Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

III. Richard - olvasópróba

Ez lesz a második rendezésed az új Nemzeti Színházban. A III. Richardon is másodszor dolgozol. Két éve láthattuk tőled a darabot a Szegeden, a szabadtéren. A darab ma játszódik, felfokozott politikai miliőben. Ahol az államot vezető emberek csatáznak a hatalomért. Közöttük a Richard nevű alak, aki teljesen gátlástalanul tör a hatalomra. Ugyanakkor azt kell látni, hogy a többiek sem jobbak a Deákné vásznánál. Ez a szörnyűséges világ, amibe belecsöppen majd a néző, egy hosszadalmas politikai és katonai küzdelem végterméke. Mindenki, aki a színre kerül, előtte már komoly bűnökkel terhelte meg a lelkét. Ebben a gátlástalan világban játszódik a III. Richard története. Ami a világirodalom egyik legnagyobb remekműve, azaz mindig lehet aktualitása. A politikai széthúzással szembeni rossz közérzetünket nyilvánvalóan megválaszolja ez a darab, ha nem is konkrétan. Tehát nem lehet majd ráhúzni egyik vagy másik konkrét élethelyzetet a darab cselekményére, és minálunk ugye nem tettekkel, csak a szavak erejével próbálják leöldökölni egymást az emberek, mégis, azt a pszichózist, ahogy átpolitizálódott az életünk, szépen mutatja a darab. Ez az apropója az előadásnak, ahogy ez volt a szegedi bemutatónak is. Mi változott szerinted az óta? Természetesen nagyon sokat változott a helyzet két év alatt, és nem az előnyére. Nem akarok populista hangokat megütni, mert nem nagyon szeretem, de ha szabad mondanom, még igazabbnak tűnik az a tény, hogy, jelen pillanatban, egy átlagember nem nagyon lát kiutat a széthúzás és felfokozottság fura légköréből - amiben élünk. A III. Richard ugyanebben a légkörben játszódik. Érdekes, tanulságos mondatok hangzanak el benne a hatalom mágiájáról, hogy hogyan változnak meg az emberek hatalomra jutván, vagy annak a közelében. A darab színlapja

(2004. május 17.)