Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
2019. december 11. - Árpád Napja

Bemutató - Médeia

Lehet-e olyan világban élni, ahol elárulnak? Szűcs Nelli – Médeia

Szűcs Nelli ízig-vérig színésznő – és ízig-vérig anya. A megcsalatott és gyermekeit meggyilkoló Médeia emberpróbáló szerepét pályája fontos állomásának tartja. Euripidész műve a norvég Eirik Stubø rendezésében egészen mai hangon szólal meg.
Szűcs Nelli és Trill Zsolt a Médeia című előadásban

A Médeiában úgy beszélgetnek a Iaszónt alakító Trill Zsolttal, mintha egy mai házaspár „vitatná meg” mondjuk a válás részleteit. 

– Ezt a darabot nem lehet ma eljátszani hagyományos módon, koturnusokon állva... Ennek itt és most kell megtörténnie. Huszonhat éve vagyok a pályán, és mindig kellenek olyan lépcsőfokok, ahol új ajtókat lehet nyitogatni. Ha ilyen nagy súlyú szerepet kap a színész, akkor tud növekedni. Még soha nem játszottam görög drámában, így most a Médeia hatalmas feladat. Izgalmas, hogyan tud ez a téma – Eirik Stubø rendező szavaival – egy régi darab prizmáján keresztül megszólalni a mában.

A darabban is szóba kerül a gyerekek érdeke: lehet egy válást egyáltalán jól csinálni?

– A gyerekek mindenképpen sérülnek, hiába mondják azt a szülők, hogy jobb, ha békében elválnak. Senki felett nem akarok pálcát törni, de az én hitem szerint az apa, az anya és a gyerek egy egységet alkot. A válással valami megtörik. Médeia már annyira meg van mérgezve, a büszkesége annyira meg van bántva, hogy nincs megállás. El kellene gondolkodnunk azon – mielőtt még elárulunk valakit egy olyan eskütétel után, amiben a másik fél hisz –, hogy mit hozunk ki ezzel a másikból.

Iaszón ugyanis bejelenti, hogy a továbbiakban mással képzeli el az életét. Médeiát tehát ebben a helyzetben meg lehet érteni?

– Muszáj valahogy megértenem, mert egyébként nem tudok együtt menni vele. Néha én is elgondolkodom: egy ilyen kegyetlen világban mit tudunk adni a gyerekeinknek, hogy talpon tudjanak maradni? Még egy rendezett családban is. Ebben az előadásban nem „eljátsszuk” a szerepet, hanem egyszerűen csak azt mondjuk: adjál választ arra a kérdésre, hogy te, aki megesküdtél nekem, hogyan tudtad ezt átlépni? Hogyan fordulhat elő, hogy már az eskünek sem lehet hinni a mai világban? Ha nem lenne gyerekünk, és úgy csalna meg, akkor ez csak egy nő nyavalygása lenne. De itt van két élet. Két fiú. Milyen példát mutatunk nekik?

Jelenet a Médeia próbáján

 

De Médeia anyaként eljut a gyilkosságig. Ezt is el lehet fogadni?

– Nem tudom, mi az, hogy megölni saját két gyerekemet. De az ember nem tudhatja, mire képes. A darab is erről szól, hogy nem tudjuk, mire vagyunk képesek. Hogy mi van elrejtve az emberben, milyen mélységek és magasságok. Önmagunkat és a másikat sem tudjuk kiismerni. Könnyű most visszatekintve azt mondani például, hogy 1914-ben vagy ’56-ban mit csináltam volna, mert nem tudhatom, hogy akkor, azokban a helyzetekben mire lettem volna képes... És miért mentik fel Médeiát az istenek? Hiszen a végén érte küldenek egy arany fogatot, és hagyják, hogy elmenjen. Persze, ő majd úgy éli az életét ezek után, ahogy tudja.

Vannak színésznők, akiket anyaként megvisel ez a szerep. Ön hogyan éli meg?

– A színházat nem tudom különválasztani az életemtől, de tudnom kell a tapsnál mosolyogva meghajolni. Médeia annyira szereti a két gyermekét, hogy inkább vállalja, hogy ő öli meg őket, ne az a szörnyű világ végezzen velük, mert az lassabban fog ölni és kegyetlenebb lesz. Akkor már inkább az, aki szülte őket. A külvilág persze azt mondja, egy anya hogyan tehet ilyet… Én is hallottam már, hogy voltak színésznők, akik nem vállalták Médeiát. Nekem ez a szerep hatalmas lépés a pályámon. Médeia sokszínű, sokrétegű egyéniség, ezért nehéz megformálni, ráérezni a lényegére. Egy ilyen előadással nemcsak egy estét kell kitöltenünk, hanem a nézőket komolyan el kell gondolkodtatnunk az élet súlyos kérdéseiről. Egy este alatt olyan évezredes gondolatok jönnek föl, amelyeket itt kell pillanatok alatt megélni, átadni, és aztán hazamenni és anyának lenni megint.

