Ketten – kétfelől – hét előtt

Barta Ágnes második éve társulati tag a Nemzeti Színházban, de már egyetemistaként is több szerepet kapott itt. Nagy Márk számára az idei az első évad a Nemzetiben, de ő is bemutatkozott már az előző évadban. Mindketten a Kaposvári Egyetemen végeztek. Ott ugyan nem volt közös munkájuk, viszont a Nemzeti Színházban az Egy ember az örökkévalóságnak című bemutató már a negyedik, amelyben mindketten játszanak. Igaz, nem fő-, de nagyon fontos szerepet kaptak. Barta Ágnes a művelt Margaret, Morus Tamás „gyönyörű, igazán gyönyörű” lánya, Nagy Márk pedig a machiavellista tanokat követő Richard Rich.

 – Ebben a Morus Tamásról szóló Robert Bolt-drámában azt mondja Rich keserű csalódással: „Pedagógusnak menjek a mai világban!?” Régen sem, Angliában sem lehetett népszerű a pedagóguspálya. Hogy voltak ezzel annak idején?

Nagy Márk: Hogy gondoltam-e a pedagóguspályára?! Nem is tudom. Talán még ez is eszembe jutott. Tényleg, akár tanár is lehettem volna… Egyébként olyan tantárgyakat is szerettem, amilyeneket mások általában nem szoktak, mert nem értik. Nekem például nagyon jól ment a nyelvtan is. Kimondottan élveztem a mondatelemzéseket… Az irodalmat is szerettem, de ebben nincs semmi különös. Azt hiszem, a verselemzéseket, pláne a beszélgetéseket mindenki szereti. Én is szívesen beszélgetek ezekről az emberi dolgokról. Legfeljebb azért lehet kicsit meglepő, hogy szerettem a magyar irodalmat és a többi humán tárgyat is, mert a keszthelyi gimnáziumban matek tagozatos osztályba jártam.

Barta Ágnes: Én nem akartam pedagógus lenni. Nálunk a rokonságomban több tanár van, édesanyám is tanít a szolnoki gimnáziumban, így sokat hallottam a pálya nehézségeiről is. Engem soha nem vonzott különösebben a tanári pálya. Pedig szívesen foglalkoznék gyerekekkel. De az valami színházhoz kapcsolódó tevékenység lenne. Talán majd később megpróbálom. Most még korai lenne.

Miért döntöttek a színészi pálya mellett? A matek tagozattól kicsit messze van. Ráadásul Keszthely nem elsősorban a színházáról híres… Mi vonzotta mégis?!

Nagy Márk: Azt tényleg nem mondanám, hogy a keszthelyi színház miatt vagyok itt, mert az van is, meg nincs is. Jártunk ugyan színházba és koncertekre, de nekem eszembe se jutott volna, hogy színész legyek. Minden érdekelt, csak semmihez sem volt igazán kedvem. Az anyukám mondta ki, hogy én jó színész lennék. Szerinte jól állna nekem… Így kerültem itt Budapesten a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába. Szerencsére hamar megéreztem, hogy jól gondolta édesanyám, ez való nekem.

Korábban otthon az iskolában nem is szerepelt?

Nagy Márk: Dehogynem! Sokat szerepeltem. Verset is mondtam, mint a legtöbb gyerek az iskolában. Ráadásul még egy rap együttesem is volt. Talán az volt a baj, hogy sok mindent csináltam, csak nem derült ki, hogy mi érdekel igazán. Először úgy felvételiztem, hogy nem ismertem minden drámát, amikből a monológokat mondtam… Azóta nagy változások történtek ezen a téren is. Mindent elolvasok, ami a színházzal, a színészmesterséggel kapcsolatban elém kerül.

Volt-e olyan színész, akit ámulattal nézett vagy példaképként tisztelt?

Nagy Márk: Amíg gimnazista voltam, nem emlékszem, hogy lett volna olyan színész, akit különösebben csodáltam volna. Később, már egyetemistaként figyeltem fel Cserhalmi György munkásságára. Ha egy személyt kellene megneveznem, akkor őt mondanám. Minden filmjét, amit sikerült megtalálnom, meg is néztem. Engem ugyan nem tanított a Kaposvári Egyetemen, én Uray Péter osztályába jártam, de ott személyesen is megismerkedhettem Cserhalmi Györggyel. Nagy élmény vele beszélgetni!

