Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. május 24. - Eszter, Eliza Napja

Háttér

Szalisznyó Lilla: Bajza József és a Nemzeti Színház

Az aligazgató feladat- és hatásköre: a második vezetői periódus

A Nemzeti Színház 19. századi történetében többször is előfordult, hogy egy leköszönő igazgatót évekkel később újra vezetőnek kértek fel.[1] Ráday Gedeon gróf például az 1840-es évektől több cikluson át állt az intézmény élén: 1840 decemberétől 1841 húsvétjáig igazgatója, 1844-től 1849. június végéig főigazgatója, 1855-től 1860-ig műigazgatója, 1869-ben pedig intendánsa volt. Simontsits Jánost 1841 és 1852 között kétszer igazgatónak, egyszer gazdasági igazgatónak választották.[2] Visszatérő direktor lett Bajza József is, aki 1837. augusztus 22. és 1838. június 5. között a színház első igazgatója volt, s 1847. október 1. és 1848. május 31. között aligazgatóként újra megbízást kapott.

A két periódus között eltelt tíz évben többször változott a színház fenntartási, finanszírozási és működési rendje. Amikor 1840 májusában a pozsonyi országgyűlés úgy határozott, hogy a Pesti Magyar Színház „mint nemzeti tulajdon országos pártolás alá vétetik”,[3] megszűnt az intézmény fenntartását a kezdeti években biztosító részvénytársaság, és az igazgatóválasztmány helyébe az országos kiküldöttség által kijelölt kormányzóválasztmány került. Ez a testület az igazgatóválasztmányhoz hasonlóan szintén megyei tisztviselőkből állt, s közülük kerültek ki a színészeti igazgatók is. Az első néhány hónapban a napi ügyek intézését gróf Ráday Gedeonra, 1841 húsvétjától 1842 decemberéig pedig Simontsits Jánosra, Pest vármegye 1841-ben leköszönő alispánjára bízták.[4] Az átvétel során nyilvánvalóvá vált, hogy az intézmény veszteségesen működik, amihez idővel hozzájárult többek között az egyre szegényesebb műsorkínálat (csökkent az eredeti magyar nyelvű darabok száma, akadozott az operajátszás, miután Schodelné Klein Rozália távozásával újra énekesnőhiány lépett fel), illetve az is, hogy Simontsits szakmai hozzáértésének hiánya miatt a prózai tagozat és a régi énekes színészek körében „felerősödtek a vándorszínészeti reminiszcenciák” (egykor közülük került ki az igazgató, ők vitték az ügyeket).[5] Amikor 1842 szeptemberében Simontsits beadta felmondását, a kormányzóválasztmány pályázatot hirdetett a színház bérbeadására.[6] Bérlőigazgatónak hárman jelentkeztek: Bartay Endre zeneszerző, a Pestvárosi Énekiskola egyik alapítója és első igazgatója, Pokorny Ferenc német színigazgató és Szekrényessy József ügyvéd.

Franz Eybl: Bartay Endre zeneszerző, litográfia, 1841 (forrás: mek.oszk.hu)

A választmány 1843. január 1-jén Bartayt bízta meg az igazgatással, aki pályázataival (népszínmű, a Szózat és a Himnusz megzenésítése) és a korábbinál kedvezőbb szerzői jogdíjrendszer bevezetésével kiemelte a Nemzeti Színházat a „feudális színpártolás gyakorlatából”. Az egykorú sajtó meglehetősen ritkán méltatta a színházvezetők érdemeit, esetében azonban kivételt tett: „a jutalomdíjak és tantiémek’ behozatala, egykét eredeti új dalmű’ fényes sikere, Szigligeti’ népszerü darabjai, derék Schodelnénk’ jelessége, gyakorlott karmesterünk’ ügyessége, Füredy’ (gyönyörü hangjával előadott) kedvencz népdalai”.[7] Bartay a megyei tisztviselőkhöz képest valóban hozzáértő igazgatónak bizonyult, vezetése alatt komoly bevételek származtak a bérlet- és a napi jegyeladásokból, ami az országgyűléstől kapott szubvencióval kiegészülve az addigiaknál kedvezőbb gazdasági helyzetet jelentett. A színház egyre változatosabb műsorkínálattal jelentkezett, a repertoárban új színjátéktípusok jelentek meg (krónikásdráma, népszínmű, politikai vígjáték, nemzeti opera), és sikerült növelni a művészi személyzet létszámát is.[8] Schodelné visszaszerződtetésének köszönhetően kimagasló jövedelem származott például Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából. Az először 1844. január 27-én előadott opera a bemutató évében, tizennégy előadással, 8318 váltóforint 16 krajcár bruttó bevételt hozott. Néhány hónappal korábban, a pályázat útján született Szigligeti-darab, a Szökött katona még ennél is magasabb összeggel, 8631 váltóforint 8 krajcárral gyarapította a kasszát.[9] Ám a nagyszabású törekvések, a fejlesztéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek gyorsléptékű megteremtése sokkal több pénzt emésztett fel, mint amennyi bevételt a közönség hozott. Így Bartay hiába ért el kimagasló eredményeket, a felhalmozódó adósság miatt 1845. január 18-án lemondásra kényszerült.

