Ahogy tetszik
„1564-ben izgalmas volt megszületni” – írja Michael Wood történész, majd így folytatja: „Shakespeare az első modern »ember«, ahogy manapság mondjuk, és a személyiségről alkotott modern kori eszmék megteremtője, sőt az ember »feltalálója«; mégis, épp ugyanennyire a gótikus keresztény Nyugat utolsó nagy szülötte is.”
Amikor a stratfordi ifjú Londonba érkezett már állt (alig egy évtizede) a Theatre-nak nevezett, kizárólag színházi előadás céljaira használt épület, és kezdtek hasonlókat építeni a gazdag arisztokraták patronálásával működő társulatok. Erzsébet királynő engedélyével és felügyelete alatt működtek a színházi vállalkozások, amelyek egyre igényelték az újabb színdarabokat.
1599-ben írta Shakespeare az Ahogy tetszik című vígjátékát. Felhasználta hozzá a kortárs Thomas Lodge Rosalynde című prózáját (ami egy középkori elbeszélő költemény nyomán született), valamint Robin Hoodról szóló mesék és színdarabok sorát. Ekkor alig harmincöt éves, és kora legtermékenyebb vígjáték- és tragédiaírója, amit jól mutat, hogy ebben az évben született még a Sok hűhó semmiért, a Julius Caesar, az V. Henrik és a Hamlet, és már megírt egy sor olyan remekművet, mint a Makrancos hölgy, a Szentivánéji álom, a III. Richárd és a Rómeó és Júlia…
Shakespeare vállalkozó is volt: az egyik új színház, a Globe (Földgömb) részvényese lett. „Totus mundus agit histrionem” – ez a latin felirat állt a 3300 néző befogadására alkalmas színház színpada fölött, vagyis: „Színház az egész világ” – ahogyan az Ahogy tetszikből ismerjük.
A Globe 1599. június 12-én, a csillagjósok által kiszámított szerencsét hozó napon nyílt meg, egyes kutatók szerint az Ahogy tetszik vígjátékkal (mások szerint a Julius Caesarral). Akár így volt, akár nem, ez a vígjáték egyike volt a Globe sikerdarabjainak abban az évben, a korszak afféle reneszánsz musicalje. Shakespeare két szerepet is eljátszott benne, az idős szolgát, Ádámot és a szerelmes parasztlegényt, Vilit.
Nem Shakespeare volt korának legtanultabb írója, sem Oxfordba, sem Cambridge-be nem járt, mint legtöbb szerzőtársa, élcelődtek is kortársai „csekély latinján és még kevesebb görögjén”. Sokszor ironikusan nyilatkozott saját „műveletlenségéről”, talán Vili szerepét éppen ezért írta bele a darabba, hogy mint „tanulatlan” vidéki ember odaszúrhasson a fővárosiaknak: Vili büszke arra, hogy az erdőben született, vagyona is akad, és az esze is fog.
Shakespeare számára a dráma élő műfaj volt. Olyannyira, hogy megörökítésükről sem intézkedett. Műveit halála után hét évvel, 1623-ban barátai gyűjtötték egybe és adták ki, a következő ajánlással:
„Mi csupán egybegyűjtöttük őket, s szolgálatot tettünk az elhunytnak… anélkül, hogy nyereségre vagy hírnévre vágynánk, csakhogy életben tartsuk egy olyan barát és társ emlékét, amilyen Shakespeare volt… Ezért is reméljük, hogy legjobb képességeid szerint találsz benne olyat, ami vonz és megragad, hisz szelleme éppúgy nem maradhat rejtve, ahogyan el sem veszhet. Olvasd hát őt, újra és újra, ha pedig nem tetszik, bizonyosan fennáll a veszélye annak, hogy nem érted meg őt.”
Kulcsár Edit
(2014. február 10.)