Ágnes szolnoki példát mondana, ha olyan színésznőt kellene kiemelnie, akit megpróbált követni?

Barta Ágnes: Szolnokon még gyerekszemmel néztem a színházat, akkor még minden részlete rajongással töltött el. Az épület, a játék, a tipikus színházi illat, hogy mi nézőként kiöltözünk. Később gimiben, mikor már kezdett kifejlődni valami kritikus szemlélet is bennem, és kialakulni a saját ízlésem, nagyon sokat jártam az Örkény Színházba – meg úgy általában minden budapesti színházba. Talán Hámori Gabi volt az első, akinek a játéka és a lénye is nagyon megfogott. A hangját is megpróbáltam utánozni. A gimnáziumban ezzel szórakoztattam a többieket.

És Hámori Gabriella tudott erről?

Barta Ágnes: Á, dehogy! Személyesen még nem is találkoztunk.

Meg tudja fogalmazni, hogy miért lett színész?

Barta Ágnes: Mindenbe belefogtam, mindenben részt vettem, mindenhol ott voltam, de semmi nem tudott igazán lekötni. Egy ideig úgy tűnt, a képzőművészet felé veszem az irányt. A kézügyességemet édesanyámtól örököltem. Barta Nagy Ilona grafikusművész, rajz és művészettörténet tanár.

Gondolom, a rajzban segítette az édesanyja!

Barta Ágnes: Szívesen segített volna édesanyám, de én nem voltam jó diákja, nehezen viseltem, ha belenyúl a munkámba, attól kezdve nem éreztem azt a sajátomnak. De nagyon nagy hatással van rám az ő világlátása, ízlése. Olyan apróságokban is észreveszem ezt, ahogyan például a saját albérletemet rendezem be: hasonló hangulat lengi be, mint az otthoni lakást. Kialakult bennem egy jó kompozíciós érzék. Ügyes voltam, de nem tehetséges.

Nagy Márk: A makettet is nagyon jól megcsináltad!

Milyen makettet?

Barta Ágnes: A Woyzeck próbáinak a vége felé jártunk, amikor Attilának, ifjabb Vidnyánszky Attilának, az előadás rendezőjének eszébe jutott: milyen jól lehetne szemléltetni egy makett segítségével a lakótelepet, ahol élünk. De azt mondta, nincs annyi idő a bemutatóig, hogy ezt megcsinálják nekünk a kellékesek. Mondtam, hogy én szívesen megcsinálom. Érdekelt, most is érdekel a képzőművészet, és minden egyéb kézműveskedés, de például rendkívül untatott a kockológia. A többi szakkörrel és különórával is így voltam. Sajnáltam az időt a gyakorlásra. A színjáték, a színház viszont egészen más volt nekem már akkor is! Ez az egyetlen, amibe nem untam bele.

Az zavarta, ha az édesanyja beleszólt a festésbe, rajzolásba – de a színházban a rendező is megmondja, mit hogyan csináljon!

Barta Ágnes: Ez egészen más! Nekem azzal semmi bajom, ha a rendező – aki kívülről néz engem, és átlátja az egész előadást – megmondja, mit vár tőlem, mit gondol a szerepemről.

Morus Tamás lánya, Margaret nemcsak nagyon szép, de okos is. Ágnes jó tanuló volt?

Barta Ágnes: Nem, nem kimondottan. De nem is volt soha elvárás, hogy eminens legyek, inkább arra buzdítottak, hogy ami érdekel, abban az elsők között legyek. Ez sok terhet levett a vállamról. Sokat olvastam, óriási könyvtárunk van. A Vörösmarty Mihály Gimnázium szellemisége nagyon sokat segített abban, hogy merjünk véleményt formálni. Azokat az éveket semmire nem cserélném el, szabad, boldog tinédzserkorom volt.

Most is hozzáolvas a drámákhoz?

Barta Ágnes: Igyekszem minél jobban felkészülni. Ahhoz, hogy megértsem azt a személyt, akit éppen játszom, muszáj megismernem az életét. Most különösen, hogy egykor valóban élt emberekről, megtörtént eseményekről van szó, a kor szokásaival is tisztában kell lennünk.