Walzel Ágost Frigyes: A király esküje jelenet Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából, litográfia, 1844 (forrás: oszk.hu)

Helyét országos főigazgatóként Ráday Gedeon vette át, aki 1837 és 1840 között a színészeti választmány tagjaként, illetve egy ideig színészeti igazgatóként már szerzett némi szakértelmet és vezetői tapasztalatot, de az üzemmenet irányítását lényegében a színházi szakemberek kezébe adta. A színház vezető beosztású munkatársainak részvételével tanácsadó testületet hozott létre, amely elnöklete alatt hetente ülésezett, hogy döntsön a napi ügyekről, illetve megvitassa a felmerülő személyügyi kérdéseket. Arisztokrata származása és politikusi tevékenysége ugyanakkor nem tette lehetővé, hogy a színház munkatársaival olyan közvetlen kapcsolatot építsen ki, mint amilyen Bartay igazgatósága idején kialakult. Állandó jelenlétének hiánya, és az, hogy napi szinten az igazgatósági testület tagjai irányították a színházat, a hierarchia alsóbb fokán elhelyezkedő munkatársak körében ellenszenvet váltott ki. 1847. március 18-án az először kardalnokként, majd segédszínészként foglalkoztatott Czakó Zsigmond parttalanná vált színházi irányításról, a vezető színészek túlzott önállóságáról és uralmáról, valamint a színházi üzemmenet egyre akadozóbb működéséről számolt be a Pesti Hirlapban:

Franz Eybl: Ráday Gedeon, litográfia, 1846 (forrás: oszk.hu)
Barabás Miklós: Czakó Zsigmond, litográfia, 1845 körül (forrás: oszk.hu)

Midőn m. gróf Ráday Gedeon a’ házi kormányzást megkezdte, nem sokára egy körlevél köröztetett a’ szinház’ tagjai között, melly ezt tárgyazá, hogy: mindazok, kik a’ szinháznak nem előkelő tagjai, jelesen mind két nemü karszemélyzet, kérelmeiket ’s minden, az igazgatósággal közlendő ügyöket a’ titkárnak adják be irásban, ’s miután a’ titkár és ügyvivő által a’ m. főigazgató grófnak referáltatnak, megint a’ titkártól vehetik vissza. […]. Itt az igazgatóság nem bir illő rendben tartani és kezelni ruhatárt, diszitményeket, világitást, pénztárt, szereplő személyeket, törvényszéket, – rendetlenség, örökös bizonytalanság a’ repertoirban, próbákon, előadáson, minduntalan véletlen bajok, minden lapok és a’ közönség telve panaszszal. Ki oka ennek? Titkár: „én nem.” Rendezők: „mi sem.” Ügyvivő: „én sem. Mindent a’ mélt. gróf határoz és intéz bölcs belátása szerint, a’ dolgok törvényes formában kezeltetnek, mi akármikor kimutatható, az ellen szólni nem lehet. Ha baj történik. Ki tehet róla?” […] ez utóbbi évben (másikban még meglehetős renddel mentek a’ dolgok) csak három darab’ betanulása történt ollyan, mellyben a’ próbák egy illy szinházhoz megkivántató pontossággal, p. o. az olvasó: teljes figyelemmel, az emlékezetiek: (ha lett volna egynél több) illő szereptudással, a’ rendelkező: diszitmények, jelenések és minden kellékek’ elrendezésével, a’ főpróbák: (ha lett volna vagy egy, mert az még nem elég, hogy a’ táblán felirva van, nálunk a’ főpróbák nem egyebek, mint egy harmadrészben olvasó, egy harmadrészben emlékezeti és egy harmadrészben rendelkező próbák) az előadáshoz megkivántató mechanicai és müvészi készültséggel a’ maga rendén történtek, mint minden valamirevaló szinháznál. […] Sőt a’ tagok’ egy része tizedik előadáson is alig tudja, mit teendő a’ szinpadon.[10]

A nyilatkozat megjelenése éppen egybeesett a liberális reformellenzék 1847. március 15-én tartott pártszervezési konferenciájával, ezért a Pesti Hirlap teret adott a bepanaszolt vezető színészek felszólalásainak is,[11] majd a színház hivatalos közlönye, az Életképek közzétett egy Rádayt támogató nyilatkozatot,[12] védekezve annak esetleges lehetősége ellen, hogy leváltsák a színház éléről a közéjük tartozó főigazgatót. Ráday közelgő országgyűlési részvétele miatt a kialakult visszás helyzetet Kossuth Lajos kezdeményezésére egy aligazgató kinevezésével igyekeztek megoldani.[13]

A posztra a színigazgatói tapasztalattal rendelkező Bajza Józsefet szemelték ki, aki ebben az időben a néhány hónapja megalakult Ellenzéki Párt egyik legjelentősebb irodalmi képviselőjének is számított. A Pesti Hirlap 1847. július 1-jén arról tudósított, hogy az aligazgatóval már a szerződéskötés is megtörtént. Bajza az említett lapszámban ekképp nyilatkozott október 1-jétől esedékes kinevezéséről:

Első alkalommal, hol ez szóba hozatott, ugy nyilatkozám, miképen nekem e’ hivatalviseléshez sem időm sem vágyam nincs […]. Én részemről azt hittem ’s hiszem, hogy a’ nemzeti szinügy iránti hazafiui tartozásomat eléggé lefizettem már első izbeni igazgatásommal, mindazáltal, mivel némellyek, kiknek tiszta szándékában nem szabad kételkednem, úgy vélekednek, hogy én vagyok leginkább az, ki a’ szinház’ mostani bonyolult ügyén segithetek, nem vonakodom kissé kifürkészni, mint állnak a’ nemzeti szinház’ belviszonyai jelenleg, mellyeket, első igazgatásom óta távol állván tőlök, nem ismerek, ’s ha a’ tapasztaltak után magamat a’ szinügyre nézve szükséges embernek látandom, és az igazgatói hivatal jelen viszonyaimmal összeegyeztethető lesz, akkor igyekszem megtenni, mi csekélységemtől e’ részben telik. […] ugy találtam, hogy a’ nemzeti szinháznál vannak némi bajok, a’ gép’ kellő mozgását gátolok, miknek egy része még most elhárithatlan, egy része azonban csakugyan onnan ered, hogy nincs igazgatói személy, ki a’ dolgokat szakadatlan figyelemmel kisérve, a’ keletkező hibákat, mindjárt csirájokban, mielőtt még elharapóznának, elfojtsa. […] A’ bajokat, mellyeket én szinházunknál elhárithatóknak látok, szilárdsággal, tiszta akarattal, nem csüggedő szorgalommal el fogná tudni háritani sok más nálam alkalmasabb; erre nem vagyok épen én szükséges egyén. […] Gróf Ráday ellenben ugy nyilatkozott, hogy neki egyedül bennem van bizodalma,’s hogy bizodalmat más valaki iránt ráerőszakolni nem lehet. Hasonlólag nyilatkozának többen is, a’ szinházi ügynek és ennélfogva nemzetiségünknek baráti ’s köztök olly férfiak, kiknek tiszta hazafiságában, itélő tehetségében nem csupán nekem, de mondhatom az ország’ egy nagy részének van bizalma. […] E’ helyzetben illett ’s némi erkölcsi kényszer is volt, magam’ meggyőződését más, nálam sokkal élesebben látók’ meggyőződésének alárendelnem, azért eltökéltem magam az igazgatói hivatal’ elvállalására […]. Megkisértém az egyezkedést a’ főigazgató úrral, és némi különbözések’ kiegyenlítése után egybeolvadának véleményeink.[14]

