Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Az Egyetemi Színpadról

Az 1958/59-es tanévtől kezdve Petur István lett az igazgató, nagyrészt neki köszönhető, hogy az Egyetemi Színpad egyedülálló kulturális központ, találkozóhely, a másság egyik otthona lett. Az ő idejében alakult meg az Amatőrfilm Klub (1961), az Universitas Együttes (1961), a Néptáncegyüttes és a Koncertzenekar (1958). Ekkor vált a főváros egyik legfontosabb hangversenytermévé a Színpad, ahol kamarazenei és szimfonikus koncertek sokasága kapott helyet. Melis Györgytől Fischer Annie-ig, a Bartók vonósnégyestől a Budapest fúvósötösig szinte minden neves előadó vagy együttes fellépett. S persze az 1948 óta létező, s egyre tökéletesebben megszólaló ELTE Egyetemi Énekkar, amelyet Baross Gábor vezetett, s amely a következő évtizedekben nemcsak az ország, de Európa egyik legrangosabb a-capella kórusa lett. Surányi Ibolya vezetésével dolgozott az Egyetemi Szavalókör, amely a hetvenes években felvette Balassi Bálint nevét. Tagjai együtt léptek fel a hivatásos előadóművészekkel és színészekkel, sokan közülük maguk is előadóművészek lettek. Surányi szerkesztette az irodalmi műsorokat, amelyek iránt elképesztő érdeklődés volt. Petur idejében alakult ki a Színpad műsorstruktúrája, amelyben helyet kaptak színház előadások, irodalmi összeállítások, komoly-, és könnyűzenei programok, ismeretterjesztés, élő folyóirat. A Horizont című élő folyóirat a Magyar Televízió kulturális magazinjainak őse volt. (Mindkettő egyik szerkesztője Érdi Sándor volt.) Az Universitas Együttesnél 1961-től Dobai Vilmos, Mezei Éva és Ruszt József rendezett. 1965-ben az együttes volt az első prózai társulat, amely kijutott nyugatra, s a nancyi fesztiválon Ruszt József rendezése, a Karnyóné második díjat kapott, a címszerepet alakító Sólyom Katalin pedig Zágrábban a legjobb női alakítás díját nyerte el. Ettől kezdve az együttes sorra aratta sikereit külföldön is. Olyan színészek játszottak ott és kerültek ki az együttesből, mint Fodor Tamás, Halász Péter, Jordán Tamás, Hetényi Pál, Kristóf Tibor, Székhelyi József, Bálint András, Schütz Ila. Ruszt vezetésével az együttes egyike volt azon kevés csoportnak, amely a hatvanas-hetvenes években az avantgárd színházat képviselte az országban. Az Amatőrfilm Klub filmjei taroltak a hazai versenyeken, tagjainak többsége – hogy csak néhányukat említsem: Ráday Mihály, B. Révész László, Kardos Sándor, Jeles András, Péterffy András – nemcsak bekerült a főiskolára, de a magyar filmélet meghatározó személyiségévé is vált. 1964-től váltak rendszeressé a rock-koncertek, illetve a dzsesszestek. Mindkét zeneformának ez lett az egyik legfőbb hazai bázisa. 1966-ban Petur Istvánt eltávolították az igazgatói székből, de az Egyetemi Színpad szellemiségét nem tudták megváltoztatni, bár mindent megtettek annak érdekében, hogy az intézmény és programja visszaszoruljon egy átlagos művelődési ház szintjére. 1969-ben Ruszt Józsefet is kitúrták, s annak a generációnak jelentős része, amely elindította az Egyetemi Színpadot, szintén távozott. Generációváltás következett be. Ennek az Universitasnál Ruszt József 1971-73 között ismét az élére állt, de amikor a külső körülmények szigorodása végképp lehetetlenné tette a munkát, Katona Imre vette át az együttes vezetését. Az ő nevéhez fűződik az 1974-ben hazánkban először megrendezett Nemzetközi Színházi fesztivál is, amely a Színpadon és a Műegyetemen zajlott. A Színpad fénykorát 1961-74 közöttre tehetjük. Ekkor egyértelműen a progresszivitás helye volt a Színpad, ahol fellépett Mensáros László A XX. század című estjével, előadhatta Latinovits Zoltán (Cserhalmi Anna és Mezei Mária társaságában) Az izgága