Aki sosem hallotta Nádasdy Kálmán nevét, költői sorait azok is ismerik: ,,Mint száműzött, ki vándorol / A sűrű éjen át, / S vad förgetegben nem lelé / Vezérlő csillagát”. A Bánk bán legismertebb áriájának szövegét, ahogy a teljes Erkel-operát ugyanis ő írta, formálta újra a 20. századi színház számára, mint ahogy jó pár opera fordítójaként, rendezőjeként újította meg a magyar operajátszást. Ezen a kiemelkedő példán túl a 120 évvel ezelőtt született művész teljes életműve is a költői, zenei, színházi és pedagógiai tehetség rendkívüli szintézisét mutatja.
Útkereső fiatalként két zenei óriás, Puccini és Kodály Zoltán hatása alatt indult, s egész életében elkötelezett hirdetője maradt e két életműnek. Középiskolásként kapta meg Puccini nálunk akkor még ismeretlen egyfelvonásosainak – Gianni Schicchi, A köpeny, Angelica nővér – külföldről hozott kottáját. Egyszerre állt neki az olasz nyelv tanulásának és a művek fordításának. Munkája eljutott a Magyar Királyi Operaház igazgatásához, ahol nemcsak magyar szövegét fogadták el, de Nádasdy személyiségében is meglátták a lehetőséget: rendező gyakornoknak szerződtették.
1924 nyarán Olaszországba utazott, s egy véletlen folytán Viareggióban találkozott a Turandoton dolgozó Puccinival. Arra a kérdésre, hogy minek készül, a zeneszerzést adta meg válaszul, noha a színházi rendezés foglalkoztatta igazán. 1926-ban be is iratkozott Kodály Zoltánhoz zeneszerző szakra a Zeneművészeti Főiskolára, hogy elmélyültebben folytathassa majd színházi munkáját: ,,Kodály a legmagasabb értelemben »technikát« tanított. Egy életre megtanultam tőle, hogy csakis a legszigorúbb kötöttségekkel érjük el a művészet szabadságát. Amikor visszamentem az Operához, megkíséreltem, hogy a Kodály-iskola működéstanát rendezői munkásságomban is továbbadjam. (…) 1946-ban az a szerencse ért, hogy rendezőtanárnak hívtak meg. Ekkor új pedagógiai kísérletezés kezdődött számomra. Mindennél jobban érdekelt az, hogyan lehet a fiatal rendezőket a Kodály-féle szerkesztési elvek alapján ökonomikusan és a lehetőség szerint legrövidebb úton kitűzött céljukhoz juttatni” – fogalmazta meg később Kodály életre szóló hatását.
Rendezőként első önálló munkája természetesen Puccini-opera, a Pillangókisasszony volt 1933-ban az Operaházban: a sznob réteg által túl melodikusnak, felszínesnek tartott olasz zeneszerző újraértékelése, rehabilitálása Nádasdy nevéhez fűződik. Néhány év múlva már külföldre hívták vendégrendezésre: a velencei La Fenice-ben Turandotot, Palermóban a Hoffmann meséit, a finn fővárosban a Bánk bánt, a bécsi Staatsoperben a Bohéméletet, a Veronai Arénában a Carment állította színre.
Fontos volt számára az új magyar opera is: többször is megrendezte A kékszakállú herceg várát: 1938-as vendégfellépésük a firenzei Maggio Musicalén indította el a Bartók-operát a világsiker felé. Ő avatta operaszerzővé Farkas Ferencet 1943-ban Kolozsvárott (A bűvös szekrény), 1955-ben pedig Polgár Tibort (A kérők) új vígoperáinak a színre állításával.
Állandó tervezőtársa Oláh Gusztáv lett, akivel a harmincas években megújították a hazai operajátszást, s az államosítást követő évtizedek kötelező realista irányzatából is ki tudtak törni: az erős víziókra épülő látomásosság, a poétikus impresszionizmus mellett az elemző pszichológiai megközelítés magas szintű érvényre juttatásával, a próbákon a kérdések és ellentmondások szenvedélyes boncolgatásával teremtett egyedülállóan érzékeny és hatásos színházat.