Bajza József acélmetszetű képe
az 1840-es években készült litográfia nyomán (forrás: hungaricana.hu)

Ráday a színház munkatársait hivatalosan 1847. szeptember 10-én körlevélben értesítette a művészeti igazgató érkezéséről:

A nemzeti színház öszves személyzetének t. cz. Tagjai ezennel értesíttetnek: hogy alulirtt megkeresése következtében, tekintetes Bajza József ur, táblabíró és a m. t. t. r. tagja, a nemzeti színház közvetlen igazgatását folyó év october első napjától 1848 april 1-ig elvállalván, a nevezett napon ezen hivatalába lépvén, igazgatósági működéseit megkezdendi; mire nézve felszólittatnak a t. cz. Tagok, hogy szerződéseik és a szinházi törvények értelmében, minden hivatalos intézkedései és rendelvényei iránt a szokott tisztelettel és engedelmességgel viseltetvén, az olly ügyekben, mellyek elintézése a közvetlen igazgatótól függ, egyenesen ő hozzá járuljanak.[15]

Amikor 1847 októberében Bajza átvette a színház napi szintű ügyeinek irányítását, a belső szakmai apparátus összlétszáma a tíz évvel korábbinak körülbelül másfélszerese, kétszázhat fő volt. 1842-ben a korábbi nyolc részleg kiegészült a könyvtári személyzettel (könyvtárnok, hangműtárnok, két színdarabmásoló, kottamásoló), a ruhatári munkatársak közé felvettek egy mosóasszonyt, a pénztári személyzethez egy pénzszedői ellenőrt, a gazdasági személyzethez pedig egy éjjeli őrt.[16] 1848-ra még fegyverműves, szerepkihordó (aki a próbák megkezdése előtt a kézzel másolt szereppéldányt kézbesítette az előadóművészek lakására), és kertész is került állományba. 1847 áprilisára a prózai és operatagozat létszáma a kezdeti harmincegyről negyvenkettőre emelkedett. Az énekkart negyvenkettő, a zenekart negyven, a tánckart húsz, a művészeti személyzetet hét, a könyvtárit három, a technikai és gazdasági személyzetet pedig harmincegy fő alkotta.[17] Ekkoriban ritkán merültek már fel olyan, a színház indulásának hónapjaiban még gyakori problémák, hogy valamilyen feladatra új alkalmazott beállítása vagy a meglévők számának növelése szükséges. A munkaszervezetben történtek ugyan változások 1847–1848-ban is (megkülönböztették egymástól a fő- és alügyelőt, a díszítőtár élére fődíszítőt neveztek ki), de ezek már csak kisebb igazítások voltak, a jobb munkamegosztást segítették, nem hiányzó munkakört pótoltak.

Bajza feladatait az igazgatósági testület üléseinek jegyzőkönyveiből, az intézményen belül küldött hivatali leveleiből és a belső színházi törvénykönyvből ismerhetjük meg. Vezetői habitusa leginkább a levelekből körvonalazható, mert a jegyzőkönyvek arról nem tartalmaznak információkat, hogyan zajlottak a megbeszélések, az egyes kérdések eldöntése során az igazgató milyen mértékben támaszkodott a vezető munkatársak véleményére. Pukánszkyné Kádár Jolán, aki az 1930-as években a Nemzeti Színház hagyatékának számbavételét végezte és az Országos Levéltárba való átadását felügyelte, úgy vélte, hogy Bajzában a korábbi igazgatókkal ellentétben „egy szenvedélyes adminisztrátor is szunnyadt”, ő ugyanis még „olyan embereknek is, kikkel feltehetőleg naponta találkozott, írásban adta utasításait”.[18]

Első igazgatóságához hasonlóan művészeti, rendtartói és gazdasági jellegű teendői egyaránt voltak, ugyanakkor 1847-re a szakosodás mértéke elérte azt a szintet, hogy a színházon belüli feladatmegosztás kiegyenlítődjön. Bizonyára megkönnyítette munkáját, hogy aligazgatósága idején közvetlen munkatársai Rádayt kivéve már színházi emberek voltak, és a hivatali ügyek intézésének kialakult egy jól bejáratott rendje. Levelei szerint hivatalba lépését követően leginkább a kiadások rendszerét és a különféle kifizetések nagyságrendjét kívánta megismerni. Kolosy Gergely pénztárnoktól elkérte az előző évi számadásokat, kikérdezte a vidéki vendégfellépőknek járó díjakról, a jutalomjátéki illetőségekről, az íróknak járó honoráriumokról. A pénzügyekbe való minél gyorsabb beletanulás valószínűleg azért volt fontos, mert Ráday az intézmény anyagi helyzetét rendszeresen figyelemmel kísérte, a kiadásokról és bevételekről havi kimutatást kellett készíteni számára. A források ahhoz viszont kevés fogódzót adnak, hogy Ráday és Bajza a főigazgató pozsonyi távolléte alatt, majd főispáni kinevezését[19] követően mikor és miről, milyen gyakorisággal egyeztettek. Néhányszor biztosan találkoztak, egyszer az országgyűlés elé terjesztendő színházi ügyekről,[20] másszor pedig Csercser Natália vidéki színésznő esetleges szerződtetéséről tárgyaltak.[21]

