Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Évadkezdés

A társulati ülésen tudtuk meg, hogy Verebes István csapata egy Beckett mű alapján készült mű munkáihoz látott hozzá. A „Várva” című darab novemberi bemutatónk lesz. Hamarosan bővebb információkkal is szolgálunk az évadzáráskor meghirdetett tervben még nem szereplő előadásról. A további bemutatók változatlanok, ahogy két korábbi tagunk, Murányi Tünde és Mészáros István kivételével a Nemzeti Színház csapata is. Ez az állandóság, a tárakban a háttérszemélyzet is változatlan, a sikeres működés egyik záloga, mondta Jordán Tamás. Gyakorlatra jönnek hozzánk fiatalok, folytatta a színház főigazgatója, és bemutatta a társulatnak Vass Terézt, aki a Boldogtalanok és Nemes Wandát, aki Az élet álom című előadásainkban kapott feladatot. Néma felállással, meditálással emlékeztünk a mai magyar színháztörténet egyik óriására, a közelmúltban elhunyt Ruszt Józsefre. A nyári szünet alatt, még július 12-én osztotta ki Schiffer János főpolgármester-helyettes a Fővárosi Önkormányzat színházi díjait, a 2004/2005-ös évadban kimagasló teljesítményt nyújtó művészeknek - folytatta Jordán. (A színházi díjakat a Fővárosi Önkormányzat által felkért szakértői testület javaslata alapján adják át.) A Nemzetinek két elismerés is jutott. A legjobb férfi színész Blaskó Péter lett, a Sárga liliom, illetve A Mester és Margarita darabban nyújtottakért. A legjobb rendezői díjban Mohácsi János részesült a Sárga liliom című előadásért. A társulati ülés végén a kulturális területet érintő anyagi megszorítások is szóba kerültek, amelyek színházunk munkáját is alaposan megnehezítik. Ezekről és az új évadról rövidesen hosszabb interjút ad a honlap számára Jordán Tamás főigazgató. Szeptemberben kezdődnek az előadások. A nagyszínpadon elsőként a Györgyike, drága gyermek, szeptember 18-án. Majd 21-én a Sárga liliom és A Senák. Szeptember 22-én, a nagyszínpadon, Faludy Györgyöt köszöntik majd barátai, pályatársai. A fellépők névsora még változhat, de itt lesz például Psota Irén, Törőcsik Mari, Kocsis Zoltán, Markó Iván, Pogány Judit, Kulka János, Galkó Balázs, Gerendás Péter, Lang Györgyi, Szőcs Géza, Gyémánt László, Füzi László (Forrás), Böszörményi Zoltán (Irodalmi Jelen), Prof. Fried István, Mácsai Pál, Turek Miklós, Molnár Gabriella, Varga Klára, Szabó Balázs, Prof. Ilia Mihály, Vámos Miklós Az első bemutató a nagyszínpadon Az élet álom, október 13-án, a stúdióban pedig a Boldogtalanok, október 25-én.
  • Szeptember havi előadások

    (2005. augusztus 25.)