Vissza a hírekhez
Valló Péter a III. Richárdról
"Ha hatalmi harc közben
valaki kiirtja családjának
bizonyos tagjait,
az nem okvetlenül
egy reneszánsz történet."
(Valló Péter)
Egy olyan évszázadon vagyunk túl, ami után az ember minden veszélyre érzékeny. Valószínű, ha az első világháborút követő években megkérdezünk egy német, vagy francia polgárt, hogy komoly veszélynek érzi-e mindazt, mai körülötte történik, biztosan azt mondja - amit most én is -, hogy nem érzi annak.
Szerintem fontos megmutatni, hogy nem a birkák ostoba tekintetével szemlélődünk a világban, hanem látjuk - az értelmiség egy része biztosan látja -, hogy manapság valami szükségtelen, és minket számba sem vevő dolog emészti föl a hétköznapokat. Shakespeare állandóan ezekről a hatalmi mechanizmusokról írt, amik az elmúlt századokban ledarálták a lakosságot. Én ugyanerről beszélek. Azt mondom, hogy az a kettészakítottság, amiben kénytelenek vagyunk élni veszélyes. Azt mondom, hogy hagyjon minket a politika békében élni.
Fotógaléria - Képek a III. Richárd próbáiról
A Parlamentben a képviselők újságot olvasnak, a fogadáson kis zsúrkocsiról szervírozzák a kévét, az utcai tüntetésre kivonul a sajtó, kamerák és fotósok lesik a fontos emberek minden szavát. Mintha csak az esti híradó aktuális tudósításait néznénk. Pedig ez a III. Richárd, Shakespeare drámája, a Rózsák Háborújának végjátéka. Ám a rendezésed a máról szól, főszereplői a politikusok és a politikai marketing.Ha az ember úgy dönt, hogy a darab a jelenben játszódik, akkor a formai elemeknek is stimmelniük kell. Nem lehet azokat sem elhazudni.
A színpadon autók, biciklik, focilabda, kamera, fényképezőgép, vakuk villannak, a szereplők elegáns sötét kosztümökben és öltönyökben, van, aki napszemüvegben. A darab alkalmas az ilyenfajta aktualizálásra?Ha nem lenne rá alkalmas, hiába is próbálkoznék. A III. Richárd egy sok részre szakadt országban játszódik és - szinte közhelyszerűen bemutatja annak sajátos mikroklímáját, az ott élő emberek erkölcsi relativizmusát. A békétlen és kielégítetlen világban tunyaság honol, már mindenki belefáradt a kiábrándító csetepatékba. Richárd, aki Anglia királya akar lenni, felismeri, hogy eljött az ő ideje. A hatalom megszerzése a darabban komoly véráldozattal jár. A politikában ez ma sincs másként. Igaz, ma ezek inkább csak virtuális gyilkosságok, csak egzisztenciális pusztulás kíséri a hatalomra törőt.
A művészek egyetértenek veled?Azt látom, hogy a színészek értik, hogy miért kell ennek a darabnak ma játszódni és miért nem a megírásának időszakában. Úgy érzik, hogy a történet igazi és eljátszható. És ez nagyon fontos, mert a színészek egy komoly, és korántsem homogén közösség, pláne egy ilyen nagy lélekszámú színdarab esetén. Ha bekapcsoljuk a televíziót, szinte csak hatalmi harcokat látunk benne. Minden napra jut egy valamelyik oldalon, valamelyik pártnál, szervezetnél, szövetségnél. Ahogyan sok évtizeden keresztül a Rózsák Háborújában sem, itt sincs még teljesen újraosztva a Kádár korszak utáni Magyarország. Természetesen az embert mindenféle vádak érik ilyenkor. Akár az is, hogy nem párt-semleges. De ez butaság, hiszen a lelkem legmélyén nyilván a magyar lakosságnak a politika egészéhez való viszonyát próbálom ábrázolni, miközben elfogadjuk azt a fikciót, hogy ez egy mai történet. Aztán vagy sikerül, vagy nem.
