Összjáték

Dosztojevszkijtől Sütő Andráson át Szarka Tamásig, regényadapációtól klasszikus népszíművön át a zenés színházig – változatos premierekkel és egy gazdag repertoárral várja a 2026/2027-es évadban közönségét a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila igazgatóval a rendhagyó évadkezdés nehezítő körülményei mellett az elmúlt színházi szezon örömteli pillanatairól is beszélgettünk.  

Ősszel évadot hirdetni szokatlan a színházi életben. A Nemzeti néhány éve ezt teszi. Miért?

– Úgy kalkulálunk: ha a nyár eleji évadhirdetési dömpingből kiszállunk, ősszel nagyobb figyelmet kelthet a Nemzeti premierjeinek bemutatása. A parlamenti választások után azonban új helyzet állt elő. Azt gondoltam, hogy a felálló kulturális kormányzat gyors és radikális változásokkal más irányt kíván szabni a Nemzeti működésének is. Ennek lehetősége miatt sem hirdettem új évadot: azzal ugyanis olyan kényszerpályára állítottam volna az új igazgatót, ami nem lett volna etikus a részemről. 

Premierek helyett aztán zárolásról, az igazgató felmentéséről, átvilágításról szóltak a hírek a Nemzeti háza tájáról.

– Teltek a hetek, hónapok. Csak a zárolásról kaptunk tájékoztatást, de a minisztérium szándékairól nem kaptunk információt, annak ellenére, hogy tavasz óta többször kezdeményeztem egyeztetést Tarr Zoltán miniszterrel. Mígnem augusztusban úgy értesültem, hogy a felmentésemet fogják kezdeményezni – jeleztem a nyilvánosságon keresztül, hogy ebbe nem megyek bele. Végül a minisztériumban „csak” arról tájékoztattak, hogy elindítják a Nemzeti átvilágítását. Örülni fogunk, ha ennek eredménye a nyilvánosság elé kerül majd, ugyanis nincs takargatnivalónk. 

Milyen összeget jelent a zárolás?

– Nem csak a nagysága, hanem az időzítése a gond. Az évad tervezése hosszú folyamat, és még az év elején is számoltunk azzal a 350 millió forinttal, amit aztán az év közepén zároltak. Így aztán mindent át kellett alakítanunk, hogy mégis évadot tudjunk hirdetni. 

Az említett zárolás csak a Nemzeti Színházat érintette?

– Nem csak a Nemzetit, hanem az ország mind a 22 kultúrstratégiai intézményét. A zárolás – más-más összeggel – a Nemzeti Múzeumtól a szentendrei Skanzenig, a Nemzeti Színháztól a Magyar Állami Levéltárig minden intézményt érint. A Nemzeti normál körülmények között ősszel-télen négy bemutatót tart, amiből legalább kettő-három nagyszínpadi. Ezek alkotják az évad pilléreit, eköré szerveződik aztán minden más is. A többi színház is így csinálja: az évad elején begyújtjuk a rakétákat, és egyik újdonság jön a másik után.

Ehelyett?

– Az évad első felében egyetlen saját nagyszínházi premiert mertünk vállalni, és a másodikban is csak egyet. Évadnyitó premierünk A falu rossza című népszínmű lett volna, ami pazar mulatság: a színészek lubickolhatnak a jobbnál jobb szerepekben, a néző önfeledten szórakozhat – de ezt nem érdemes megszorítások közepette, „kopottan” színre vinni. Ezért az eredetileg októberre kitűzött bemutatót a következő év elejére toltuk, remélve, hogy addig rendeződik a költségvetésünk. Helyette Dosztojevszkij Ördögök című regényének színpadi adaptációját mutatjuk be a rendezésemben. Ennek viszont kifejezetten jól áll majd a szegényszínházi forma, és mivel én leszek az előadás díszlet- és jelmeztervezője, koreográfusa, és sem ezekért, sem a rendezésért nem veszek fel honoráriumot, tudunk spórolni. Szinte az egész társulat játszik az Ördögökben, így együtt lesz a csapat, közös munkával hidaljuk át ezt a – remélhetőleg átmeneti – periódust.

Mivel várják még a nézőket?