A féltés hozza ki tehát a gyilkosságot Médeiából, nem a megbántottság, a csalódottság?

– Ez nem csupán egy férfi és nő közötti dráma, mert az túl egyszerű lenne. Ez az árulásról szól. Hogy már nincsenek isteneink, hogy nem elég egy kézfogás ahhoz, hogy tudjuk, a másik betartja az esküjét. Mindent át lehet hágni, nincs semmi, ami szent. Ez megtörténhet akár egy munkahelyen is. Nagyon egyszerű lenne egy veszekedős darabot csinálni, egy újfajta makrancos hölgyet – nem, ez annál súlyosabb. És előjön a kérdés, hogy lehet-e, kell-e élni egy olyan világban, ahol elárulnak, ahol becsapnak, és lehet-e ölni ebben az esetben. Ezek nagyon súlyos dolgok, és nem biztos, hogy tudsz rá válaszolni.

Trill Zsolttal nem először alakítanak házaspárt: ebben a helyzetben az, hogy az életben is egy családot alkotnak, könnyíti vagy nehezíti a munkát?

– Szeretünk együtt játszani, mert jókat tudunk veszekedni otthon is az előadásért, a darabért. Zsolt jó partner, jó tanácsokat ad, mert kívülről lát engem. Ha zokon is veszem, mert esetleg nehezem fogadom be, amit mond, akkor is tudom, hogy nekem ő csak jót akar, jó meglátásai vannak. Én most nagyon nehéz periódusban vagyok, mert a lányunk Moszkvába ment tanulni, a fiunk pedig Esztergomba. Most kis időre elveszítek két gyermeket, akikkel eddig nap mint nap együtt voltunk. Lehet, hogy ezért hozta most nekem a sors Médeiát?

Trill Zsolt és Szűcs Nelli a Médeia c. előadásban

Sokféle rendezővel dolgoztak már, Stubøval tolmács segítségével kommunikálnak: az ő visszafogott „északi” stílusa eltér az orosz, grúz, román rendezőkétől?

– A norvég anyának ugyanúgy fáj, ha megcsalják, vagy ha elveszíti a két gyerekét, mint a magyar anyának vagy az orosznak. Az igazi érzések egyformák, mert az embert egyformának teremtette a Jósisten erre a földre. Én is azt gondoltam, hogy egy északi ember „hideg”, de egy igaz emberrel találkoztam, és Domsa Zsófinál, a tolmácsnál alázatosabb embert még nem láttam: olyan, mint egy segítő angyal. Ennek a találkozásnak is nagyon örülök.

Eirik Stubø színházi világában nincsenek látványos akciók, inkább lélektani dráma zajlik.

– Ez tetszik nekem benne: őt a színész érdekli, itt és most. Puritán a díszlet is – csak a színész van meg a szöveg. Helyben kell megszületnie a darabnak, és közben csak veled foglalkozik, a színésszel, és ez olyan jó. Mindig azt mondta, hogy ne játsszak. Mi az, hogy ne játsszak? Én nem játszom! De rá kellett jönnöm, hogy igen, ennek még mélyebbnek kell lennie, mert az életben is magadba roskadsz, ha súlyos gondok gyötörnek. Itt nincs se maszk, se kosztüm, ami mögé elbújhatsz. Ha egy vehemensebb ember rendezné a Médeiát, nekem is nehezebb lenne megtalálnom a gyilkos vénámat. Valószínűleg mindenki tudna ölni, csak valakiben olyan mélyen van ez, hogy semmilyen helyzet nem tudja a felszínre hozni. Nekem is nagyon mélyen kell búvárkodni magamban. Egy ilyen típusú rendezővel keresni Médeia igazságát nekem talán könnyebb, mint valami drasztikus, kemény egyéniségű rendezővel.

A végén a katarzis – ha sikerül – elhozza nekünk a megvilágosodást, és meglátjuk, mi hova vezethet.

 

Sümegi Noémi  |  Fotók: Eöri Szabó Zsolt

(2019. szeptember 17.)