Az arany pecsétgyűrűt Négyessy Nedda iparművész, az Alapítvány elnök tervezte, rajta Szeleczky Zita aláírása, belső oldalán pedig a száműzetés jelképeként a csodaszarvas kettétört agancsa. Az Emlékgyűrű odaítéléséről az Alapítvány és a Nemzeti Színház két-két tagjából zsűri dönt, a következő évtől kezdődően az előző évi díjazottal kiegészülve.
A zsűri egyhangú szavazással döntött, ki kaphatja meg először az elismerést.
A művész a Színművészeti Főiskola elvégzése után rögtön a Nemzeti Színházba kerülhetett, amelynek 1997-ig volt tagja. Az ott töltött 15 év alatt a társulat tagjai titkos szavazással a Rajz János-díjra kétszer, a Farkas-Ratkó-díjra háromszor tartották érdemesnek. 2014-től újra a Nemzeti Színházban játszik, előbb vendégművészként, 2017-től már a társulat tagjaként.
Jászai Mari-díjas, a 2004-ben kapott Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének indoklásában már a magyar költészet iránti szolgálatát is kiemelték. Színházi és filmes munkái mellett több évtizede rendszeresen járja az országot versműsoraival, legutóbb a Nagyváradi Erzsébettel közösen összeállított Minden Arany című estjével. Versmondásaival rendszeres résztvevője a Hitel és a Lyukasóra folyóiratok estjeinek. A Müpa költészeti sorozatában az elmúlt két évben Arany- és Pilinszky-estet rendezett a Nemzeti Színház művészeivel. A Versünnep versenyzőinek sem ismeretlen, időről-időre találkozhatnak vele zsűritagként. A szívének kedves nagy „vers-ügynek”, a csíkcsomortáni verstábornak minden nyáron visszatérő művésztanára, immár ötödik éve. Ebben a kis székelyföldi faluban kivételes képzés folyik: az országos középiskolás szavalóversenyek győzteseit 10 napon keresztül a versek olyan elkötelezett hívei segítik a versértésben, versmondásban, mint Kubik Anna, Ráckevei Anna vagy Császár Angela és a Szeleczky Zita Emlékgyűrű első kitüntetettje, Rubold Ödön.
Ma csak rendszeresen vetített régi filmekből ismerhetjük arcát. Kivételes filmes karrier volt az övé: alig több mint 7 éves itthoni pályafutása alatt 27 film főszerepét játszotta. De szíve mindig a színházé, a Nemzeti Színházé maradt.
A tehetséges színiakadémiai növendéknek Ódry Árpád mondta: „Magának a Nemzetiben a helye”. S bár sokfelé hívták, rögtön diplomája kézhezvétele után az 1936/37-es évadban a Nemzeti Színház ösztöndíjasa, a következőben már társulati tagja. Hamar megtalálták olyan szerepek, mint Titánia a Szentivánéji álomban, Ledér a Csongor és Tündében, Tímár József mellett Sata Németh László Villámfénynél című darabjában. Ezzel a szereppel igazi színésszé érett, Németh László maga is megindult szavakkal emlékezett később alakítására. A társulat szavazatai alapján pedig a rákövetkező évben megkapta a legjobb fiatal színésznek járó Farkas-Ratkó-díjat. Tamási Vitéz lélekében Boróka, „mesésen szép, de ugyanakkor erős vadmacskát játszik” – írta róla Keresztury Dezső. Az 1940/41-es évadban tíz darabban összesen nyolcvanszor lépett színpadra: volt Shakespeare Júliája, a Peer Gynt Solvegje. Aztán mert visszautasította, hogy a Csongor Tündéjeként utazzon németországi vendégjátékra, 1941 júniusában fegyelmi határozattal el kellett hagynia a Nemzetit. Ahová csak 1944 őszén tért vissza ismét.
Az, aki 1941-ben megtagadja a hitleri Németországban való szereplést, az idő fordultával, 1945 februárjában már a háborús bűnösök listáján szerepel, többek között azzal a homályos váddal, hogy „oroszellenes” verset szavalt 1944-ben. Az iratok nem említik a költőt és a címet: Petőfi Föl a szent háborúra! című művéről volt szó. Egy hónap múlva elhagyja az országot. Távollétében annak ellenére ítéli három évre a népbíróság 1948-ban, hogy több művésztársa kiállt mellette.
Argentínai emigrációjába Berzsenyi, Petőfi, Arany, Juhász Gyula, Reményik Sándor verseivel érkezett, pódiumműsoraival éltette az álmodott hazát. És álmodta régi otthonát is: 1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. És Kanadától Ausztráliáig a magyarság pódiumain, lemezeken, kazettákon, versekkel, dalokkal hirdette az összetartozás gondolatát.
1960 decemberében Amerikában jelent meg első verslemeze, borítóján az Emlékgyűrű mottójául is választott gondolattal: „Egyetlen kincsem, egész életem a magyar szó, a magyar vers, a magyar dal.”
1994-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1948-as vádak alól, 1998-ban végleg hazatelepült. 1999-ben hunyt el Érden.
A Kálvin téri református templomban ravatalozták fel, végakarata szerint gyermekkorának kedves falujában, Nekézsenyben a családi sírbolt lett végső nyughelye. Koporsója mellé felrobbantott Nemzetijének oszlopdarabját helyezték. Az Alapítvány az általa létrehozott Szeleczky Zita emlékházban pedig életének néhány fontos tárgya, dokumentuma idézi alakját.
(2018. április 15.)
