Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Túl a huszonnegyedik órán...

„A családi boldogság legfőbb föltétele, hogy a férj nejének minden kívánságát teljesítse” – mondja Szidónia, a ház úrnője, és ellenállhatatlan jóakarattal romlásba dönti az egész Solmay családot. Estélyükön mamlasz kérők és elbűvölő szerencsevadászok pályáznak egymás nemlétező vagyonára, elindul a mesterkedések és félreértések lavinája. A nők intrikálnak, hogy ruha- és ékszerszámláikra kicsikarják férjeiktől a pénzt, a családfő félénken lázad és bátran engedelmeskedik, szigorú erkölcsű veje korrupción kapja magát, a bőbeszédű vidéki rokon mindenkit őrületbe kerget.” Így foglalja majd össze a darab műsorfüzete Csiky Gergely Buborékok című darabját, amelyet Jordán Tamás rendez, mégpedig – ahogy az évadnyitó sajtótájékoztatón bejelentette – Törőcsik Mari játékmesteri közreműködésével. Milyen volt a közös munka Törőcsik Marival? Azt tudom erre mondani, amit egy interjúban általában gyanakvással szoktak fogadni, hogy még annál is jobban működtünk együtt, mint ahogy én előzetesen gondoltam. Szinte minden pillanatban ugyanazt gondoltuk, ami nagy dolog. Eredetileg rendezésre kértem, de ő azt soha nem akart. De azt mondta, hogy ha ő egy rendező szándékaival egyetért, akkor sok segítséget tud nyújtani abban, hogy pontosan az jusson kifejezésre a színészi játékban, amit a rendező elképzelt. És ez így igaz, a Marinak ebben rendkívül nagy tapasztalata van. Így lett a játékmestere ennek az előadásnak. A Nemzeti Színház évszázadonként egyszer mutatja be Csiky Gergely vígjátékát – 1884 és 1955 után harmadszor most, 2004-ben. Mi indokolta a darabválasztást? Kézenfekvő lenne az a válasz, hogy Csiky Gergely remek író, a Buborékok pedig egy remek darab, tehát érdemes bemutatni. Vagy, kézenfekvő lenne azt mondani, hogy szerepel a darabban egy közbeszerzési ügy (a Körös szabályozási munkák pályáztatása, annak összes viszontagságával), és bár a történet 1883-ban játszódik, a körülötte zajló kalamajka kísértetiesen olyan, mint amilyen manapság szokott lenni. Igaz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a darabban szereplő köztisztviselő, aki vesztegetés gyanújába keveredik, saját akaratából lemond, pedig mindannyian tudjuk, hogy vétlen. Ebből a szempontból talán kissé divatjamúlt is a történet… Még az is indok lehetne a darab műsorra tűzéséhez, hogy manapság ismét ismerős helyzet amint egy család parvenü módon, tehát az előkelő családok szokásait majmolva próbál fölkapaszkodni, próbál lépést tartani a társadalom elitjének kikiáltott réteg szokásaival. De mindez együttvéve sem lenne elegendő indok, ha nem érzem azt, hogy ebben a darabban olyan színészi munkára nyílik lehetőség, amely manapság, sajnos, kiveszőben van. Mire gondolsz? Már sokfelé elmondtam, hogy mennyire kétségbe vagyok esve attól a visszafordíthatatlannak látszó tendenciától, hogy a színészi játékon hogyan uralkodik el a jelzés, az illusztráció, a külsőség - az átélés helyett. Ebben részben a színház világa a bűnös, részben pedig a televíziónak a szörnyűséges, gyorsfogyasztásra serkentő kínálata. Számomra a színészi játék lényege sorsok megmutatása, nem pedig egyszerű szövegfelmondás, engedve a szöveg diktálta külsődleges lehetőségeknek… Írásban sajnos nem tudom érzékeltetni azt az indulatot, amivel ezeket a mondatokat mondtad… Tudom, és talán nem lenne szabad ennyire nyersen fogalmazni, ráadásul egy bemutató előtt, amit majd a fejemre olvashatnak. De nyomatékosan mondom, hogy a magyar színjátszás reparálásra szorul, és már a huszonnegyedik órán is túl vagyunk. Minden darabnak meg van a maga feladata. A Buborékokkal nincs más célkitűzésem, mint az, hogy a Törőcsik Mari és a ragyogó színészek segítségével megmutassam, hogy mit gondolok 2004-ben érvényes színjátszásnak. Elementáris vágy él bennem, hogy valljak erről. Aki idáig jutott az olvasásban, még azt is gondolhatja, hogy talán majd nevetni sem lehet a Buborékokon, annyira komolyan veszi a Jordán, ezt a vígjátékot. Lehet, hogy valaki ezt is gondolhatja, de neki utalnék arra, az idősebbek emlékeznek is rá, hogy Alfonzó, vagy a nagy bohóc Salamon Béla, vagy Kabos Gyula vagy a Csortos, hogyan volt komédiás? Halálosan komolyan vették a szerepüket, azt a sorsot, amit egy-egy szerepben megéltek. És mi, a hasunkat fogtuk nevettünkben. Igazán csak mélyen felvállalt és átélt sorsokon lehet nevetni. Különben az egész csak viccek durrogtatása. Idézhetem Tabi Lászlót, aki a humor és a vicc közötti különbségről azt mondta: A vicc olyan, mint a művirág. Akkor tüsszentek tőle, ha bedugják az orromba és megcsavarják. Az igazi virág az illatával ingerel tüsszentésre. Csiky Gergelynek ez a fergeteges bohózata minden pillanatában csábít az olcsó trükkökre, az olcsó játékra, az ócskaságra. Szeretném megmutatni, hogy ezek a szerepek igazi, átélhető sorsok, és ezért lehet, mégpedig fergetegesen nevetni rajtuk. Kép és szöveg. Eöri Szabó Zsolt

(2004. február 26.)