a gyászt magában rendezi le, de vannak kijelölt pillanatok, napok, amikor elvárod magadtól, hogy megállj, és nyilván ilyen az ő születésének, halálának az évfordulója is, amikor össze lehet gyűlni barátoknak, és bort lehet bontani. Valószínűleg így teszünk majd a születésének ötvenedik évfordulóján is…

 

Támogassa adója 1%-ával a Kaszás Attila Szellemi hagyatékát ápoló alapítványt!

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt 11711003-20000741

Adószám: 18262964-1-43

http://kaszasattila.szinhaz.org/

 

 

 

 

 

 

 

(2010. március 11.)