A hitelesség miatt fontos, hogy tudjam például, mit szabad tennem és mit nem a király jelenlétében. Szigorú protokollja volt annak is, hogy mikor lehet ránézni a királyra és mikor nem.

Annak idején Márk is jó tanuló volt?

Nagy Márk: Tanultam… Tanulgattam…

Morus Tamásból felkészült? Olvasta az Utópiát?

Nagy Márk: Morus Tamás koráról, az ő életéről, szörnyű haláláról korábban is tudtam. Bevallom, az Utópiát még nem olvastam, de szeretném… Ha lesz egy kis időm, mindenképpen elolvasom. Viszont Machiavelli tanait igyekeztem megismerni. Rich mesterről már az elején kiderül, hogy machiavellista, ezért úgy éreztem, tudnom kell, hogyan látja a világot – hogy néz másokra –, aki azt tanítja, hogy a cél szentesíti az eszközt…

Ágnes a Csíksomlyói passió Mária Magdolnája után most mint Margaret, Morus Tamás lánya természetesen katolikus… Egyébként katolikus?

Barta Ágnes: Református családban nőttem fel, és gyakorlom is a vallásom, de ennek semmi jelentősége a színpadi játék szempontjából. Meg egyébként is, inkább a formai dolgokban különbözik a két felekezet, nem hitbeli kérdésekben.

Visszatérve a Morus-darabhoz: Rich azért sem szívesen vállalná a tanári állást, mert senki sem tudna róla. Hogy vannak a jó hírrel? Az ismertséggel? A népszerűséggel?

Nagy Márk: Igen, azt mondja Morus Tamás Richnek: „Magából jó tanár lenne, talán még nagy tanár is.” Mire én visszakérdezek: „És ha az lennék, ki tudna róla?” A válasz pedig: „Maga. A tanítványai. A barátai. Isten. Nem is rossz nyilvánosság…”

Színészként felismerték már?

Nagy Márk: Attól még nagyon messze vagyok, hogy megismerjenek az utcán. Nem is vágyom rá különösebben. De azért az jólesett, hogy a múltkor a Facebookon írt nekem egy néző levelet, hogy látta az esti előadást, és nagyon tetszett neki. Amikor tudom, hogy olyan előadásban dolgozhatok, ami még órákkal a vége után is ott mozog a néző emlékezetében, az igazán felemelő érzés.

Barta Ágnes: Volt rá példa. De arra nem vágyom, hogy a villamoson vagy bevásárlás közben felismerjenek. Arra viszont igen, hogy a munkám kapcsán megismerjenek. Ha lát a néző a színpadon, akkor beugorjon neki egy másik szerepem vagy filmes munkám. Ha az Egri csillagokra gondolnak, beugorjon nekik az arcom.

Például, hogy elhívják filmezni! Volt már erre példa. Ezért kérdezem: mit szeret jobban, a filmezést vagy a színházat?

Barta Ágnes: Ó, erre nem tudok válaszolni. Ezeket a dolgokat nem lehet összemérni. Tényleg teljesen más a színház és a filmforgatás. Másfajta jelenlétet és figyelmet igényel tőlem. Egy filmes szerepért a külsőmön is lehet változtatni, a színpad ezt nem engedi meg, mert egy hét alatt akár hét különböző karaktert is el kell játszani esténként. Elképesztően szerencsésnek érzem magam, mert együtt dolgoztam idén az Oscar-díjas Deák Kristóffal egy tévéfilmen, amit nemsokára bemutatnak. Külföldi produkciókban Antonio Banderast kellett vizsgálnom mint nővér, egy másikban pedig FBI-ügynök voltam. A kisebb szerepekkel gyakorlok. Nem gondoltam például, hogy ennyivel nehezebb lesz más nyelven dolgozni, angolul megszólalni, angolul fogadni az instrukciókat.

A Woyzeck próbáin milyen volt csatlakozni egy összeszokott baráti és alkotó közösséghez, a Sztalker Csoport tagjaihoz?

Nagy Márk: Nem volt ezzel semmi gond. Elfogadtak minket, meghallgatták az ötleteinket…

Ha a Nemzeti Színház tagjaival dolgoznak, akkor is szabadon ötletelnek?

