Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Felkészültünk

A megyei megnyitóval együtt Szombathelyre érkezett a Nemzeti Színház történetét bemutató vándorkiállításunk is, amelyet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban láthatnak. Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke Vas megye észak és dél, kelet és nyugat metszéspontjában a pannonlélek és kultúra minden színét, mindenrezdülését magában hordja. Évszázadokon át a nyugati és keleti kultúra találkozásának színhelyeként vállalta az őrtorony és a kapuszerepét. A XXI. századra Vas megye a nyitott kapu, amelyen keresztül Európa polgárai egymáshoz látogathatnak. Termálfürdők, Alpokalja, már-már mediterrán Ság hegy, vadregényes Őrség, a szeszélyes Rába, romantikusmúlt és bizakodó jelen ötvözete az a mai térkép, amelyről nemcsak a táj, hanem az itt élő ember, a hagyományaihoz ragaszkodó vasi polgár öntudata is leolvasható. Kastélyok és kúriák, római és középkori emlékek, Nádasdyak és Batthyányak köteleznek magyart, szlovén, horvát és német ajkút értékeink őrzésére. Új levéltár, új könyvtár, modern képtár, hatalmas múzeumi hálózat, élénk közművelődési tevékenység bizonyítja, hogy lelkesedésünk, amellyel megtaláltuk helyünket Európában, nem lankad. Bartók Fesztivál, Pannon Ősz, Nemzetközi Folklór Fesztivál ad reményt, hogy egyszer majd „színház-kezdemények” sikereivel megteremthetjük az igazi, a tágabb régiónak otthont adó Színházat, mely aranygömb lesz a vasi kultúratemplomának tornyán. A beteljesedés előtt azonban a most meglévőt, a gazdag művészeti élet néhány produkcióját villantjuk föl a Nemzetiben, ahová áhítattal készül Vas megye apraja-nagyja. Köszönjük a meghívást, a barátságot a nemzet színházának. Várjuk Budapest közönségét, a fővárosban élő vasiakat és mindazokat, akiknek fontos a kultúránk. Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere Szombathely a Borostyánkő-út mentén fekvő ókori Savaria emlékeit őrző város, melyet a Nyugat királynőjének is neveznek. Emberléptékű méreteivel, színes kulturális életével mindenkor képes volt megőrizni helyét a régió városainak sorában. Szombathely közönsége fogékony az esztétikai élményre, hisz a szépségben és az ahhoz fűződő lelki, szellemi progresszióban. Quirinus és Szent Márton kultusza, a Savaria Történelmi Karnevál európai hírű színes kavalkádja, az Iseum, a Püspöki Palota és a Székesegyház műkincsei, a Szimfonikus Zenekar sikerei, a Művészetek Háza színvonalas programjai, a Művelődési Központ rendezvényei, a Bábszínház közönségnevelő tevékenysége, kórusok, kamarazenekarok, fúvós együttesek, az Ungaresca Táncegyüttes, a Savaria Táncverseny produkciói, a Művészeti Szakközépiskola és a Főiskola művészetre és műértésre nevelő munkája mind-mind ezt igazolja. Savaria színei most a Nemzeti Színházban kerülnek palettára. Az a kép, amelyet magunkról alkotunk, talán alkalmas lesz arra, hogy a Nemzeti Színházba csalogassa mindazokat, akiket vonz a Nyugat királynőjének pompás színvilága. Várjuk a nézőtérre a Szombathelyről elszármazottakat, a Szombathelyre vágyakozókat, a képzőművészet, a zene, a tánc, a színház, a folklór elkötelezettjeit. Várjuk Szombathelyre a Nemzeti Színház kiállítását, a Savaria Karnevál színházának évente hűségesen visszatérő művészét, Jordán Tamást, és azt a hangulatot, amelytől értékesebbé és érthetőbbé válik számunkra az ősrégi gondolat:„Színház az egész világ.” Jordán Tamás, a Nemzeti színház főigazgatója Elképzelésem a Megyejárás programról mára már működő programsorozattá vált. Nagy öröm számomra, hogy 2003.szeptemberében megkezdődött az a két éven keresztül zajló rendezvénysorozat, melynek keretében a színházi évad minden hónapja egy-egy megye bemutatkozását jelenti a Nemzeti Színház falain belül. Hajdú-Bihar, Baranya, Békés, Fejér, Jász–Nagykun–Szolnok, Bács–Kiskun, Somogy, Veszprém és Borsod–Abaúj–Zemplén megye után, 2004.szeptember 24–25–26-án Vas megye mutathatja be értékeit zenében, táncban, irodalomban, képző- és népművészetben, színházban. A Megyejárás sorozat fontos része, hogy a megye lakosságát is meghívjuk a színházunkba: a Nemzeti Különjárat program keretében szeptember 18-án, Weöres Sándor: Holdbeli csónakos című előadásunkat tekinthetik meg. Találkozzunk tehát szeptemberben a Nemzeti Színházban! Szeretettel várjuk Önöket!

(2004. augusztus 19.)