Fókusz - Színház járvány idején
Covid az egész világ – mondják ma Shakespeare után szabadon. A pandémia életek millióit oltotta ki, változtatta meg gyökeresen mindennapjainkat, tette tönkre a gazdaságot, és felbecsülhetetlen károkat okozott a kultúrában, különös tekintettel az előadó-művészetekre.
Merre tovább színház? Mekkora a veszteség, mik a túlélési esélyek? Hogyan működik majd az új finanszírozási rendszer? Megváltoztatják-e az online előadások a színház és közönség kapcsolatát? – a választ mindenütt keresik. De különösen nehéz a helyzet az Egyesült Államokban, ahol a járvány előtt is súlyos, szinte megoldhatatlan problémákkal küszködött a színház. 2020 márciusától pedig az ország minden részén lement a függöny és azóta sem emelkedett fel. Nem tudni, mikor kezdhetnek újra, a bizonytalanság színházat és nézőt egyaránt megvisel.
Mozi kontra színház
Az európai kultúrával ellentétben, ahol a színház évszázados hagyományokra tekint vissza, ahol a színpadi színészeket, rendezőket tisztelet és rajongás övezi, Amerikában a színház háttérbe szorult a tömegkultúrára, sztárkultuszra építkező mozival szemben. A hangosfilm 1920-as megjelenése óta a hollywoodi stúdiók meghatározó szerepet játszanak a tömegízlés formálásában. A színház befolyásának erősítésére nem sikerült hatékony szert találni. Edward Albee, az amerikai dráma egyik nagymestere 2005-ben így nyilatkozott a Heti Válasznak: „A nagy probléma, hogy az európai színházzal szemben mi nem neveltük ki saját közönségünket.”
Ennek ellenére is létrejöttek izgalmas regionális színházi központok, többek között Chicagóban, Minneapolisban, Bostonban, Atlantában, Houstonban, Dallasban. Az egyetemi kampuszok – Berkeley, Harvard, Yale, Brown – közelében is jól menő teátrumok működnek. Nyaranta több helyen rendeznek színházi fesztiválokat, közülük is kiemelkedik a williamstowni és az oregoni Shakespeare Fesztivál. Mindkét helyen a klasszikus mellett kortárs műveket is játszanak.
Az amerikai színház megkerülhetetlen alakja volt Joseph Papp producer, rendező, aki fáradhatatlanul harcolt a színházért, közönségért. Nevéhez fűződik a New York-i színházi negyed egy részének megmentése. Papp alapította 1954-ben az egyik első szabadtéri színházat a Central Parkban, ami később Shakespeare in the Park néven ingyenes fesztivállá vált azzal a céllal, hogy a szegényebb közönség számára is közvetítsék a színház élményét. (A megtévesztő név ellenére Papp nem volt magyar származású. Lengyel és litván zsidó szülők gyermekeként Brooklynban született, Papirofskyból röviditette nevét Pappra – nem tudni, miért éppen ezt a „magyaros” írásmódot választotta.)
Fénykor és hanyatlás
Az európai iskolák után a XX. század közepe az amerikai dráma fénykorát hozta el. A nagy generációt olyan kiválóságok képviselték, mint Thornton Wilder, Eugene O’Neill, Tennessee Williams, James Baldwin, Lillian Hellman, Arthur Miller, Edward Albee. A színházak válogathattak a drámákból, amiket nemcsak a hazai, hanem az európai közönség is nagyra értékelt. Érdekes, hogy Edward Albee előbb vált híressé Európában, mint Amerikában, amikor 1959-ben Berlinben az Állatkerti történet című egyfelvonásosával berobbant a színházi világba.
Az aranykor ugyan nem ismétlődött meg, de Tony Kushner, Sam Shepard mellett ma is vannak ígéretes drámaírói tehetségek, mint többek között David Mamet, August Wilson, Suzan-Lori Parks. A probléma az, hogy egyre kevesebb drámaíró marad meg a pályán, így alig születik átütő erejű, eredeti színpadi mű. Az írók többsége inkább választja a biztos megélhetést jelentő film- vagy televíziós ipart, mint a bizonytalan, rosszabbul fizető színházat. Még Tony Kushner is gyakran kirándul a filmhez, ő írta Steven Spielberg nagysikerű München és Lincoln című filmjeinek forgatókönyvét. A kortárs dráma hiányában az amerikai színházak is visszanyúlnak a klasszikusokhoz, az örökzöld Shakespeare mellett divatba jöttek az ókori drámaírók vagy a klasszicista Racine, akiknek művei létkérdéseket feszegetnek. De kénytelenek regények, sőt filmek adaptációit is színpadra vinni.