Nemcsak operafordítói munkásságát folytatta félszáz fordítással, de a népdalkultusz és a kóruséneklés népszerűsítéséhez is hozzájárult: Ádám Jenővel és Bárdos Lajossal együtt jegyzik a Népdalkórusok című gyűjteményt, reneszánsz madrigál fordításait Társas énekek címen adta közre. Az ő fordításából származik az Éneklő Ifjúság mozgalom jelmondata is: ,,Énekelj, magyar ifjúság, Míg a nemzetek meghallják, S jobb hajnal virrad ránk!”
A műfajok lenézése távol állt tőle. Foglalkoztatta a kabaré, a sanzon műfaja is, így a sanzonett Medgyaszay Vilma mellé szegődött zongorakísérőnek, s miközben megismerkedett az érzékeny műfaj műhelytitkaival, ő maga Kodály és Bartók irányába terelte az énekesnőt. (E műfajban végzett oktatói tevékenységének elismerése, hogy a színművészek sanzonversenyét róla nevezték el.) A Fővárosi Operettszínház vendégrendezőjeként ,,csak” két munkásoperett, a Szabad szél és a Havasi kürt jutott neki, de azokat is a zenés színház iránti elkötelezettségével állította színre: ,,Nádasdy Kálmán úgy hatott a társulatra, mint egy pezsgőfürdő. Csodálatosan dolgozott, és szerette az egészet, éjjel-nappal benn volt, a társulat pedig imádta, hogy ha akarta volna, akár huszonnégy órán át is próbálnak. És később is piros betűs ünnepnek számított, ha a Szabad szél ment, az énekkar, a tánckar tagjai boldogan jöttek be a színházba, és ez elsősorban Nádasdy zsenijének volt köszönhető. Nádasdy később egy rádiónyilatkozatban azt mondta, hogy a Szabad szélben mi felfedeztük a musicalt, pedig akkoriban azt sem tudtuk, mi fán terem” – emlékezett az igazgatónő Gáspár Margit.
Prózai rendezőként főleg a klasszikusokhoz vonzódott: Az ember tragédiája 1935-ös szegedi szabadtéri előadásában Bánffy Miklós főrendező oldalán játékmesterként vett részt, s ő komponálta a római színben Cluvia dalát. Nevéhez kötődik a negyvenes-ötvenes ötvenes évek fordulóján a Nemzeti Színház két legnagyobb hatású Shakespeare-bemutatója. Az Othellót előbb 1949-ben Tímár Józseffel vitte színre, majd az 1954-es színháztörténeti jelentőségű repríz során Bessenyei Ferenccel formáltatta meg a velencei mór alakját. Neki írta a következő sorokat közös munkájukra emlékezve: „Shakespeare-rel foglalkozva – az ő iskolapadjában, de az ő igéitől válhattunk együtt okosabbá, bátrabbá szenvedélyesebbé, legalábbis akkor, arra a rövid időre valami olyannak képzelhettük magunkat. Shakespeare áramkörében akkor nap mint nap »költővé« születtünk, vagyis »teljes emberré« a »szelet ember« helyett, akivé mindannyiunkat széttépnek a hétköznapok taposómalmai. Te ennek az emberi embernek, a költő embernek vagy és voltál remek teljességű hangszere, mert meg tud szólalni általad és benned az élet egész zenekara. Az én érdemem annyi, hogy segíthettem akkor összehangolni a belőled feltörő muzsika elemi erejét, tengerzúgását.” Költészet, muzsika, teljesség – ezek voltak munkásságának is kulcsszavai, nem véletlen, hogy kollégái Varázslónak, Költőnek nevezték.