Mi a helyzet a polgárokkal? Shakespeare nem sok szerepet szánt nekik. Nevük sincs, csak polgár I, II és III.Akikért, vagy akiknek a feje fölött történik minden, egyetlen egyszer szólalnak meg. Három kitűnő művész jeleníti meg a rettegő polgárokat. Arról beszélnek, hogy valószínűleg rossz világ jön, de azért ők mégis bizakodnak. Miért is félnének, majd csak jó lesz minden. Igazából ez a pici jelenet ragadja meg leginkább az ember képzeletét, mert ebben igazán magára ismerhet. Ráismerhet benne az erőszakkal, gyűlölséggel teli, politikával átitatott jelenre. Ugyanúgy, mint a Richárd-kori néző a saját világára.
Érdekes, és nagyon szimpatikus, ahogy a szereplők Shakespeare mondatait mondják. Vass István gyönyörű fordítása teljesen mai hangsúlyokkal szól. Ritkán szokott ez ennyire jól sikerülni.Ez az egyik legfontosabb dolog. És nem könnyű feladat, hiszen a szövegen nem változtattunk. De azzal külön foglalkoztunk, hogy hogyan lehet a jambusokat a mai élőbeszédhez a legközelebb álló módon intonálni. Tehát az nagyon jó, ha így érzed, de ne kiabáljuk még el. Ebben az ember olykor csalatkozni kényszerül. A bemutató környékén már olyan feszültségek rakódnak mindenkire, hogy könnyen előkerülhetnek a régiesnek ható hanglejtések. De most nagyon jó színészekkel dolgozom, és bízom abban, hogy nem fog megtörténni ez a visszalépés.
Az előadást két éve megrendezted Szegeden, a Szabadtéri Játékokon. Az akkori beszámolók szerint megosztottad a nézőket. Nagyon érdekel, hogy az elmúlt két év milyen változásokat hozott a darabban. Mennyire új, mennyire más a mi előadásunk?Alapvető hasonlóság, hogy a szegedi bemutató is mai miliőben játszódott. De Szegeden, abban az irdatlan nagy térben, lényegében csak az előadás formáját lehetett megcsinálni. Egy Shakespeare előadásnál a forma nagyon fontos. Az időugrásokat, a sok pici képet a forma tartja egyben. De ami ennél is fontosabb, itt volt lehetőség a karakterek, a jellemek, a szereplők viszonyainak a finom kidolgozására.
Beszéljünk még a formáról. Az előadás hagyományos díszletek nélkül, mégis igen változatos terekben zajlik. Azt mondják, te vagy a Nemzeti Színház színpadtechnikájának legjobb ismerője, ami - nézve a próbákat - nem tűnik túlzásnak.Az én kiindulópontom ezzel kapcsolatban az, hogy a magyar színházművészet kapott egy házat, amelybe egy ilyen technikát építettek be ez a színpad képes bizonyos mozgásokra. Lehetne persze úgy dönteni, hogy ettől az egésztől távol maradok, harcolok ellene, mert még utólag sem értek egyet a színház megszületésének a körülményeivel. De szerintem ez a múlt. Az ember meg előrefele halad és nem visszafele. Amikor az ember ide jön dolgozni, akkor - szerintem - az a normális döntés, hogy megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni ebből a technikából. Ha már itt van, hülyeség lenne nem használni. És nem pusztán azért, mert az adófizetők nagyon sok pénze van benne, hanem mert egy csomó mindent egész egyszerűen érdekesebbé, sajátosabbá tesz. Ennek a térnek inkább a szobadíszlet áll rosszul. Úgy érzem, hogy a Holdbeli csónakosnál sikerült erényt kovácsolni a technikából, és az előadást azok is kedvelik, akik magáért a Nemzetiért nem lelkesednek. A Holdbeli varázslatos technikai parádéját a gyerekeknek és a felnőttek is élvezni képesek.