– Műsorra tűzzük a Színház- és Filmművészeti Egyetem általam vezetett harmadéves osztályának Liliomfi-előadását. Volt már efféle együttműködés a kaposvári egyetemmel, és az SZFE-vel is. Bodrogi Gyula, Berecz András és Hobo is önálló esttel áll majd a közönség elé, és folytatódik a Magyar Népmese Háza program. A beregszászi színház és a Nemzeti közös produkciója, a Volt egyszer egy… meseelőadása télen kerül a műsorba. 2027 tavaszára is tartogatunk meglepetéseket, hogy csak egyet említsek: a kortárs orosz színházi élet egyik meghatározó alakja, Andrej Mogucsij Az ötödik pecsétet viszi színre. Különösen fontos előadásnak gondolom ezt, mert Sánta Ferenc ebben a művében az élet alapvető morális kérdését kíméletlen élességgel veti fel: mi a tiszta lelkiismeret ára? A művészlét, a teheség áráról szól majd a híres táncos, Nyizsinszkij életét feldolgozó előadásom. Jövő nyáron a Gyulai Várszínházzal Sütő Andrást ünnepeljük majd, Szarka Tamással Petőfiről szóló zenés darabon dolgozunk…

És eddig még csak a 2026/2027-es évadról ejtettünk szót. Pedig meglehetősen szokatlan módon már a következő évadot is beharangozza. Milyen megfontolásokból?

– A beharangozás szó a megfelelő. Néhány konkrétummal akartam jelezni mindenki számára, hogy az igazgatói mandátumom lejártáig, vagyis a 2027/2028-as évad végéig mi az az ív, amit a munkatársaimmal szeretnék megrajzolni. Az egyik ilyen biztos pont Kafkától A per színrevitele, a másik Az ember tragédiájának új verziója. Mindkettőt én rendezem. És bemutatjuk a Semmelweis Ignác életéről készülő új darabot. A görög mester, Theodórosz Terzopulosz visszatér. Ha minden jól megy, akkor a rendezése – még nem dőlt el a cím – a 2028-as Színházi Olimpia programjában is látható lenne Delphiben. Terzopulosz volt az olimpia egyik alapítója 1994-ben, az ő révén rendezhette meg Magyarország a Színházi Olimpiát 2023-ban, és az ő révén lehetne a Nemzeti Színház 2028-ban ennek a világszínházi eseménynek a részese az európai színház bölcsőjében.

A távoli jövő után tekintsünk a közelmúltba. Miként kapcsolódott az elmúlt évad, a 2025/26-os szezon az előzőekhez?

– Kezdem azzal, ami új volt az életünkben. Tavaly nyáron, a színházi évad végeztével forgattunk egy filmet Úri muri, megazisten! címmel, amiben szinte az egész társulat részt vett – ez a korábbi működésünkhöz képest valami egészen más és új. A színészeink egy jó részének ez volt a filmes beavatása, reményeink szerint jövő tavasszal kerülhet majd a nézők elé Móricz Zsigmond regényének ez a filmváltozata. Ami pedig az évadot illeti: egy színházi szezon mindig a repertoár és a bemutatók összjátékának eredménye. Jó ideje mondom, hogy ha egyetlen új címet se tűznénk műsorra a következő évadban, akkor is változatos havi programot tudnánk összeállítani a meglévő előadásainkból. De a közönség várja az újat, és a társulatnak is mindig szüksége van új impulzusokra.

Visszatérő rendezők is dolgoztak a Nemzetiben.

– Ők már ismerik a társulatot, sikeres előadásokat hoztak létre, szerencsés, ha visszatérnek, és tovább mélyíthetik a műhelymunkát. Büszke vagyok rá, hogy a Nemzetiben egy sor olyan művész dolgozott többször is, akik másként gondolkoznak a világról, a színházról, mint én, más színeket, ízlésvilágokat hoztak el hozzánk. Hogy csak két nagy alkotót említsek: Silviu Purcărete és Theodórosz Terzopulosz. Tavalyi visszatérőnk volt Alekszandar Popovszki, aki A Mester és Margarita, valamint a Don Juan után a Candide-ot vitte színre. Viktor Rizsakov – a Fodrásznő, a Részegek, az Éjjeli menedékhely rendezője – most a Szívem királynőjét állította színpadra. Ifj. Vidnyánszky Attila sem először dolgozott a Nemzetiben. Ezúttal a beregszászi társulattal – a Nemzetivel közös produkcióként – hozta létre a Revizor Ревізор-t, amelynek hátterében ott lüktet az orosz-ukrán háború borzalma. Nem titok, azt a társulatot én alapítottam, és a háború óta menekültként élnek Magyarországon, ez a közös munka és támogatás segít életben maradniuk, és reményeim szerint egyszer majd hazatérhetnek.

Büszke vagyok arra, hogy a fiam folyamatosan dolgozik velük, és arra is, hogy az Országos Színházi Találkozón több díjban részesültek, többek között a legjobb előadásért járó elismerésben.

Új erőként lépett be a történetünkbe Ilja Bocsarnikovsz, aki évek óta rendez szerte Magyarországon, és a 20. századi amerikai drámairodalom egyik nagy művét, Thornton Wilder A mi kis városunk című drámáját vitte színpadra.

2024-ben a társulat tagja lett Vecsei H. Miklós, aki a koncertszínházi világot hozta el a Nemzetibe a Radnóti Miklósról szóló előadásával, és komoly szerepe volt a Marxtőkéjében is. Örülök, hogy korosztályának egyik meghatározó, sokoldalú alkotója a Nemzetiben játszik, aki új közönségréteget is bevonz a színházba.