Az aligazgatói kinevezést követően Bajza átvette Rádaytól az igazgatósági testület elnökségét, amelynek munkájára hivatalba lépése előtt is szerzett némi rálátást, ugyanis már két szeptemberi tanácskozásra meghívták. Október 1-jétől többnyire heti rendszerességgel tanácskozott a Nemzeti Színház titkárával, Szigligeti Edével, a négy rendezővel, Egressy Gáborral, Lendvay Mártonnal, Szentpétery Zsigmonddal és Szerdahelyi Józseffel, az első karmesterrel, Erkel Ferenccel, a főügyelővel, Csepregi Lajossal, valamint három igazgatósági taggal, Fáncsy Lajos és László József vezető prózai színészekkel, és Wolf (Farkas) Károly operaénekessel. Aligazgatósága alatt, 1848. május 31-éig összesen harminc megbeszélést tartottak. Amikor Ráday 1845 januárjában megalakította a testületet, rögzítették, hogy „Ezen üléseknek tagjai, ha ő méltósága gróf Ráday Gedeon ur elnököl, csupán véleményadók, s a határzat egyenesen ő méltósága ítéletétől függ”.[22] Miután a főigazgató 1847. október 1. és 1848. május 31. között egyetlen ülésen sem jelent meg, feltételezhető, hogy szerepét átvéve Bajza hozzá hasonló privilegizált helyzetbe került. A megbeszéléseken tárgyaltak a heti műsorrendről, a külföldről beszerzendő darabokról, operákról, a meghívandó vendégművészekről és díjazásukról, ellenőrizték és jóváhagyták vagy további vizsgálatra visszaküldték a belső színházi bíróság jegyzőkönyveit, elbírálták a fizetésemelési kérelmeket, döntöttek a tagok szerződtetéséről és elbocsátásáról, egy-egy újonnan létrehozott tisztség (főügyelő, fődíszítő) munkaköri leírásáról.

Bajza sok megoldandó ügyet ki tudott szignálni az igazgatótanács más tagjainak, elsősorban a titkárnak, illetve a rendezőknek. Vonatkozó leveleinek két címzettjét, Szigligeti Edét és Egressy Gábort már első igazgatósága idejéből ismerte, 1837-ben mindketten alapító tagjai voltak a Pesti Magyar Színház prózai tagozatának. A titkárra a belső színházi törvénykönyv rendelkezései szerint jó néhány olyan feladat hárult, amelyeket 1837–1838-ban még Bajzának kellett ellátnia: 1) szerkeszti az igazgatósági ülések jegyzőkönyveit és értesíti az ott hozott határozatokról az érintetteket 2) a testülethez benyújtott folyamodványokat egy jegyzékbe szám szerint beiktatja, s azokat az ülésen kivonatban ismerteti 3) viszi a színház teljes levelezését; a levelekre adandó válaszokat egy jegyzőkönyvbe lemásolja vagy lemásoltatja; az igazgatóhoz érkezett leveleket iktatja 4) a színház ügyét illető hirdetményeket (például színlapokat) szerkeszti „s aláirása mellett a hirlapokban is közli” 5) az igazgatónak segít a házirend fenntartásában 6) ha az igazgató távollétében azonnali intézkedést kívánó dolog történik, azonnal értesíti felettesét 7) felügyeli a pénztárkezelést, „s a naponkénti bevétel rendbeszedését személyes befolyásával végrehajtja” 8) a félhavi fizetések kiosztása előtt a pénztár állapotáról és a „kivántató rendelések tételé”-ről értesíti az igazgatót.[23] Bajza levelei azt sejtetik, hogy Szigligeti, aki ekkor már több éve volt a színház titkára, szakszerűen és pontosan intézte az ügyeket, az igazgató feltehetően ezért bízta meg a statútumban rögzítetteken túl további teendőkkel is. Ha a személyzet új taggal bővült, az ő feladata volt a szerződését előkészíteni, a teendőit elmagyarázni, ha Bajza igazgatói ülést kívánt tartani, a titkár értesítette a tagokat annak időpontjáról, fizetésnap előtt neki kellett összehívni a belső színházi bíróság tagjait, továbbá gondoskodnia kellett a kiutalt szabadjegyekről, és az utasításokat, hirdetéseket tartalmazó körlevelekről. Az igazgatósági jegyzőkönyvek szerint a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem Bajzának kellett intéznie a külföldi darabok, operák beszerzését sem, ez a feladat szintén a titkárra hárult. Szigligeti egy színházi ügynökön, a Bécsben élő Franz Holdingon keresztül vásárolta meg a műveket.[24]

Barabás Miklós: Szigligeti Ede, litográfia, 1844 (forrás: oszk.hu)

Hasonlóan jól működő munkakapcsolat körvonalazódik Bajza Egressy Gáborhoz intézett leveleiből is. Egressy rendezői megbízást először az 1844–1845. évadban kapott.[25] A rendezőnek művészeti és a prózai tagozat elöljárójaként rendfenntartói feladata egyaránt volt. A színházi hierarchiában betöltött magas pozíciója nagy felelősséggel járt, és bizonyos kockázattal is: a hivatalból kinevezett vádlók közé tartozott, de ha ő maga mulasztást vagy kihágást követett el, kétszeres büntetést kellett fizetnie. Felhatalmazást kapott arra, hogy az igazgatóság távollétében a rögtöni orvoslást kívánó ügyekben a törvénykönyvi szabályozás szerint döntsön. Az igazgató közvetlen segítségére a külföldi színművek elbírálásában, a darabválasztásban és a szereposztásokat illetően volt.[26]

Barabás Miklós: Egressy Gábor, litográfia, 1840-es évek (forrás: oszk.hu)

