Bátorságról, önvizsgálatról, eszmékről és realitásokról, a magyar történelem örök tanulságairól is elgondolkodhat a közönség Szilágyi Andor most készülő filmje alapján, amelynek forgatása a napokban fejeződött be. A Széchenyi és az éjszakai látogató című alkotás több szálon is kapcsolódik a Nemzeti Színházhoz, a szereplőket és az író-rendezőt a forgatás utolsó napján kérdeztük.
Szilágyi Andor már korábbi munkáiban, így például a Nemzeti Színházban bemutatott Tóth Ilonka című művében is boncolgatta a történelmi hősiesség, a rendkívüli helyzetekben való helytállás, a történelmi felelősség problematikáját, a most készülő alkotás is hasonló kérdéseket feszeget. A most készülő, Széchenyi István utolsó éjszakáján játszódó történetben a reformkor kiemelkedő alakja az „éjszakai látogatóval”, Kossuth Lajossal vitázva gondolja végig életének fontosabb lépéseit, amelyek szorosan összefonódtak a magyar történelemmel.
„Mintegy harmincöt év történetét értékeli ezen az utolsó éjszakán Széchenyi István, akiről tudjuk, hogy ugyanakkor hajnalban, különös körülmények között meg fog halni.” – mondta Szilágyi Andor. – „Ebben felidézi ő szemszögéből az egész 1848-as forradalmat és szabadságharcot, azt, hogy szerinte mi okozta a bukást, mi okozta azt az elkövetkezendő időszakot, ami 1867-ig tart még, mígnem létrejön a kiegyezés, és mi lett volna, mi lehetett volna a jó út. Elmondja, mi okozta az ő megroppanását, ahogy ő mondja „krachját”, hogy mitől omlott össze. 1848 őszétől egészen 1860 áprilisáig, a döblingi elmeszanatóriumig idézzük fel az eseményeket. Közkeletű elképzelés, hogy itt már őrült volt, de ennél azért egy kicsit árnyaltabb a kép, mert ő 1850-es évek elejétől kezdve, felébredve a borzasztó megrázkódtatásból, egészen aktív életet élt, amivel sajnos, ma nagyon keveset foglalkozunk.” – hangsúlyozta a szerző, hozzátéve, az ekkor keletkezett írásokból, feljegyzésekből egyértelműen az derül ki, hogy itt egy kifejezetten aktív, ereje teljében lévő férfiú próbálja a bukás utáni ájult helyzetéből valahogy föltámasztani Magyarországot. „Kossuth és a Széchenyi elképzelt párbeszédén keresztül kirajzolódik kettejük különböző személyisége, a reformokról alkotott ideáik eltérései, és reményeink szerint ennek nyomán kicsikét javul Széchenyi megítélése is.” – fűzte hozzá az író-rendező.
„A mai nézőnek leginkább azon lesz érdemes elgondolkodni a film kapcsán, hogy hogyan nézünk vissza a történelmünkre. Azon, hogy legyünk egy kicsit bátrabbak, fogadjuk be azokat az új ismereteket, amelyek előkerültek a különböző történelmi korokra vonatkozóan, akár a honfoglalásról, akár az Árpád-házról, akár Széchenyiről legyen is szó. Ne csak az akadémiai történelmet mantrázzuk, hanem vizsgáljuk meg a rengeteg új anyagot, gondoljuk végig, foglaljunk akár állást is, bátran. Merjünk vitázni a történelmünkről.” – fogalmazott Szilágyi Andor.
Széchenyit Szalma Tamás kelti életre a filmben, aki az elmúlt években jelentős szerepekben volt látható a Nemzeti Színház színpadán. Láthattuk a Bánk bánban II. Endreként vagy az Egri csillagok Török Bálintjaként is. Ebben a filmben most új Széchenyi-figura születik meg alakításában, amelynek középpontjába a színművész az önreflexiót helyezte. „Széchenyi őrületének kérdése nagyon régi vita, és két táborra osztja az embereket, ahogy az nálunk szokás. Én mindenképpen azt gondolom, hogy a nagy összeomlás, ami a trónfosztás után bekövetkezett Széchenyinél, az annak folyománya, ahogyan ő gondolkodott, ahogyan élt. Ő ugyebár a királyságban gondolkodott, valódi reformerként azt akarta jobbá tenni, míg Kossuth a teljes függetlenség, az önállóság irányába indult el. A krach után természetesen elbújt, itt töltötte az utolsó tíz évét Döblingben, de bizonyos vagyok benne, hogy egy épeszénél lévő, fantasztikusan nagy gondolkodó volt ebben az időszakban is. Mindannyiunkról el lehetne mondani, hogy nem teljesen normális, de én azt gondolom, sőt, azzal szembesültem, hogy Széchenyi egy elképesztő alkotó elme, egy ezer fokon izzó agyvelő és teljesen normális ember volt.” – mondta Szalma Tamás az általa teremtett Széchenyi alakjáról.