Barta Ágnes: Igen! De, ez nem valami kiváltság, hanem a munka része. Ez persze nem azt jelenti, hogy beleszólok a kollégák szerepébe. Hanem hangosan gondolkodunk, együtt elemezzük a szituációt, keressük a megoldásokat.

Jól sejtem: a színészek ötleteire jobban figyelő, a szabadabb asszo­ciációkra építő Woyzeck-rendezés tetszett inkább?

Barta Ágnes: Szerettem a Woyzeck próbáit, de az is nagyon jó volt, hogy most, amikor a Morus-bemutató próbáit elkezdtük, Csiszár Imrével pontosan végigjártuk azt az utat, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kezdve az olvasópróbától, a visszaolvasáson, az elemző, a rendelkező próbán át az emlékpróbákig. Ebből is sokat tanultam. Az mindenképp előny, hogy kirajzolódik a szerep íve.

A lányok szívesen viselik a szép ruhákat! Inkább a látványos, kosztümös darabokat szereti, vagy a modernebbeket, ahol laza cuccokban is megjelenhet?

Barta Ágnes: Mindegy. Egy ruha nagyon sokat tud segíteni. Egy szépen szabott ruha tartást ad. Mégis inkább azt szeretem, ha én is alakíthatok rajta, ha a tervező bejön a próbára és látja, milyen mozgásaim vannak, ne azért kelljen visszafognom magam, mert nem elég tartós az anyag...

Nagy Márk: Nem úgy lép az ember egy bőrcsizmában, mint egy széttaposott papucsban… Nem mindegy, hogy egy elnyúlt pulóvert adnak a színészre vagy valami elegáns ruhát.

Richard Rich is fontosnak tartja a megjelenést. Jó ruhát akar venni a Morus Tamástól kapott ezüstserleg árából.

Nagy Márk: Rich egy törtető karrierista…

Hogy van ezekkel a negatív figurákkal? Az ügynök halála Biffjeként kleptomániás, Woyzecknek komoly pszichés zavarai vannak…

Nagy Márk: Ezek az igazán komoly és izgalmas feladatok! Nekem semmi bajom ezekkel a szerepekkel. Bár már édesanyám is megkérdezte, mikor fog már igazi hősi pózban látni?!

Mi következik Rick után?

Nagy Márk: Itt, a Nemzetiben az évad végén lesz a Rocco és fivérei, a film forgatókönyve alapján írt színpadi játék bemutatója, abban is lesz szerepem. Több kisebb szerepátvételem is van. Azt hiszem, kilenc darabban játszom. A Rocco lesz a tizedik. Ma este Az ember tragédiája megy, végig a színpadon van mindenki. Nekem mindjárt mennem kell.

Ágnes sem panaszkodhat, van munkája bőven!

Barta Ágnes: Talán 10 vagy 12 darabom is műsoron van. Mindegyikben van valami kisebb-nagyobb szerepem. Ebben az évadban még új bemutatóm lesz a Tartuffe, és majd nekem is a Rocco és fivérei következik. A többit majd meglátjuk.

Nagy Márk: Bocsánat. Megvolt az első figyelmeztetés! (Az ügyelő hangosbemondón keresztül szólítja a színészeket az előadás előtt – a szerk.) Nekem mennem kell a színpadra! Lenne még valami kérdés?

Legfeljebb azt kérdezném meg, hogy mindig ilyen laza? Semmi ráhangolódás? Rituálé?

Nagy Márk: Régebben előfordult, hogy rágörcsöltem a szerepeimre. Néha olyan merev voltam, mint valami kőszobor. Azt mondják, másokkal is előfordult már ilyen. Volt, hogy ajánlottak légzőgyakorlatokat, hogy ellazítson. De azt hiszem, ez mindenkinek egyéni recept alapján kell, hogy működjön. Vannak társaim, akik már jóval az előadás kezdete előtt aktívan készülnek, hogy a legjobb formát tudják nyújtani. Én nem szeretek idegeskedni előtte, odabent úgyis azt kell majd. Valahogy átállítja az ember az agyát. De bocs, fejben már most is ott vagyok a Tragédiában…

Barta Ágnes: Nekem pedig van egy szabad estém. Ritkán megyek haza este hét előtt…

 

Filip Gabriella  | fotók: Eöri Szabó Zsolt

(2019. február 6.)