Király könyvárus: Újvári Zoltán

Van ennek a történetnek egy kitűnő filmváltozata, hatalmas színészekkel. És ahogy olvastuk a darabot, sorra jöttek elő a képek. Éppen azon tűnődtem, hogy mi van még, ami ilyen mély nyomott hagyott, ennyire erősen él bennem, mint ez a film. Pedig van vagy húsz éve, hogy láttam. Érdekes, nem? Valóban az, bár nem lep meg, magam is hasonlóan érzek. A kérdés inkább az, hogy ezek szerint a próbák során meg kell birkóznod ezzel az előképpel? Nem, talán nem, talán csak a kezdeti szokásos görcsök mondatják ezt velem. Ha nem lenne a film, biztosan kitalálnék valami mást. De tény, hogy eddig bárkinek meséltem a darabról, azonnal beugrott neki a film, és nem csak a kortársaimnak. A fiatalabbak is sorolták a színészeket. Ez az előadás természetesen egész más lesz. Komoly aktualitások szólalnak meg benne, mert nagyon jó a mű. A darab pedig hatalmas szereplehetőség mindannyiunknak. Az én figurám is nagyon érdekes, kezdem megkedvelni. Király, a könyvárus, a kocsmai asztaltársaság tagja. Milyen emberekből áll ez a társaság? Csupa jó emberből. Kisemberekből. De tudod, mindig csupa jó ember jön össze mindenhol, csak néha kiderül róluk, hogy milyen bajaik, gondjaik vannak, és akkor már mások úgy láthatják, hogy nem is olyan jó emberek. Ebben az asztaltársaságban is mindenkinek megvan a maga küzdelme. A könyvárus például azért hajt reggeltől estig, hogy a háborús körülmények ellenére összeszedje a családja napi betevő hús adagját. Csak éppen hazafelé menet, különböző nőknél, elhagyja magát, meg a húst. Ez a gyengeség az ő – egyik - nagy konfliktusa. „Király: A poklok poklát járom meg, mert jól éreztem magam egy nővel, és mert nem vihetek haza egy kiló húst. Hát mi az a hús? Egy ronda állat még rondább darabja, és nekem össze kell törni magam, hogy szerezzek belőle! Hát ez a méltóság? Ez az emberi teljesség? Ecce homo! – ahogy Munkácsy mondotta.”

(2006. október 24.)