Az évad nagy érdeklődéssel várt előadása az imént említett Marxtőkéje volt, amit ön rendezett. Nagy volt a várakozás, a közhangulatban benne volt: Vidnyánszky politizálni fog!

– Nevetséges, vagy inkább elkeserítő: jobboldalról azt is megkaptam, hogy ez az én kommunista coming outom. A baloldaliak pedig a Marx-kritikámra voltak kíváncsiak. De nem „politikai” céljaim voltak, ugyanakkor minden előadás: állásfoglalás a világról. Évek óta terveztem, hogy valamiképpen szólhassak arról az ideológiai zűrzavarról, ami a világunkat átszövi, mérgezi, amikor egy torz ideológia újra „divatba” jön. Az elmúlt tizenhárom évben voltak olyan előadások, amelyek középpontjában az állt, hogy személyes meggyőződésemen, keresztény hitemen keresztül vizsgáljam a világot – a Johanna a máglyán, a Csíksomlyói passió után ilyen a Marxtőkéje is. Megosztó előadás lett, de ez nem baj, sőt. Jó, ha a színházban felvetett kérdések továbbgyűrűznek, vitákat váltanak ki. De saját hitbéli, ideológiai felfogásomat nem erőltettem rá sem a társulatra, sem a rendezőkre, akik másként, más ideológiai „elfogultsággal” látják a világot, mint én. Jó példa erre a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM. Ha valaki évekre visszamenőleg megnézi a nemzetközi fesztiválunk programját, azt látja majd, hogy ez egy szabad és nyitott esemény.

A zárolások miatt a jövő évi MITEM megrendezése is kérdéses.

– Szerencsére csak a kiegészítő támogatást zárolták. Alapítása óta, vagyis 2014-től évi 200 millió forintot biztosít a kulturális kormányzat a fesztiválra. Ebből hozunk el a Nemzetibe évente 15-20 külföldi előadást, köztük a világszínház meghatározó társulatait, alkotóit. A több mint tizenkét éve változatlan támogatást az előző kulturális tárca hatvanöt millióval kiegészítette, ez utóbbi lett zárolva. Ennek ellenére folyik a szervezés, mert a MITEM fontos intézmény, ott van Európa színházi térképén, magasan jegyzett fesztiválnak számít. Nem kaptuk meg azt a megítélt 35 milliót sem, amit a nyelvi és etnikai kisebbségek színházi világszervezetének a létrehozására szerettünk volna fordítani. Az elmúlt bő két évben, a MITEM-ek keretében is folytak már az előkészületek, az idén egy kis titkárság felállítását terveztük. Olyan izgalmas és politikailag kényes terület ez, amire mi, magyarok különösen érzékenyek vagyunk, és éppen ezért jól képviselhetnénk ezen színházak ügyét a világban.

Hogy mindez sikeres-e, annak legjobb mutatója a nézőszám.

– Mandátumom elején voltak gyengébb éveink, de hadd tegyem hozzá, az előírt nézőszámokat akkor is teljesítettük. Minden színháznak ki kell alakítania a maga közönségét, és ebben – ezt meg kell mondanom – az általam reméltnél lassabban haladtunk, de fokozatosan beérett a munkánk, mégpedig úgy, hogy kitartottunk a művészi programunk mellett. A 2024/2025-ös évadban pedig csúcsot döntöttünk. Mintegy 151 ezer nézőnk volt – a hazai és külföldi vendégjátékokkal, valamint az Egri csillagok MVM Dome-os előadásának 14 ezer nézőjével együtt. Csak összevetésképpen: a Nemzeti 2002-es megnyitása óta regisztrált legmagasabb nézőszám 129 ezer volt. Nem igaz tehát, hogy üres a Nemzeti, hogy vattázni kell a nézőteret. Aki ezt állítja, vagy tájékozatlan, vagy megfontoltan mond valótlanságot. A 2025/2026-os évadban elmaradtak ezek a nagy produkciók, de a nézőszámunk így is nagyon szépen alakult. Évek óta részesei vagyunk a Lázár Ervin Programnak, amely keretében általános iskolások láthatnak előadásokat – köztük sokan olyanok, akik számára csak ez a kormányzati támogatással működő program teszi lehetővé, hogy eljussanak színházba. A program ma már ennél tágabb, mert komoly- és népzene, bábszínház és cirkusz is szerepel a választható lehetőségek között, és vidéken is működik, ahol szociális okokból ez még fontosabb. Büszke vagyok rá, hogy a program egyik kezdeményezője lehettem. Remélem, folytatódni fog… Így indul az évadunk, és nagy szeretettel és örömmel várjuk nézőinket előadásainkra.

Kornya István

(2026. szeptember 21.)