Bajza munkáját megkönnyítette, hogy 1847-es kinevezésekor már az a kétszázhuszonegy pontból álló belső színházi törvénykönyv volt hatályban, amely az általa 1837 őszén összeállított változattal ellentétben a teljes személyzet feladat- és hatáskörét, valamint anyagi felelősségét szankcionálta. Ez az 1842 áprilisában hatályba lépő, huszonöt fejezetre osztott statútum elsőként a Törvény-kiszolgáltatásról, majd a minden foglalkoztatottat egyformán érintő előírásokról tájékoztat. A további fejezetekben a Nemzeti Színház mindennapos üzemmenetének hátterét, a darabok színpadra alkalmazásának folyamatát tárja elénk. Pontos képet ad a színházi munkaszervezet felépítéséről, megtudjuk, ki kinek a fölé- vagy alárendeltje, ki tartozik megjelenni olvasó-, színpadi és főpróbán, kinek mi a feladata a próbák alatt és az előadások előkészületei során, mikor van ruhapróba, ki mikor veheti fel a fizetését, mikor és hogyan zajlik a jegyértékesítés. A figyelem kiterjedt a színházon belül és kívül elvárt erkölcsi viselkedésre (például nem szabad megsérteni a közönséget, részegen mutatkozni a színházban vagy nyilvános helyen) és még sok minden másra. E rendtartást az 1847–1848-as évadban helyenként átírták és tizennégy ponttal kiegészítették. Az új változat hatályossá 1848. április 1-jén vált, így feltételezhető, hogy Bajza is részt vett a megszövegezésében, vagy legalábbis felügyelte azt. A részletesebb és színházspecifikusabb törvénykönyveknek köszönhetően egyszerűsödött és gördülékenyebbé vált a felelősségre vonás folyamata. Mivel minden munkatárs feladat- és hatáskörét pontosan szabályozták, a havonta kétszer ülésező belső színházi bíróságok önállóan működhettek, Bajzának csak a törvényszék összehívásáról és a bírák kinevezéséről kellett határoznia.

A Nemzeti Színház Törvény-könyvének előzéklapja 1842-ből (forrás: oszk.hu)

Az igazgatói hatáskört illetően a tíz évvel korábbi állapotokhoz képest jelentős változás volt, hogy a repertoár összeállításának és a darabok színpadra állításának folyamatában jobban együtt kellett működnie a szakmai apparátussal, a döntési jog egy-egy területen a rendezőhöz került. Bajza az 1837 őszén összeállított törvénykönyvben még az igazgató kezébe adta a próbafolyamatok szabályozását, az 1842-es szabálygyűjteményben viszont úgy rendelkeztek, hogy az igazgató csak akkor szólhat bele a próbákkal kapcsolatos ügyekbe, ha a próbarend miatt vita támad a prózai és az operarendezők között.[27] A darabválasztás ugyan továbbra is igazgatói jog maradt, de a jegyzőkönyvek szerint Bajza az igazgatósági testülettel közösen alakította ki a műsorrendet. A forrás a művek kijelölésének menetéről, az esetleges vitákról nem ad számot, ezzel kapcsolatosan csak annyit tudunk, hogy amikor Bajza a titkárral összehívatta a testületet, a négy rendezőnek azt üzente, hogy „némi előkészülettel jőjenek a’ játékrendre nézve”.[28] De a következőkben idézett levél szerint olyankor sem kívánt önkényesen dönteni a műsorról, amikor valami miatt (például operisták betegsége) nem tudták tartani magukat a kijelölt darabok előadásához:

Nem lehetne-e holnap a’ Báró és bankárt adni, hogy komolyat adhassunk? A’ Kalmár és Ármány régi darabok ’s nem rég adattak. Hajlandóbb volnék a’ Korona és vérpadot elővenni, vagy ha ezt nem, az Egyenlőséget, leginkább pedig, ha lehetséges volna, a’ Képmutatót. Válaszszanak Önök ezek közől:

Báró és bankár

Korona és vérpad

Egyenlőség

Képmutató.[29]

A levélből az is kiderül, hogy Bajza meglehetős alapossággal számontartotta az igazgatósága alatt műsorra tűzött darabokat, azt, hogy hányszor és milyen ütemben ismételték őket, illetve mely színpadra érdemes művek merültek feledésbe az elmúlt hónapok, évek során. Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját utoljára 1847. október 6-án, Czakó Zsigmondtól a Kalmár és tengerészt november 4-én játszották.[30] 1847. december 6. és 12. között a műsorrend a következőképpen alakult: december 6. Franz Holbein: Kétalakú (vígjáték); december 7. Hugó Károly: Báró és bankár (szomorújáték); december 8. Nagy Ignác: Tisztújítás (politikai vígjáték); december 9. Daniel François Esprit Auber: Fra Diavolo, vagy: A terracinai fogadó (vígopera); december 10. Czakó Zsigmond: Végrendelet (dráma); december 11. Vincenzo Bellini: Norma (nagyopera); december 12. Félix Pyat: A párizsi rongyszedő (dráma).[31] A játékrend ismeretében látszik, a testület ügyelt arra, hogy a heti műsorkínálat változatos legyen, prózát és operát egyaránt játsszanak, s a prózán belül lehetőség szerint minél többféle színjátéktípus kerüljön színre. Bajza feltehetően ezért akarta, hogy a korábban már kijelölt vígjátékok és drámák mellett helyet kapjon egy tragédia is („komolyat adhassunk”). De „A’ Kalmár és Ármány régi darabok ’s nem rég adattak” levélrészlet szerint figyelemmel volt arra is, hogy a több éve repertoáron lévő darabokat csak hosszabb kihagyásokkal adják, illetve az összeállításban szerepeljen olyan színmű is, amely viszonylag újnak mondható. Ennek a kitételnek a december második hetében műsorra kerülő művek közül egyedül az először 1847. szeptember 27-én adott Hugó Károly-darab, a Báró és bankár című szomorújáték felelt meg.[32]

Tyroler József: A zongorajelenet Czakó Vilmos Végrendelet című drámájából,
acélmetszet, 1845 (forrás: oszk.hu)

