"A kiállítást Kaszás Attila barátom emlékének ajánlom."
S o m o r j a i K i s s T i b o r
Munkácsy-díjas grafikusművész
kiállítása a színház II. emeletén
Megnyitó
Szarvas József
A kiállítás január 28-tól,
előreláthatólag február 29-éig látogatható.
Először Babits Mihály:
Esti kérdés című versét mondta el Szarvas József, majd ekképpen folytatta:
Vendég a háznál, Isten a háznál! Jó napot kívánok! Szeretettel köszöntöm itt a Nemzeti Színházban kedves vendégeinket!
Külön köszöntöm Somorjai Kiss Tibort, aki nem egyedül érkezett hozzánk. Magával hozta képeit, hogy a bizalommal érkező látogató-befogadó újra és újra lehetőséget kapjon bepillantani a titokba. A művész, Tibor legbensőbb történeteibe, képekben elbeszélve.
A művész mindig arra tesz kísérletet, hogy elmondja, talán itt és most, a Csodát. Karinthy szavaival élve, a piciny csodát. Azt a megfejthetetlent, elmondhatatlant, akit egyszerűen hívjunk így: ÉN. Ezt a különös, elkülönült, magányos létezőt.
Tapasztalatból is tudom, nincs nagyobb magány, mint az alkotóé. Mekkora csönd lehet egy műteremben, mikor az ember egyedül áll egy üres vászon előtt, kezében ceruza, ecset vagy kréta, telve megjelenni akaró gondolattal, energiával, amely az idő okán is üzenni vágy régről, mélyről. E végtelenben, történetek, emberek és kalandok, Férfiak és Nők! Kavarognak. Minden. E magukba zárt élő-lüktető Igaz Mohón vágyakozik látszani. Megmutatkozni. Nagy ösztönző erő, ha úgy tetszik motiváció, kell ahhoz, hogy megszülethessen a TÉMA, A MŰ, A VALLOMÁS. Hiszen itt állok egyedül, kezemben az ecset, előttem az üres vászon - színpad - és el kell helyeznem az első vonalat, meg kell szólaljak.
A legapróbb mozzanatnak is igaznak kell lenni! Személyesnek, egyedinek.
Határtalan szakmaiságot, mesterségbeli tehetséget és szorgalmat, rengeteg munkát és álmatlan éjszakát feltételez egy őszinte folt egy üres papíron! Micsoda alázat, türelem. Minden alkotás önmagán túlmutató vallomás. Az ember-alkotó vallomása szeretetről, barátságról, szerelemről, csalódásról, a magányról, a világról, amely minket körülvesz, az egyénről a világban. A barátságról. Az ihletről! Az elmúlásról! Az életről.
Őszintén, bizalommal és a befogadó őszinte kíváncsisága kölcsönösségben, közösséget teremt. Igen: bizalom, kölcsönösség, optimizmus. Sokszor meggyőződtem már arról, hogy a legapróbb jel, a legkisebb mozdulat, egy időben beállt csönd lavinát képes beindítani a befogadóban is. Szinte megmagyarázhatatlan csoda, amikor alkotás és befogadó között a katarzis élménye megszületik! De talán ezért járunk színházba, moziba, hangversenyre, tárlatra. És ezért járnak a férfiak nők, nők férfiak után. A mindig születés, feltámadás, újjászületés reményében.
Kedves Barátaim, Hölgyeim és Uraim!
Néhány éve - talán kettő az egyik legjobb barátom első, újépítésű, maga által berendezett lakásába invitált. Abban a lakásban minden személyes volt, az asztal, a székek, a bútorok, a falak színe, a falon a tárgyak, könyvek, képek, fotók. Mind egyetlen válogató kézre utalt. Megálltam egy kép előtt! Azt Somorjai Tibor barátom festette! mondta a barátom, és már kint is volt egy jó Takler-vörös dugója.
Az a kép most itt van! Mint ahogy - Tibor abban is biztosak lehetünk, hogy Kaszás Attila barátunk is velünk örül.
Szarvas József a megnyitó végére is tartogatott egy verset. Radnóti Miklóstól a Nem tudhatom... címűt.
Látszólag sokszorosított grafikák, pedig minden nyomat egyedi. Látszólag monokróm képek, pedig minden mű több áttetsző, színes réteg egymásra rakódásából épül fel. Látszólag grafikai lapok, pedig az átgondolt színkeverés festői felületeket hoz létre. Minden csak látszólagos, ha Somorjai Kiss Tibor litográfiáit tekintjük.
Somorjai Kiss Tibor litográfiáin, a divizionista eljáráshoz hasonlóan, az egymás mellé kerülő apró festékfoltok eredményezik a felületi és optikai hatásokat. De itt a médium nem az ecset, hanem a kő raszteres felszíne. A kő, a kövület, amely szerves anyaggá, organikus felületté változik Somorjai Kiss Tibor alkotói folyamatában, és segítségével különböző színű, transzparens festékrétegeket halmoz egymásra, amelyek összesűrűsödve eredményezik a képek sötét tónusait. Így a fény és a sötétség egymástól elválaszthatatlan metafizikus egységben jelenik meg ezeken a litográfiai lapokon.
A fenti idézet Szeifert Judit Fénnyel festett árnyék című írásából való, amely a Kortársban jelent meg teljes terjedelmében. Kattintson ide ez elolvasásához!
Somorjai Kiss Tibor
1959. december 6. Pozsony (Bratislava), Csehszlovákia
Tel: 203 5680, 06 70 315 2172,
email: formaneksomorjai@freemail.hu
1979-1984 Hochschule für Grafik und Buchkunst, Leipzig
(Grafikai és Könyvművészeti Főiskola, Lipcse)
1991-től a MKE Képgrafika Tanszékén tanít
Tudományos fokozat: DLA Habil,
Tanszékvezető, egyetemi tanár, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Grafika Tanszék
Munkácsy-díjas grafikusművész
Díjak, ösztöndíjak:
2005 - Az év grafikája, Magyar Grafikáért Alapítvány díja
2004 - MAOE díj, Kisgrafikai Biennále, Újpesti Galéria
2002 - Munkácsy díj
2001 - Magyar Rézkarcolóművészek Egyesületének díja, Élmény és Eszmény Országos Kepző- és Iparművészeti Kiállítás, Gödöllő
2000 - Godot Galéria díja, XX. Országos Grafikai Biennále, Miskolc
1998 - Nagydíj, XIX. Országos Grafikai Biennále, Miskolc
1998 - Koller György ösztöndíj, SZÉPMA alapítvány öszöndíja
1997 - Magyar Grafikusművészek Szövetsége díja, II. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás, Szekszárd
1996 - Művelődési és Közoktatási Minisztérium díja, XVIII. Országos Grafikai Biennále, Miskolc
1996 - Mozgó Világ nívódíj
1996 - Wilhelm Höpfner díj, Winckelmann Geselschaft, Stendal, Németország
1993-96 Derkovits ösztöndíj
(2008. január 28.)
