Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Az első napon zene és képzőművészet

A közönséget fantasztikus hangulatú dixieland zene melegítette be/fel, (Miskolci Dixieland Együttes) jóvoltából, majd következtek a színház épületében látható kiállítások megnyitói, végül a hangverseny. Weber: Oberon nyitánya is szépen szólt, bár Kovács László karnagy a próba után elmondta, hogy a fafúvósoknak nem kedvez igazán a színház akusztikája, de összességében minden rendben, ő rosszabbra számított. Mendelssohn: Szentivánéji álom szvitjének sikere után a zenekar már teljesen felszabadultan fogott bele a Pomádé király új ruhája szvitbe. Ránki hol fanyar, hol vidám, hol mesés dallamai mindenkit megfogtak, a zenekart - ha jól számoltam - négy ismétlés után is alig engedték le a színpadról. A lap alján, a fotógalériában láthatók a nap képei. A folytatás, ma este az Öreg hölgy látogatása a nagyszínpadon, a főszerepben Hernádi Judittal és Szegedi Dezsővel. A rendező: Tordy Géza. A stúdióban pedig egy balett látható, Ravel - Krámer: Bolero című táncjátéka. Rendező: Krámer György.

(2004. május 21.)