Az egykoron az angol hagyományra épülő amerikai színház ma a demográfiai sokszínűséget is tükrözni akarja, felkarolva az afrikai-amerikai, ázsiai, hispán hagyományokat. Rendezői vagy színészi tehetségekben nincs hiány, de nevüket a fanatikus színházrajongókon kívül nem ismerik. Sok színpadi színész reménykedik abban, hogy beteljesül a hollywoodi álom, felfedezi őket a film. A szerencséseknek, mint Meryl Streepnek, Hugh Jackmannek, Denzel Washingtonnak, Natalie Portmannak, Emma Stone-nak sikerült. A többiek élik a színpadi színészek kemény életét, komoly anyagi problémákkal küszködve. Egyre kevesebb színházban, egyre kevesebb létszámmal működnek állandó társulatok. A színészeket legtöbbször csupán egy-egy szerepre szerződtetik, így kénytelenek a színház mellett másodállást is vállalni.
A legtöbb színház nonprofit társulatként működik, ami annyit is jelent, hogy puszta létük a mecénásoktól függ. A mecénások levonhatják adakozásuk összegét adójukból – ezzel is ösztönözni akarják a gazdagokat, vállalatokat, hogy támogassák a színházakat. A másik bevételi forrás a jegyeladás. Az állami támogatás nagyon csekély. A San Franciscó-i American Conservatory Theater igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy költségvetésüknek mindössze 2,2 százalékát teszi ki a szövetségi kormány, Kalifornia állam és San Francisco városának együttes hozzájárulása. Történik ez egy kivételesen gazdag államban és városban.
Ami Európában – az állami támogatásnak hála – ismeretlen, az az amerikai színházak, operák, szimfonikus zenekarok, múzeumok vezetői számára rutinfeladat: idejük jelentős részét pénzgyűjtéssel töltik vagy ösztöndíjakra vadásznak.
Az amerikai színházi élet az elmúlt évtizedekben gyökeresen átalakult. A repertoárszínházak, prózai társulatok száma csökkent. Sokasodtak a kabarék és a stand-up színházak, sorra alakulnak a kisebb-nagyobb sikereket vagy botrányokat elérő kislétszámú kísérleti társulatok, a dokumentarista, politikai, aktivista színházak, amelyek az interaktivitásra építve a közönségnek is nagy szerepet szánnak.
Broadway – az üzleti siker csúcsa
Külön világot jelent a hatalmas üzleti sikereket magáénak mondható musicalbirodalom, ami a 2017–2018-as szezonban 13,8 millió nézőt vonzott. A New York-i Broadway a maga 41 színházával, 96 ezer dolgozójával, évi 13 milliárd dolláros bevételével színház a színházban, állam az államban. New York vezetői őszintén bevallják, hogy a Covid sújtotta Broadway talpra állása nélkül jelentős gazdasági problémák elé néz a város.
A Broadway legnagyobb színházait mára ellepték a musicalek, az off-Brodwayra kerültek a prózai társulatok, az off-off-Broadway a kisebb, kísérleti színházaknak ad otthont.
Bár a vitriolos tollú kritikusok vagy a kísérleti színházak barikádharcosai igyekeznek mélyen elítélni a musicalt mint a „show-business vidámparkját”, de a Broadway-sikerek kivételes profizmusról tesznek tanúságot, ahol kiváló énekesek, színészek, táncosok lépnek fel látványos kiállítású produkciókban. A legnépszerűbb (gyakran sok éven, esetleg évtizedeken át műsoron lévő) musicalek közé tartozik az Oroszlánkirály, az Operaház fantomja, a Mamma mia, a Mormonok könyve, a Szépség és a szörnyeteg, a Nyomorultak, a Macskák. Váratlanul kirobbanó sikert ért el az amerikai történelmi témájú, hip-hop, rap, soul zenére épülő, multikultúrát hirdető új musical, a Hamilton. Olyan kultikus előadás lett, amit illett megnézni, ha egyáltalán lehetett rá jegyet kapni. A Broadway vándortársulata az ország számos részébe is elvitte, mindenütt telt házakkal játszották. (A mű az alapító atyák egyikének, az Egyesült Államok első pénzügyminiszterének, Alexander Hamiltonnak az életéről szól.)