„Nekem ez éppen ez az állandó elemzés, a szintézis keresése segített megteremteni Széchenyi figuráját. A szereplő persze nem tudja, de mi tudjuk, hogy ez az utolsó napja Széchenyinek, és az utolsó éjszaka, ez a találkozás Kossuthtal egy nagy végső összegzés. Még egyszer utoljára próbálja magában helyre tenni az életét, elképesztő küzdelemmel. Ezt igyekeztem megragadni benne, ezt az állandó kontrollt, ezt az állandó önreflexiót, ahogy magával vitatkozik – hiszen Kossuth nincs jelen valójában, tehát magával folytatja ezt a vitát. Megvitatja saját magával, hogy mit kellett volna másképp tennie. Ahogy általában az ember elgondolkodik az életén, újraelemzi, szintetizál. Szerintem ezt a néző is át tudja majd élni-érezni.” – tette hozzá a színművész. A tanulságokról Szalma Tamás úgy fogalmazott: „Minél többet foglalkoztunk a forgatáson ezekkel a gondolatokkal, annál inkább azon gondolkoztam, hogy mi lett volna, ha ez a két ember valahogy egyetért. Valahogy találnak egy közös nevezőt. Nem kell, hogy mindent ugyanúgy gondoljanak, hanem csak valahogy egyfelé mozduljanak. Mindenki el van foglalva a saját kis igazával, és nem talál együttműködési lehetőséget a másikkal. Ez sajnos nagyon mai probléma, és nemcsak mai, hanem mindenkori, az egész kis történelmünkre is igaz, hogy nem próbáltunk együtt gondolkodni. Ez fájdalom nekem, és szerintem ez a fájdalom Széchenyiben is benne volt. Sokat töprengtem azon én is, miért nem megy együtt.”
Kossuth szerepében Rátóti Zoltán látható majd, aki a két figura konfliktusát szintén ebben az „önfejűségben” látja. „Kossuth ugyan fiktív alak a filmben, Széchenyi belső vívódásának kivetülése, de jól illusztrálja ez a karakter, miben különbözött a két történelmi személyiség. Más volt a politikai habitusuk, Kossuthot sokszor érte az a vád, hogy ő elsősorban a népszerűségre törekedett, ami egyfelől lelkesíteni tudta a kortársakat, másfelől külsőséget és hiúságot is jelent, és amit Széchenyi az elvei miatt nem tudott sohasem elfogadni. Ugyanakkor mind a ketten az országért és a nemzetért próbáltak tenni, ki-ki a saját eszközeivel. Nagyon jó kapaszkodókat ad a forgatókönyv ahhoz, hogy meg lehessen mutatni, hogy Kossuth is nagyon-nagyon következetes volt, és időnként ugyanolyan önfejű, mint Széchenyi. Ragaszkodott a saját elképzeléseihez, mély kritikával élt másokkal szemben. Sokan mondják, hogy gyávaság volt átadni a hatalmat Görgeynek és kimenekülni, ám szerintem Kossuth nem egy gyáva ember volt, nem véletlen, hogy mind a mai napig nagyon nagy tisztelet övezi. A forgatókönyv szerencsére nem kettejük versengésére helyezi a hangsúlyt, hanem két valóságot próbál bemutatni. Két nagyon hihető valóságot, két igazságnak az összeütközését tudjuk megmutatni.” – fogalmazott a Nemzeti Színház művésze.
Rátóti Zoltán hozzátette: „Most az utóbbi időben több ilyen magyar történelmi alakot volt szerencsém megformálni, ilyen például István király is. Talán az egy közös nevezőjük lehet, hogy döntéshelyzetben mennyire tudnak hosszú távon is érvényes és nem csupán pillanatnyi döntést hozni. Az mindenképpen elgondolkodtató lehet számunkra ma is, hogy ezekben a borzasztóan nehéz helyzetekben kellett ezeknek a hősökké felnövő történelmi alakoknak helyt állniuk, és képesek voltak történelmi léptékű, történelmi felelősségű döntéseket meghozni ezekben az embert próbáló helyzetekben.”
(2024. június 5.)
