KZ-oratórium
Hogyan került a produkcióba, és mi alapján döntötte el, hogy milyen dallamokat játszik?
Katona Imrével húsz, de lehet, hogy harminc évvel ezelőtt a Szkéné Színházban találkoztam, ahol egy lehetséges közös munkáról álmodoztunk. Eltelt néhány évtized, és nemrég megkeresett, hogy vegyek részt a KZ-oratórium színházi létrehozásában. Pilinszky versét ismertem, és bár tudtam, hogy létezik néhány korábbi adaptációja is, azokat nem láttam, így előélet és előítélet nélkül vághattam bele a munkába. A Muzsikás együttessel már a ’80-as években jártunk a Kárpát-medencei elfeledett zsidó népzene nyomában, a gyűjtésből Szól a kakas már címmel lemez is született. A KZ-oratóriumhoz döntően ezeket a dallamokat használom. A vers montázs elemekre épül, melyeket a többszöri elolvasás egyre több tartalommal tölt meg. Az előadás során pedig ezek feltárását, előhívását segíti a zene.
A két hangszeren, hegedűn és dobon megszólaló zenék illusztrációként szolgálnak?
Mivel nem illusztratív színházról van szó, a zenének sem az a szerepe, hogy a színpadi történéseket lekövesse. Inkább az egyes montázsok lélektani kifejtésében és az egész előadás energia-folyamatának megteremtésében vesz részt, illetve bizonyos pontokon az ott szükséges érzelmi váltásokat segíti. Hangszereink hegedű és dob, amelyek mellett zajoknak-zörejeknek, hang-bejátszásoknak is fontos szerep jut.
A Szól a kakas már többször elhangzik, sőt, el is éneklik a szereplők. Lesz más ének is?
Igen, Maimonidesz híres 13 hitágazatának a 12. hittétele, az Áni máámin: „Én hiszem teljes hittel / a Messiás eljövetelét, / és ámbár késlekedik, / mindazonáltal várok rá minden nap, / hogy eljő.” Ezeknek a soroknak számomra külön története van. Sokfelé jártunk Európában a Muzsikással, Sebestyén Mártával. Brüsszelben az egyik koncert után odajött egy kedves házaspár, akikkel a koncert után jót beszélgettünk – angolul. Nagyon kellemes, kulturált emberek voltak. Londonban majd Párizsban is feltűntek, s ugyancsak jót beszélgettünk – megint angolul. Az eset megismétlődött Hollandiában, amikor egyszer csak a férfi teljesen váratlanul megszólalt magyarul. Elmondta, hogy ő és a nővére Bergen-Belsenben voltak, a lágerben. A nővére azóta nem szólal meg magyarul, nem is megy Magyarországra, de neki a Muzsikás műsorai segítettek ezt a burkot feltépni. És akkor elénekelt egy zsidó dalt, az Áni máámint. Elmondta, hogy esténként ezt dúdolták-énekelték a lágerben. A dal segített. Akik énekeltek, túlélték.
Az interjút készítette:
V. Nagy Viktória
(2014. január 30.)