De nem minden új musical fut be, sőt gyakran néhány hét vagy hónap után leveszik a műsorról. Ilyen volt mások mellett a King Kong vagy a francia film, az Amelie adaptációja, illetve az amerikai filmsiker, az Idétlen időkig musical változata. Bret Easton Ellis Amerikai pszicho című regényéből készült musical is erre a sorsra jutott, illetve a politikai korrektség áldozata lett. A feministák tiltakoztak, amiért a brókerek üres világát élő főhős őrületében vagy képzeletében nőket öl. Az egykor kirobbanó sikerű regény színpadi változatát felháborodottan fogadták és támadták az interneten. Az író szerint műve egyik első áldozata lett a cancel culture-nek. (A cancel culture az érdemi viták helyett érzelmi alapon próbálja meg elhallgattatni a neki nem tetsző véleményeket.)
A prózai színházak magas színvonalon dolgoznak, klasszikusokat, kortársakat egyaránt előadnak. Munkájukat évente a legnagyobb amerikai színházi kitüntetéssel, a Tony-díjjal jutalmazzák. De hiába jelzik plakátjaikon a díjak számát, ahhoz, hogy kasszasikert arassanak, filmsztárokat kell szerződtetniük, akiknek neve becsalogatja a közönséget. O’Neill Utazás az éjszakába című darabját Vanessa Redgrave-vel, az azóta tragikusan elhunyt Philip Seymour Hoffmannal adták el. Nagy sikert ért el az a Hamlet előadás, amiben Jude Law alakította a címszerepet. Telt házzal játszották A velencei kalmárt, amikor Shylock szerepében Al Pacino brillírozott. Richard Greenberg Three Days of Rain című darabját Julia Robertsszel reklámozták. Bradley Cooper játszotta az Elefántember címszerepét.
Bezárások, elbocsátások
2020. március 12-én a New York-i kormányzó lezárta államát. A Broadwayn is elsötétültek a színpadok. Akkor még nem sejtették, hogy történelmük leghosszabb és legnehezebb kényszerszünete elé néznek. Első intézkedésként a színházak vagy visszatérítették a jegyek árát, vagy kupont adtak, ami a jövőbeli előadásokra érvényes, vagy a jegy tulajdonosa felajánlhatta a visszajáró pénzt jótékonysági célra. Az átmeneti időszakban az előadásokat, összesen 129-et (a Hegedűs a háztetőntől a West Side Storyig) a Netflixen, az HBO-n, a Disney Pluson vagy más streamline csatornán vetítették.
Elméletben a videóra rögzített előadások nem lehettek idegenek a nézőknek, hiszen az „opera a moziban” sikere után meghonosították a „színház a moziban” sorozatot, ahol nagysikerű előadásokat láthatott a színházértő közönség. De ezek a produkciók hosszas előkészületek után, gondos rendezői munkával készültek. A Covid idején látható online változatok viszont az előadások lefényképezései, ahol elhalványulnak a nagy drámai pillanatok, eltűnnek a nüánszok. Az online színház vagy ingyenes, vagy kedvezményes áron kapható, de így sem nézik túl sokan. A közönséget az élő színjátszás varázsa, a színész és néző közötti intim kapcsolat vonzza a színházba, amit az online nem tud pótolni. Legfeljebb arra emlékeztet, hogy a színház nem tűnt el végleg...
A leállást követően megkezdődtek a kényszerszabadságok, majd az elbocsátások. A Nemzeti Művészeti Alap statisztikája szerint míg az országban átlagosan 8,5 százalékos a munkanélküliség, addig a színészek esetében ez 52 százalékra ugrott. Az elbocsátott művészek, színházi dolgozók komoly egzisztenciális problémákkal küszködnek, a munkanélküli segély legfeljebb a lakbérre elég. Munkahelyük megszűnésével elveszítették egészségügyi biztosításukat is. A fiatal színészek egy része a drága New York-i élet elől hazamenekült szüleihez, az ott maradottak állást keresnek. Eddig a vendéglátóiparban találtak kiegészítő munkát, az éttermek bezárásával ez a lehetőség is elúszott. Sokan a Covid-idők legkeresettebb állását választják: ételfutárok lesznek.
A Trump-kormány Covid-segélycsomagjából a Nemzeti Művészeti Alap 75 millió dollárt kapott, ezt osztották szét a színházak között. (Sokan kritizálták, hogy ebből a washingtoni művészeti központ, a Kennedy Center egyedül 25 millió dollárt vehetett fel.) Többszöri halasztgatás után a Broadway azt a célt tűzte ki, hogy 2021. május harmincadikán megnyitja a kapukat. Az újrakezdés új kihívásokat jelent.
