Nyílt nap, 2008. szeptember 20.

Igaz, ezek a magaslatok néha nem a legkellemesebb érzésekkel töltik el az embert, pláne, akkor, ha tériszonnyal áldotta meg az ég, és fölötte a zsinórpadlás, alatta meg A jég díszlete. Előtte-mögötte a színház új tagjai, akikkel együtt bolyong az épületben, ha nem is pincétől padlásig, de földszinttől tetőig az üzemi területeken (inkluzíve színpad és konyha). Van közben mini vallomástárlat: Mátyássy Bence női papucsa a Csak egy kis musicalből (fura, először nem is az előadás és a My Conviction ugrik be, hanem az arckifejezése, ahogy állt a gitárral), Orth Péter gyerekkori horgolt kendője, Bánfalvi Esztertől egy flakon légfrissítő, aztán egy falra ragasztott vers a nem épp tisztán rímelő „Kaposvári iskola, nem látlak téged soha” sorokkal, majd Földi Ádám – László névre kiállított – 1997-es Kazinczy-emlékérme.

Újabb emeletek, újabb lépcsőfordulók. Ezúttal óvodások rajzai a színházról. Nem tudni, hogy a hatéves Gergőt milyen előadásra vitték el a szülei, de nem sok más hely van, ahol A színpadra bevonul az autó cím autentikusabban hangzik.

Öltöző. Ismerkedjünk. Mészáros Piroska. Zavarban van; különben meg ki ne lenne zavarban egy ilyen helyzetben?! (Ő nem tudja, hogy én még elsős egyetemista korában megjegyeztem, amikor a fél Zsámbéki–Zsótér-osztály bevonult a Kamrába Attack-nézőbe, és ő a lábamnál ült kuporogva. Hát igen, felnőnek a gyerekek.) Szerencsés, összegyűjtheti saját mesekislány-keresztnevét különb-különb nyelveken. Szarkasztikus öndefiníciója: aki a saját nevét gyűjti, csak exhibicionista lehet. Nem nyugdíjas állás, nemcsak próbálni meg játszani kell, hanem például ilyeneket csinálni, mint ez a bolyongó – ezt az ígéretet kapta a szerződéshez. Persze, hogy le akarták fogyasztani, volt, hogy lementek a kilók, de aztán mindig visszakúsztak alattomosan. (Megértem, nagyon megértem.)

Következő állomás. Festőműhely. A Nemzeti-vitákból összeállított időutazás, a szövegmontázs 1929-ben kezdődik. Mintha kortól függetlenül ugyanazt a gittet rágná kollektíven a tízmillió nemzetiszínház-szakértő országa. Csillag Teréz egy fényképről a múlt század elejéről szép komoly-ráhagyón néz ránk: Jól van, gyerekek. Dehogy van jól, kedves művésznő, csak lépnénk már túl ezen a mai kocsmán. Inkább menjünk ki a szabadba. Vagy a tetőre, ahonnan nem látszik a lenti kicsinyesség. Bajor Gizi és Gábor Miklós szavalja Schillert. A színpadon kisfilmek óriási méretben vetítve. Az új tagok és a Kálvária téri civilek a szereplők. Miért lettél színész, ki a kedvenc színészed, mit jelent neked a színház. Obligát kérdések, persze. A válaszok? Tulajdonképpen azok sem meglepőek. Legföljebb az, hogy A Szépség és a Szörnyeteg ugyanolyan klasszikus, mint a Rómeó és Júlia. Aztán még két zsigerien tömör Gobbi Hilda-mondat, és következik egy pazar asszociációs rap a nemzeti szóra (szöveg: Zöldi Gergely, zene: Mátyássy Bence).

Mindent megtesz a kis csapat az ismerkedős személyességért, az élményadásért, még egy katonás-támadásos-nézők kegyeiért vívott harcos kerettörténetet is kitalálnak, bár nem viszik végig, mégis turistának érzem magam. A Bajor Gizi park 1. egyelőre csak egy munkahely címe, nem egy belakott otthoné. Ide talán nem szerencsés bizalmas vendéget hívni. Én is jól bebuktam a lakásavatómmal, amit alig egy hónappal a költözés után tartottam. Nagyon akartam, hogy jól érezzék magukat kedves meghívottaim, de még én se voltam közeli viszonyban a saját genius locimmal. Mit mondjanak hát azok, akiknek sokezer négyzetmétert kell lakályossá tenni?

Lenn még mindig hangzavar. A néző beéri azzal is, ha állnia kell, vagy a lépcsőre szorul egy előadáson. Akkor azonban szomorú, ha sehova nem fér be, autogramvadász-ösztönét pedig korlátozottan tudja csak kielégíteni. Mert gyűjtené ő kedves művészeinek aláírását, ha a rajongás tárgyai jelen lennének.

Egy ember biztosan áll a vártán. A nap jeligéje: Bármit, de leginkább műsorfüzetet garmadával szignál a „csinos, magas, búgó hangú” igazgató. A jelzők egy kedves nyugdíjas hölgytől származnak, és a szövegkörnyezet miatt, amiben ezeket használta, minden kétséget kizáróan Alföldi Róbertre kellett, hogy utaljanak; aki láthatóan közönségszolgálatosnak sem utolsó, emellett igen operatívan működik a pénztárban, és egészen új minőséggel gazdagítja a házat.

A bejárattal szemben egymás hátának vetett óriási fekete El Kazovszkij-kutyák. Bizarr világfának látszanak, kételyt nem ismerő cerberusoknak. Kilenc kép a kiállításon, amit szenvedéllyel nyit meg Alföldi és Rényi András. Nem hagynak nyugton a komor feketék és égő narancsok. A Két iker Vénusz című festményen az elszáll a lélek felirat olvasható. 1989-ből való, és/de/mégis érezhető a festékszag. Elégedetlen volt, hát gyorsan átfestette, hogy a megfelelő hullámzást lássa rajta? Érzéki játék? Gyomorszájon vágáshoz hasonló, valósággal szembesítő érzés. Színház.

Szerző: Papp Tímea

Alföldi Róbert Jákfalvy Magdolna és Székely György színháztörténészekkel beszélget

(2008. szeptember 20.)