A színpadra állítások gyakoriságát tekintve másfajta gyakorlatot alkalmaztak a műsorrendbe frissen bekerülő darabok esetében. Ha a bemutató sikerrel zárult, az adott művet egy-két napos kihagyásokkal többször is ismételték. A gyakori újrajátszás ugyanakkor magában hordozta azt a veszélyt, hogy a közönség ráun a darabra. Erre figyelmeztette Bajza Szigligeti Edét 1848. január 25-én, amikor felmerült, hogy Laborfalvi Róza betegsége miatt a Nemzeti Színházban először 1848. január 22-én bemutatott Skót nemest január 24-ét követően 25-én is játszanák: „Én részemről hajlandóbb volnék a’ Pajzán ifjút adatni, melly igen régen nem adatott; mert félek hogy a’ Scot’ nemest elkoptatjuk. Azonban Önök practicusabbak mint én magamat e’ részben lenni hiszem, ’s ha gondolják, hogy kárt nem teszünk vele és a’ közönséget fel nem haragítjuk, nem bánom ha a’ Scot nemes ismételtetik.”[33] Bajza végül hallgatott a magánál „practicusabb”-nak gondolt színházi emberek véleményére, jóváhagyta id. Alexandre Dumas darabjának újbóli ismétlését, azonban gyanúja beigazolódott: január 25-én fele annyian se váltottak napi jegyet, mint január 24-én (a napi bevétel 24-én bérletben 136 pengőforint 43 krajcár, 25-én 61 pengőforint 35 krajcár volt).[34] A drámát csak egy hónapos kihagyás után, február 24-én állították legközelebb színpadra.[35]

A Báró és bankár plakátja 1847-ből (forrás: oszk.hu)

A műsorrend kapcsán különösen figyelemre méltó mozzanat a levelekben, amikor az látszik, hogy a színigazgató gyakorlati szempontja felülírja saját korábbi elméleti álláspontját. Bajza 1842–1843-ban a Henszlmann Imrével folytatott hosszú vitában a kortárs romantikus francia dráma értékei mellett érvelt. Amikor a drámatípus egyik ikonikus darabját, Victor Hugo A király mulat című művét 1848-ban műsorra tűzték, arra számított, hogy a darab sikeres lesz, akár még egy nagyobb közönséget ígérő vásári napon is előadhatják. Május 30‑án azonban, amikor kiderült, hogy az eladható ezernyolcszázhúsz napijegynek mindössze egyharmadát értékesítették,[36] rögtön lemondott arról, hogy vásár idején is játsszák. De levele szerint a színpadon elhangzott szöveggel sem volt megelégedve, erkölcsi szempontból néhány jelenetét aggályosnak találta, átíratásukat fontolgatta:

A’ tegnapi darabbal ismét nem csináltunk szerencsét. Ennek oka nem csak abban van, hogy e’ mű igen sötét és kétségbeejtőleg leverő, hanem van főkép a’ mostani időben, melly egész gondolkodásunkat megváltoztatta. […]

Második előadáskor tetemesen kell rövidíteni e’ darabon és szelidíteni mind azon helyeken, mellyek szemérem-sértők. Illyen főkép azon jelenés Saltabadil’ házában a’ Király és Moguelene között, és midőn Triboulet, leányát keresve, az udvaronczok közt megjelenik, és azok útját állják, hogy a’ Királyhoz betörhessen. […]

Én azt hiszem, e’ darabot vásár’ hétfőjén nem adhatjuk, mert nem lesz rá közönség.[37]

Kerényi Ferenc úgy véli, hogy A király mulat bemutatója megkésett volt, a darab a harmadik műsorréteghez tartozott volna (a romantikus történeti tragédiák az 1830-as években váltak repertoárdarabbá Pesten), s ezen a parádés szereposztás (I. Ferenc – Lendvay Márton, Triboulet – Egressy Gábor, Blanche – Komlóssy Ida) és a téma sem segített, ami pedig „illett” volna a forradalmi időkhöz.[38] A drámát egy előadás után levették a műsorról.[39]

Egressy Gáborhoz mint rendezőhöz intézett leveleiből látható, hogy a szereposztást illető kérdésekben Bajza mennyire érezte szükségét egy nála szakmailag kompetensebb színházi emberrel való dialógusnak. A szereposztás 1847-ben is kizárólagos igazgatói jog volt, a véghatározat minden esetben őt illette, de az 1842. április 1-jén hatályba lépett törvénykönyv már erősen bevonta ezeknek a kérdéseknek a tárgyalásába a rendezői bizottságot, amely a rendező mellett az igazgató által kijelölt négy színészből vagy „zeneértők”-ből állt.[40] Bajza ragaszkodott a törvénykönyvben lefektetett privilegizált helyzetéhez, nem kérdezte Egressyt, hanem tudatta vele, melyik szerepet kire osztaná: „Nem tudom ki lesz a’ »Saracen« rendezője. Ha nem Ön lesz, kérem közölje Lendvay úrral, hogy a’ szerepeket benne következőleg osztám ki”[41]; „Itt küldöm a’ »Két anya’ gyermekét«. A’ szerepeket így gondolnám kiosztandóknak”;[42]

 

A’ Király mulat czimű színdarabban következőleg osztám a’ szerepeket:

 

I. Ferencz

– – – – – – – –

László

Triboulet

– – – – – – – –

Egressi G.

Saint Vallier

– – – – – – – –

Barta

Clement Marot

– – – – – – – –

Egressi B.

De Pienne

– – – – – – – –

Szerdahelyi

De Gordes

– – – – – – – –

Kőrösi

De Pardaillen

– – – – – – – –

Hubenai J.

De Brion

– – – – – – – –

 

De Montchenu

– – – – – – – –

 

De Montonorency

– – – – – – – –

 

De Cosse

– – – – – – – –

Telepi

De la Tour Landry

– – – – – – – –

Szigligeti

De Cosse asszony

– – – – – – – –

 

De Vic

– – – – – – – –

 

Blanche

– – – – – – – –

Komlósi Ida

Saltabadil

– – – – – – – –

Szilágyi S.

Berarde

– – – – – – – –

Miskolczi J.

Moguelone

– – – – – – – –

Szilágyi Lilla.