Szerintem a III. Richárd tereit is sokan varázslatosnak fogják látni. Számomra az volt a legérdekesebb, hogy egy pillanatra sem éreztem, hogy ezt már láttam, nem jutottak eszembe a korábbi, ugyancsak a színpadtechnikára épülő előadások, pedig egy kicsit tartottam ettől.Az én foglalkozásomnak az egyik nagyon fontos eleme, hogy térben is meg kell tudnom fogalmazni a helyzeteket. Olyan képeket kell létrehoznom, ami egyértelművé teszi a szereplők viszonyát, segíti a tartalom kifejezését. Ezt jelenti a tartalom és a forma egysége. Ez a színpad alkalmas erre. Nem kell állandóan lépcsőket, polgárházakat, miniszteri lakásokat betaszigálni a színpadra, nem kell háttérfüggönyöket huzigálni, mint Shakespeare-nél. Végül is mindent azért tesz az ember, hogy élvezetesen mesélődjék a történet. Remélem, hogy ezek a különleges, izgalmas terek segítik a történet megértését és élvezését. Úgy érzem, hogy a Holdbeliben jól működött a technika, az előadást szeretik, és mindenki adekvátnak érzi a formáját a tartalmához. Most megint az az érzésem, hogy amit én akarok, azt ez a színház tudja, mégpedig jól, és sehol máshol ezt nem tudják. Ha valaki látni akarja, akkor ide kell jönnie, akármi legyen is a helyről a véleménye. Az én III. Richárdom itt működik.
Úgy tudom, hogy - a Holdbelihez hasonlóan - számítasz most is a fiatal nézőkre.Nem titkolom, megpróbálok megfelelni annak, hogy az előadás a politikai életben elmerült, gondolkodó felnőtteken kívül a fiatalabb nemzedék számára is élvezetes legyen. Ezeknek a kamaszodó fiataloknak, akik még nem nagyon foglalkoznak politikával, a darab kötelező olvasmány. A legtöbben nyilván azt gondolják, hogy a III. Richárd egy ásatag, régi, érdektelen történet - amiben valami béna gyilkos mindenkit leöl -, és azt mondják, tudod kit érdekel ez? Ezért, itt a Gutenberg galaxis alkonyán, én megpróbálom hozzájuk is közel hozni a történetet, hogy megértsék, izgalmasnak találják és ne csak egy unalmas időutazást lássanak benne.
Richárd története születése pillanatától aktuális, egyes részei koronként, korszakonként különböző erővel szólaltak meg. Rám, aki sokáig politikai újságíróként is dolgoztam, a hatalom és a média viszonyát sejtető részletek igen erősen hatottak. Mások biztosan mást emelnek majd ki. Számodra mi a legerősebb gondolat az előadásban?A III. Richárd mindig a hatalomért folytatott ádáz küzdelemről szólt. Voltak korok, amikor nagyon primer módon. Rákosiék például ki nem állhatták az írnok monológot, mert abban egy koncepciós per stratégiája fogalmazódik meg. Minden hatalom másra kényes. A mai például arra lehet kényes, hogy a műben, a már említett apró jelenetet leszámítva, nincsen szó az istenadta népről. Ennek a színdarabnak egy nagy polgárháború a vége. Addig politizálnak a lakosság feje fölött, amíg azok, egyszer csak egymásnak esnek, és halomra irtják egymást. Természetesen nem azt mondom, hogy most is ennek a veszélyét érzem, de azt azért látjuk, hogy a világnak nagyon sok helyén ez ma is megtörténik.
Ennyire nem érzed jól magadAmiért én nem érzem magam jól, arról nem én tehetek. Magyar művészként meglehetősen régóta és becsületesen dolgozom, kisgyermekeim vannak, rendezett egzisztenciális viszonyok között élek. Tehát nekem kutya kötelességem lenne jól érezni magam. Amiért nekem rossz a közérzetem, az másokat is bánt. Csak én olyan hivatást űzök, amiben kötelesség megszólalni.
A színház, végül is, szépművészet. Ez és a politika hogyan fér meg egy előadásban?Természetesen úgy, hogy a darab nem ennyire aktuálpolitikus, mint ahogyan egy interjúban beszélek róla. Az előadás, nyilván csak az égi mása a politika természetének. Eöri
(2004. október 31.)