Át kell gondolni az egész műsortervet, árstruktúrát is. A Covid előtt a Broadway nézőközönségének 65 százalékát turisták adták. Az előrejelzések szerint a turizmus ilyen volumenben 2025-ig nem tér vissza. A kifejezetten turistáknak szánt musicaleket le kell venni a műsorról, hiszen a New York-iak már látták őket. Azt is figyelembe kell venni, hogy a helyi közönség átlagéletkora 65 év. Az ő igényeiket is ki kell elégíteni, nem biztos, hogy mesemusicalekre vágynak. De egyelőre nem tudni, hogy az idősebbek gyorsan visszatérnek vagy továbbra is félnek közösségbe menni. A Broadway legtöbb színháza régi épület, szűk folyosókkal, túl közeli székekkel, kicsi mosdókkal. Ilyen körülmények között nehéz lesz a Covid-szabályokat betartani. Csökkenteni kell az árakat is. Eddig az átlagos jegyár 20-175 dollár, de egy sikeres musical jobb helyeiért 200-600 dollárig is fizettek. Ezek az összegek a jövőben tarthatatlanok lesznek.
Fájdalmas döntések
– 2020. március 11-én a Tomi Stone című dráma bemutatóját tartottuk, ami az első színesbőrű baseball játékosnő történetét dolgozta fel. Nagy sikert reméltünk a produkciótól. De alighogy befejeztük az előadást, este 11-től a kormányzó elrendelte a lezárást. Szerencsére minden produkciónkat eddig is felvettünk videóra az archiválás kedvéért. Így már másnap tudtunk intézkedni, engedélyt kértünk a szerzői jogvédőtől, tárgyaltunk a szakszervezettel. Készségesen beleegyeztek, hogy online előadásban mutassuk a produkciót a jegytulajdonosoknak. Nekem pedig be kellett jelenteni a társulatnak, hogy a tegnapi premier egyben az utolsó előadás is volt – emlékezik vissza Jennifer Bielstein, a San Franciscó-i American Conservatory Theater igazgatója.
Az ötvennegyedik évadját ünneplő teátrum a közel kilencmilliós város egyetlen prózai repertoártársulata. Két épületet tartanak fenn, egy ezer ülőhelyes nagyszínházat és egy kisebb, háromszáz nézőt befogadó kamaraszínházat. Háziszerzőként tartották számon Edward Albee-t, Tom Stoppardot, de játszottak klasszikusokat Shakespeare-től Csehovig. Műsorra tűztek Molnár Ferenc-darabot is. Minden decemberben Dickens Karácsonyi énekét adják elő teltházzal. Küldetésének tartja a színház, hogy a város haladó hagyományait, sokszínűségét is tükrözze. 2020. március 11-e azonban alaposan felforgatta terveiket.
– Figyeltük a híreket, tudtuk, hogy egy időre mindent lezárnak. De arra senki sem készült fel, hogy lassan egy éve nem játszhatunk. Március 11-e után napról napra, óráról órára élünk és dolgozunk. Legelőször is át kellett alakítani színiiskolánkat online oktatásra. Ezen rengeteget dolgoztunk, de sikerült zökkenőmentesen folytatni Zoomon a tanítást. Élő színházból digitális színház lettünk. Négy darabunkat élő online előadásban láthatta a közönségünk. Többet felvételről játszottunk. Társulatunk tagjai, szerzőink videón vallanak önmagukról, munkájukról. Hamarosan láthatják a nézők beszélgetésünket Annette Bening filmsztárral, aki nálunk kezdte pályáját. Mindez megtekinthető weboldalunkon. Fájdalmas döntéseket is kellett hozni. Egy átlagos évben hatszáz embert alkalmazunk, vagy teljes állásban, vagy csak egy projektre. Most hatvanan vagyunk. Tavaly márciustól júniusig, a pénzügyi év végéig 5,5 millió dolláros volt a veszteségünk. Évi költségvetésünk 27,5 millió dollár volt a Covid előtt, a következő évadot már csak 14,9 millióra tervezzük – mondja Jeniffer Bielstein.
Az igazgatónő reméli, hogy 2021 júniusában újra kinyit San Francisco patinás színháza. Mert akármilyen nehézségeken is mennek keresztül, ahogy az amerikai mondás tartja: The show must go on.
Balla Eszter
író, publicista,
San Franciscóban él
(2021. május 6.)