 

I. Ferencz’ szerepe nem egészen László’ szakja, de kell neki valamit adni, ha jutalomjátéka lesz. Egyéb iránt szivesen kihallgatom rendező úr’ véleményét a’ szerepek iránt.[43]

Az egyes szerepek melletti üresen hagyott helyekből úgy tűnik, az 1842‑es statútumnak csak azt a pontját vette figyelembe, amely a rendezőnek jogot biztosított arra, hogy „az apróbb jelentgető szerepeket” saját belátásának megfelelően ossza ki.[44] Ugyanakkor az említett darabok színlapja szerint a végleges szereposztások csak részben egyeztek a Bajza által javasoltakkal, ami arra enged következtetni, hogy teljhatalmat azért nem gyakorolt e téren, a rendező felülbírálhatta a döntését, vagy legalábbis javaslattétellel élhetett. Egressy úgy vélte, hogy a Victor Hugo-darabban László Józsefnek De Pienne, Lendvay Mártonnak I. Ferenc szerepét kellene játszania, Bartha János helyett pedig Szilágyi Sándor alakítsa Saint Vallier-t. Bajza a rendező mindhárom javaslatát elfogadta.[45]

Előző igazgatóságához képest komoly változás volt, hogy keze a pénzügyeket illetően nem volt megkötve, nem szabták meg neki, hogy havonta mekkora pénzösszeg felhasználásáról rendelkezhet. Elszámolással a főigazgatónak, ő pedig az országgyűlésnek tartozott. Gazdasági jellegű feladatairól a Kolosy Gergelyhez írt levelekből tájékozódhatunk. Kolosy 1838-ban került a Pesti Magyar Színházhoz, eleinte pénzszedő volt, pénztárnokként először az 1845-re kiadott színházi zsebkönyv említi.[46] Ez utóbbi munkakörben azon túl, hogy számadást készített a jegy- és bérleteladásokból befolyt összegekről, minden hónap első és tizenhatodik napján, délelőtt 10 és 12 óra között, köteles volt a „fizető szobá”-ban tartózkodni, hogy az intézmény művészi és technikai személyzetének fizetését kiadja.[47] A pénztári főkönyvben megtalálhatjuk, hogy mennyi volt az intézmény művészi, művészeti, technikai és kisegítő személyzetének (mosónő, jegyszedők, éjjeli őrök, színházi festő, alügyelő, fődíszítő) havi fizetése. Bajza Kolosyhoz intézett leveleinek egy része a munkatársak fizetésével kapcsolatos. Tudatta vele, ha valakinek fizetésemelés jár, vagy ha valakinek nem lehet kiadni a fizetését, mert szakmai mulasztást követett el, esetleg adósság miatt szóbeli per folyik ellene. A levelek másik nagy csoportjában fizetési előlegek kifizetéséről és későbbi levonásának üteméről ír. A levelek tanúsága szerint Bajzának a közvetlen munkatársak közül a pénztárnokkal akadt a legtöbb gondja: előfordult, hogy háromszor is sürgetnie kellett, hogy elkészítse a főigazgatónak elküldendő havi pénzügyi kimutatást.

Az országgyűlés előtt bemutatandó pénzügyi kimutatások miatt Bajza kényesen ügyelt arra, hogy a páholybérlők időben fizessék ki bérelt helyük árát, nehogy tartozásukról az egész diéta tudomást szerezzen:

Egy levelet kell írnunk az igazgatóság’ nevében Mailáth György országbiróhoz, hogy legyen szives intézkedést tenni, miszerint páholyának hátra levő bérlet díja kifizettessék. Kolosy megmondja a’ summát. A’ levelet egy kis udvariassággal kell írni; figyelmeztetni őt, hogy feledékenységbe mehetett nála a’ fizetés’ napja ’s azért mi ezennel figyelmeztetjük, nehogy a’ legközelebb ország-gyülés elébe adandó színházi számadásokban neve mint restansé forogjon fenn. Ha megirta Ön a’ levelet, küldje hozzám áttekintés végett.[48]

Az igazgató feladatai közé tartozott annak számontartása és kiegyensúlyozása, hogy egy hónapban mennyi bérletes és bérletszünetes előadást adtak. 1847 októbere és 1848 márciusa között számuk[49] a következőképpen oszlott meg:

 

hónap

bérletes előadás

bérletszünetes előadás

október

29

2

november

21

9

december

23

6

január

24

6

február

25

4

március

23

7

 

A színház az állandó jövedelmét adó bérleteseknek azzal is igyekezett a kedvében járni, hogy amennyire csak lehetett, a bérletszünetes előadások több napos kihagyással követték egymást.[50] Különösen nehéz volt ezt megoldani vásárok idején és vendégművészek érkezése alkalmából. 1847 novemberében, amikor a következőkben idézett levelet írta, 1-jén, 6-án, 8-án, 10-én, 13-án, 14‑én, 15-én, 17-én és 20-án volt bérletszünet:

Nem csak Hugóval, kit én Báró és bankárjának látása óta minden pártolásra méltó talentumnak ismerek, hanem más kisebb drámaírói tehetségekkel is a’ legnagyobb készséggel teszek szívességet, mennyire hatalmamban áll. Ezért akartam új művét csötörtökre tenni, melly az elővásári hét miatt jól fogott vala jövedelmezni. Albonit nem lehetett világos kár nélkűl bérfolyamban fölléptetni, hanem bérszünettel kellett; így kell adnunk a’ három vásári napokat is. Ha én e’ sok bérszünetet még szaporítom és 10 nap alatt 7 bérszünetet adok ’s csak három napot a’ bérlőknek, akkor méltó okkal lázítom őket magam ellen ’s így elég ok volt arra, hogy a’ Világ’ színjátéka hátrább tolassék.[51]