Másik Shakespeare-rendezése a Nemzeti Színházban, a III. Richard nagy erővel jelenítette meg az ötvenes évek félelemmel teli légkörét: ,,kivetette mindkét oldalon a proszcénium-páholy korlátját, onnan jöttek-mentek az urak, a zenekari árokba pedig lépcsősort tétetett bele. Ezeken a lépcsőkön kísérték utolsó útjukra az elítélteket, közel hozva a nézők tekintetéhez. A Nádasdy nyitotta haláljáráson alkalmat kapott a színész eljátszani hitetlenkedését a szeszélyes ítélet miatt, mások nem hittek abban, hogy velük is megtörténhet az, amiben gyilkos segédkezet nyújtottak; lépcsőről lépcsőre lejjebb merülve ráébredtek végzetükre; ki-ki jelleme, drámai helyzete szerint mutathatta be növekvő rémületét a közeledő haláltól, avagy gerincük kiegyenesedését az utolsó előtti pillanatban. Nádasdy ötlete elemzésen alapult. A színésznek játéklehetőséget kínált, a nézőnek ábrázolást” – emelte ki a produkció hatáselemeit a színikritikus Molnár Gál Péter.
Újítóként kiléphetett a színház köréből: már a II. világháború előtt is több filmet készített, ezek sikere is közrejátszhatott abban, hogy a szocialista magyar filmgyártás két úttörő alkotásának – az első színes film, a Ludas Matyi és az első „tömegfilm”, a Föltámadott a tenger – rendezője lehetett. Ruitner Sándor zenei rendezőtől tudjuk, hogy rádiós tevékenysége is hozott újítást: a vágás technikáját először 1954-ben, az általa rendezett Carmen felvételen alkalmazták, amikor a magnetofonok felváltották a lemezeket. Nádasdy rendezői módszerei miatt ezt tekintik a Rádió Zenés Színháza premierjének.
1966-ban váratlanul – máig nem tisztázott okok miatt – visszavonult az Operából, csak a főiskola rektori munkájának és a tanításnak élt. ,,Az ő igazgatása alatt, 1971-ben lett a főiskola egyetemi jellegű intézmény, az évben új szakok indultak: a színházelméleti mellett a televíziós rendező és operatőr szak. Az ő vezetői egyénisége integrálta az akkori színházi élet legkiválóbb rendezőiből: Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Ádám Ottó, Vámos László, Pártos Géza stb. álló tanári kart” – összegezte Nádasdy tevékenységét Nánay István színházkritikus a Tanodától egyetemig című könyvében. Nádasdy élete végéig szenvedélyes pedagógusként tanított, gondolkodtatott, lelkesített a főiskolai tantermeken belül és kívül. Tanítványainak sokasága valószínűleg nem tartja túlzásnak, ha azt írjuk: a 20. századi magyar színjátszás legnagyobb hatású tanítómestere volt.
Mikita Gábor
színháztörténész, a miskolci Színészmúzeum vezetője
Nádasdy mondta:
Budapest, 1904. november. 25. — 1980. ápr. 17.
Opera-, színházi és filmrendező, zeneszerző, műfordító, pedagógus, háromszoros Kossuth-díjas, kiváló művész. 1922 és 1925 között az Operaház rendező-gyakornoka volt. 1926 és 1932 között a Zeneművészeti Főiskolán Kodály Zoltán tanítványaként zeneszerzést tanult. 1933-tól rendezőként tért vissza az Operaházba, melynek 1957-től vezető főrendezője, 1959-től 1966-ig igazgatója lett. Európa nagy színházaiban dolgozott, vendégként prózai előadásokat is rendezett. 1949-ben ő készítette az első színes magyar filmet, a Ludas Matyit. A Magyar Színházművészeti Szövetség elnöki tisztét 1952 és 1957 között töltötte be. 1946-tól tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, melynek 1964-74 között rektora volt.
(2024. november 22.)
