Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2022. január 27. - Angelika Napja

Memento mori – Szibériai sorsok

A Mihai Eminescu Nemzeti Színház vendégjátéka

Megrendítő előadással vendégszerepelt a Nemzeti Színházban a századik születésnapját ünneplő chișinău-i (oroszul: kisinyovi) Mihai Eminescu Nemzeti Színház társulata. Szibériai sorsok címmel túlélők visszaemlékezései alapján dolgozták fel Moldova közelmúltjának egyik legsötétebb fejezetét, amikor Besszarábia szovjet megszállása idején a bolsevikok Szibériába és Kazahsztánba deportálták a Dnyeszter és a Prut folyók közelében élő románokat.

A negyvenes években több hullámban (a háborús években, majd a sztálini ”béke” idején is) zajló moldovai kitelepítések részleteiről keveset tudunk Magyarországon. A módszerek persze ismerősen csengenek. A történelmi helyzetet sem kell bemutatni, hiszen a magyarság is érintett volt a szomorú sorsközösségben. Moldovából több mint ötvenezer román nemzetiségű embert hurcoltak szibériai munkatáborokba, egyszerre nyomorítva meg őket és az otthon maradókat. A chișinău-i színházi előadás ezt a súlyos nemzeti tragédiát dolgozta fel.

A nehéz téma ellenére esztétikai értelemben szép színházat láthattunk. Margareta Cemărtan-Spânu és Ion Moraru emlékiratai adták az alapot a színpadon elmesélt történethez, amelyben nyomon követhettük a Szibériába hurcolt, többségében nők, és a tőlük elszakított, kényszermunkára ítélt férfiak hányattatásait. Az előadás túllépett a puszta történetmesélésen. Petru Hadârcă rendezése fenntartotta a néző figyelmét, a témafelvetés mellett a látvány, a mozgásművészeti eszközök, a zenei világ és a színészi munka harmonikusan olvadt össze egy megrendítő erejű alkotássá, amelyben még a túlélést segítő humor is megvillant olykor.

Európának ebben a részében nem kellett az abszurdot kitalálni. Aki itt élt, vagy él ma is, annak ez a valósága. Az előadásból is lehet rá hozni példákat. Ilyen az a jelenet, amikor a kazahsztáni kőbányában dolgozó, a szovjetek elleni lázadás miatt kényszermunkára ítélt Ion Moraru egymás melletti magánzárkába kerül egy német kémkedéssel gyanúsított orosszal, aki viszont sziklaszilárdan hisz a rendszerben. Kettőjük párbeszédében megemlítenek egy ugyanebben a táborban raboskodó zsidó származású férfit, aki „hála a szovjeteknek” megmenekült a gázkamrától. „És most jobb neki?” – kérdezi Ion Moraru, akit cellaszomszédja ráadásul a kőbányában robotoló németek jólelkű adományaiból összegyűjtött kenyéradaggal segít ki. Ugyanez a kelet-európai abszurd jelenik meg már rögtön az előadás elején, amikor a faluban elhangzik, hogy hamarosan odaérnek a szovjetek „felszabadítani” őket. „De mitől szabadítanak fel?” – kérdezi az egyik falubeli. „Hát a románoktól” – mondja a másik, mire ez: „De mi is románok vagyunk.” Ezek a keserves kuncogásra késztető mondatok gyakorlatilag bárhol elhangozhattak, el is hangzottak a kontinensnek ebben a felében.

A chișinău-i Mihai Eminescu Nemzeti Színház produkciója túlmutat egy konkrét nép tragédiáján. Fontos, hogy szóljanak a színházi alkotók ezekről a traumákról, annál is inkább, mivel lassan távozik, sőt, többségében már el is távozott közülünk az a generáció, amely ezeket a borzalmakat megélte, a mostani középkorosztály nagyapáinak nemzedéke.

Oleg Tuela nagykövet az előadást követő fogadáson

Az előadást a Moldovai Köztársaság budapesti nagykövete Oleg Tuela ajánlotta a Nemzeti Színház figyelmébe, és a vendégjátékra meghívta a hazánkban szolgálatot teljesítő nagykövetségek vezetőit, munkatársait, akik álló tapssal ünnepelték a művészeket és a százéves Mihai Eminescu Nemzeti Színházat. A résztvevőket Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntötte.

 

Ungvári Judit

(2021. december 9.)