Bodrogi 90
A Wikipédia negyvenöt színpadi szerepét említi, a színházi adattár 199-et sorol fel, de nyilván még ennél is több van, hiszen övé a világon talán a leghosszabb aktív előadóművészi pálya. Táncos időszakát is beszámítva több mint hetven évet töltött színpadon. És ma is ott van. Bodrogi Gyula maga a csoda.
Szigorú kritikusai időnként szemére vetették, hogy elherdálta drámai tehetségét, a könnyű műfaj kedvéért lemondott az őt megillető nagy szerepekről. Hogy túl sok időt, huszonnégy évet töltött a József Attila Színházban, hogy két évtizedig igazgatta a Vidám Színpadot. Hogy míg az úgynevezett komoly színházi emberek késhegyre menő vitákat folytattak a teátrum jövőjéről, ő a vadászat szépségét, a főzés örömét, a szakácsművészet különböző fortélyait osztotta meg a közönséggel. A sznobok legyintettek rá, és nem is értették, hogy miért van rendíthetetlenül hatalmas rajongótábora. Ha kérdezték, elmondta a véleményét, miszerint ő a régi színházi iskola követője, nem szereti az úgynevezett rendezői színházat, az előadásban a színészé a főszerep, rajta áll vagy bukik a siker. A vastaps neki, a bőrét színpadra vivő művésznek jár, az ő egyéni teljesítményének. Egy Latabár Kálmán, példának okáért, elvitt a hatán egy egész előadást – szokta mondani. Miközben így „korszerűtlenül” ógott-mógott, soha nem mondott rosszat pályatársairól. Még azokról sem, akiket nem kedvelt. Akiket pedig szeretett, azokról ódákat zengett. Sinkovits Imrét zseniálisan sokoldalúnak, utánozhatatlannak látta, Sztankay Istvánt a legnagyobbak közé sorolta.
Angyalföldi bravúr
Pályatársaival már induláskor óriási szerencséje volt. Ha nincs Básti Lajos, őt bizony a tizenhét fegyelmi után kicsapják a Színművészeti Főiskoláról. Básti nem engedte, látta bene a kivételes tehetséget. Ifjú filmcsillag felesége, Törőcsik Mari miatt nem kellett vidéki színházban kezdenie, ahogy akkoriban szokás volt, hanem a majdhogynem vidékinek számító József Attilában indulhatott, ahová az 1956-os szereplésük miatt vezeklésre ítélt Sinkovits Imrét és Darvas Ivánt is „deportálták”. Jó volt a társulat, még akkor is, ha a tagok sokszor cserélődtek. Aki tehette, visszatért a régi nagy színházához, de játszott itt Gobbi Hilda, Szemes Mari, Kállay Ilona, Fülöp Zsigmond, Sztankay István és még sok kiváló művész.
Bodrogi a József Attilában rögtön kapott egy olyan direktort Fodor Imre személyében, aki ugyanúgy gondolkozott a színházról, ahogy ő. Fodor tudta, hogy a XIII. kerületi pártbizottság elnyűtt előadótermébe, amelyet a színház után nem igen érdeklődő nagy „proletár” költőről neveztek el, mindenekelőtt közönséget kell toboroznia. Nem a Belvárosból, nem a Körútról, nem is Új-Lipótvárosból, hanem Angyalföldről. Olyan embereket kell meghódítani, akik soha nem jártak színházba. És a bravúr sikerült. Ebben óriási szerepe volt a fiatal, jóképű Bodroginak, aki ördöngösen táncolt, kellemesen énekelt, akinek kicsit reszelős, mégis lágy hangját azonnal felismerte a közönség. Leginkább a zenés vígjátékokat szerették a nézők. Hatalmas élmény volt látniuk a Bodrogi–Törőcsik kettőst A potyautasban. Törőcsik Mari élete végéig emlegette, mennyire feldobta és magával ragadta őt, a kezdő színpadi színésznőt Bodrogi könnyedsége, a nézőtérről felé áramló szeretet, az ünneplés.