Jézusok című Ady–József Attila–Nagy László-estjét, színpadot kaphatott az Erdélyből áttelepült Tompa László a Minálunk vannak fenyvesek című összeállításával. Az Universitas bemutathatott olyan darabokat, amelyeket másutt tiltottak, a filmtörténeti sorozatokban, amelyek a filmklub mozgalom előfutárának tekinthetők, a legújabb irányzatok és alkotók műveit láthatták a nézők. Olyan kérdésekről lehetett nyíltan vagy viszonylag nyíltan beszélni, amelyekről másutt szót sem szabadott ejteni. Olyan emberek találkoztak a műsorokon, akik másutt ezt nem tehették meg. Itt kaptak először színpadot és fellépési lehetőséget azok az értelmiségiek, írók, egyéb alkotók, akik 1956 után kényszerűen vagy önként elhallgattak. Ez a helyzet 1975-től megváltozott. Az egyetemi ifjúság körében csökkent a közösségi lét és kikapcsolódás, az alkotó együttlét igénye, s a műsorok is átstrukturálódtak. Előtérbe került a népzene, a népművészet, a régi zene, a hatalom és egyén konfliktusa helyett a nemzeti gondolat élesztése, a határon túl élő magyarság kultúrájának megismerése. Ezt ismerték fel azok, akik létrehozták a Balassi Bálint Szavalókörrel szemben a Forrás kört. Az Universitas Együttes intenzív belső fejlesztő munkát végzett, és egyre inkább professzionalizálódott. A filmklubban a szociografikus érdeklődést – amely a csoportot a Balázs Béla Filmstúdió kistestvérévé emelte – felváltotta az egyéni problémák játékos, gyakran animációs technikát használó bemutatása. A nyolcvanas években feltűnő új technikák szemléletében is megváltoztatták az amatőrfilmezést. A rendszerváltásig eltelő másfél évtizedben a műsor legnagyobb részét a zenei események tették ki, ekkor lett állandó fellépő Cseh Tamás, Bródy János, Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Halász Judit, Koncz Zsuzsa, a Kaláka, a Muzsikás s a többi zenekar, amely a népzenét és más muzsikát ötvözte műsorában. Ekkor lett átütő reneszánsza a régi zenének, a reneszánsz és a barokk kor muzsikájának. Ekkor vált otthonává a Színpad a klasszikus gitárosoknak, cimbalmosoknak. Ekkor teljesedett ki a dzsesszzenélés. A folyamatosságot – mindmáig – az ének-, és zenekar, illetve a táncegyüttes képviselte, mivel ezek lényegüknél fogva közelebb állnak a klasszikus amatőrizmushoz, így rájuk kevésbé hatottak a külső politikai körülmények. A nyolcvanas évek végére az Egyetemi Színpad elvesztette korábbi különleges státuszát, egyre súlyosabb gazdasági nehézségekkel kellett megküzdenie, s hallgatósága is fogyatkozni kezdett. 1991-ben ilyen helyzetben került sor arra, hogy a piarista rend visszakérje kápolnáját, s e kérést az egyetem vezetősége teljesítette. 1991. április 29-én megható búcsúestet követően bezárt az Egyetemi Színpad a Pesti Barnabás utca 1-ben. Ezen az esten mindenki, aki tehette, ott volt, fellépett, vagy csak találkozni akart meg egyszer azokkal, akik e helyhez kötötték. Hosszas huzavona után 1992 novemberében az Egyetemi Színpad új helyen, a Szerb utca 21-23-ban ismét megnyílt, s három évig virágzott. Más körülmények másféle színpadot követeltek, de ez is a találkozás szigete lett s annak a kultúrának a bölcsője, amelyet ma alternatívnak mondunk színházban, zenében, képzőművészetben, irodalomban. Ott mutatkozott be Térey Jánostól Garaczi Lászlóig, Schilling Árpádtól Gaál Erzsébetig, Rába Rolandtól Ónódi Eszterig, Kamondi Ágitól Dresch Mihályig a fiatal művészértelmiség színe-java. 1996-ban azonban gazdasági nehézségekre hivatkozva az ELTE felfüggesztette az Egyetemi Színpad működését. Azóta is ebben a Csipkerózsika-állapotban leledzik. Hivatalosan van, gyakorlatilag nincs. Talán a mostani fiatalok felélesztik– legalábbis vannak erre mutató jelek.

(2007. október 31.)