Csodálkozó kritikusok
A potyautas sikerét hamarosan felülmúlták az újabb és újabb zenés-táncos darabok. Megérkezett az új partner, az új szerelem, akiből új feleség lett, Voight Ági. Bodrogival úgy tudtak együtt énekelni, táncolni, bolondozni, felszabadultan játszani, hogy nemcsak az előadások végén zúgott a vastaps, hanem az egyes dalok után is. Az Imádok férjhez menni vagy A kaktusz virága városi legenda lett, özönlött rá a nép. A József Attila a hatvanas évek végére az egyik leglátogatottabb magyar színházzá vált. Közben Bodrogi bebizonyította, hogy nemcsak táncoskomikusnak kiváló, hanem drámai színésznek is. Játszott Németh László-, Tennessee Williams-darabban, Brecht Koldusoperájában, Shakespeare-vígjátékokban és később tragédiákban. A kritika rendre rácsodálkozott: micsoda drámai erő, milyen tökéletes szövegmondás, milyen ragyogó csendek, mérhetetlen fegyelem, alázat.
Fodor Imre halála után a társulat Bodrogit szerette volna a József Attila Színház direktorának. Az illetékesek nemet mondtak, Bodrogi huszonnégy év után felállt. Csak találgatni tudunk, hogy miért éppen a Vidám Színpad igazgatása vonzotta. Talán abban bízott, hogy vissza lehet állítani a háború előtti magyar kabaré rangját, újra megjelenhetnek a már elfeledett szerzők, jöhetnek jó rendezők, fiatal tehetségek. Olyasfajta álmokat dédelgetett, mint egykor a József Attila Színházban Fodor Imre. Talán azt is remélte, lehet nevelni a közönséget. Bodrogi Gyula életének erről az időszakról nem szívesen nyilatkozik. Még rendező barátja, Léner Péter sem faggatja a közelmúltban megjelent Bodrogi című kiváló könyvében.
Visszatérés
Nagyon kevesen hitték 2001-ben, hogy Bodrogi Gyula visszatér a színpadra. Sokan leírták. Aztán előbb Szikora János, majd Valló Péter kérte fel egy-egy kisebb szerepre az új Nemzeti Színházban. Jordán Tamás pedig szerződtette. És milyen jól tette! Azóta szinte folyamatosan játszik (nemcsak a Nemzetiben). Három-négy éve még egész estéket töltött a színpadon, mostanában, a kilencven felé közeledve kisebb szerepeket kér. Volt ragyogó Sancho Panza Reviczky Gábor oldalán, Wolsey bíboros az Egy ember az örökkévalóságnak című Robert Bolt-drámában és örömapa a Házasság Palermóban címmel játszott Goldoni-vígjátékban, sírásó a Tóth Ilonkában, hogy csak néhány szerepét említsük az utóbbi tíz évből. Ma is játszik a Tizenhárom almafában, az iskolások által utált Szulejmán az Egri csillagokban, Agrippa, Palesztina királya a Caligula helytartójában. Molnár Ferenc Egy kettő, három című komédiájában is láthatja mostanában a közönség. Kicsi szerep az általa alakított titkáré, hiszen itt mindenki az igazgatóra (Schnell Ádám) figyel, de Bodrogi el tudja hitetni, hogy nélküle ebben a bankban megállna az élet, hogy az ő bölcsessége és nyugalma juttatta ilyen magasra a direktort, s egy idő után elhisszük neki, hogy rajta áll vagy bukik a siker, azaz végre elsimulnak a konfliktusok.
Miközben ezt a kicsi embert figyeljük, óhatatlanul arra gondolunk, milyen jó, hogy a darabban játszó főiskolások közelről figyelhetik ezt az alázatos nagy színészt, és szembesülhetnek a Bodrogi-titokkal. Léner Péter a már említett könyvében megkérdezi, mi ez a titok. Bodrogi válasza: „Ennek erősen köze van a Jóistenhez. Adott egy olyan képességet, hogy elhiszik nekem, amit mondok és csinálok.”
BODROGI 90 - születésnapi gálaest
(2024. április 8.)