Közönséggel és műsorrenddel kapcsolatos levélben tűnik fel először az 1848. március 15-i forradalom és az azt követő események színházra gyakorolt hatása. Arra vonatkozó igazgatói levél nincs, hogy Bajza március 15-én hogyan és mikor adta tudtára a prózai tagozat színészeinek, hogy az előzetesen kijelölt Frédéric Soulié-darab, a Két anya gyermeke helyett Katona József Bánk bánját fogják játszani a hozzá dél körül érkezett delegáció kérésére.[52] (A társulat a Bánk bánt utoljára 1847. december 1-jén adta.[53]) Estére ünnepi külsejű plakát is készült, amely közölte, hogy „a közönség kivánatára” változtatták meg a műsort, a darabot bérletben adják, és az előadásra „a nézőhely teljes kivilágitásával” kerül sor.[54] Kerényi Ferenc úgy számolt, hogy összesen ötszázötvenkilenc néző lehetett jelen (bérletesek és napi jegyvásárlók).[55] Az 1848. április 5-én bekövetkező gyors műsorváltozásról viszont már van levelünk – elképzelhető, hogy 15-én is ehhez hasonlóan történtek az intézkedések. Bajzát az említett nap reggelén felkereste az egyetemi ifjúság küldöttsége, hogy „ma Hunyadi Lászlót, vagy Benyovszkyt adassam, mint nemzeti operákat, ha pedig valamellyik tag’ betegsége miatt ez nem lehetne, akkor valami nemzeti darabot, azon bécsi tanuló ifjuság’ tiszteletére, melly tegnap küldöttség gyanánt jelent itt meg a’ bécsiek’ rokonszenvét nyilvánítani”. Szigligetinek Bajza levélbeli utasítására azonnal össze kellett hívnia a rendezőket és az első karmestert: „Tegyen rendelést Ön, hogy a’ rendezőség 9 órakor Erkellel együtt a’ színháznál legyen én elfogok jőni és választunk valamit.”[56] Végül a „nézőhely teljes kivilágositásával” egy egyveleg került műsorra. Előadták Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának első felvonását, majd Bátori Mária című operájából a nyitányt, harmadik műsorszámként pedig tánc következett, Campilli Frigyes, Sáry Fanni és Erhardt-Kurz Antónia közreműködésével. Negyedik darabként Szigligeti Ede Csikós című népszínművének első és második felvonásából adtak elő jeleneteket, majd az est zárásaként a Hattyúdal következett Erkel Hunyadi Lászlójából.[57] A színlap tudatta a közönséggel, hogy az operisták betegsége miatt egész estés operaelőadásra nem volt mód.

A Nemzeti Színház 1848. március 15-i plakátja (forrás: oszk.hu)

A színház belső életét tekintve a polgári forradalom hozta változások az igazgatósági jegyzőkönyvek írásképében látszanak először: egyszerűsödik a nevek helyesírása, eltűnnek az y-ok a vezetéknevek végéről, a protokollumokat vezető titkár, Szigligeti Ede a jelenlévők nevét Egressi, Fáncsi, Szentpéteri alakban rögzíti.[58] A demokratizálási folyamat következményeként Bajza önmagára vonatkozóan a nemeseket megillető „tekintetes” címzés eltörlését indítványozta. Az igazgatósági jegyzőkönyvekben nevét 1848 áprilisáig „tekintetes Bajza József ur, igazgató” formában tüntették fel, április 29-én viszont utasításba adta a színház levelezését vivő titkárnak, hogy „Szeretném a’ színháznál is a’ czímeket eltörleni, mit azonnal magamon kérek megkezdetni ’s magamat hivatalom’ nevénél fogva megszólíttatni: »igazgató úr« és hivatalos levelekben stb. eff. így czímeztetni: »Bajza József úrnak, a’ nemz. szính. igazgatójának«”.[59] Az események előrehaladtával komoly szervezési gondot okozott, amikor a kórustagok nemzetőrnek akartak állni[60] – Bajza igazgatóként hamar szembesült azzal a problémával, amellyel a birtokos nemesség majd később, a nyári hónapokban a „ki fog dolgozni?” kérdésével.

1848 tavaszán a külső körülmények hatására erőteljesen lecsökkent a nézőszám, a színház látogatottsága még alkalmanként, a kiemelt játéknapokon (jutalomjáték, bemutató, vásár, vasárnap) sem tudta elérni az 1847. április 1. és 1848. március 31. közötti évadban többször előforduló 85–88%-ot.[61] Az igazgatósági testület a helyzeten a műsorszerkezet átalakításával próbált javítani: növelték a szórakoztató darabok számát, illetve olyan klasszikusokat (A király mulat, Fösvény, Tartuffe, Messinai hölgy) tűztek műsorra, „amelyek áttételesen rokoníthatók a forradalom eszméivel”.[62] Némi bevétel reményében 1848. március 31-én csökkentették az 1847. október 28-án huszonnégyben maximált napi szabadjegyek számát, s míg korábban a vidéki színészek, a színház szerződött tagjainak vidéki rokonai, a tánciskolai növendékek szülei, valamint a művészek cselédei egyaránt igényelhettek szabadjegyet, addig április 1-től, az új évad kezdetétől ez csak a vidéki színészeknek járt, s nekik is csak egy-két napig.[63] A sajtó áprilisi felszabadítását követően az igazgatósági testület a különböző lapok munkatársainak járó állandó szabadjegyeket is megvonta: „Mióta a sajtó felszabadult, annyi uj lap keletkezik, hogy a nemzeti szinháznak valamennyit szabadjegygyel ellátni felette terhes és az intézet pénztárára nézve kártékony volna; azért kénytelen az igazgatóság az uj lapoktól a szabadjegyeket megtagadni; sőt hogy e részben egyik lapnak a másik felett kiváltságai ne legyenek, a régi lapok jegyeit is igen hihetőleg eltörlendi”.[64]

Bajza 1848. május 31-ig állt a Nemzeti Színház élén, vagyis valamivel tovább, mint ahogy 1847 nyarán tervezte: akkor úgy készült, hogy április 1-ig viseli a hivatalt.[65] Lemondásának pontos körülményeit és hátterét ugyanúgy nem ismerjük, mint a kinevezési folyamat részleteit. Másodszorra is csak bizonyos vonakodással vállalta el a feladatot, és mint a következőkben idézendő levélből kitűnik, Rádayval való viszonya sem volt mindig felhőtlen. Már hivatalba lépése előtt, 1847. július 1-jén is írt arról, hogy a főigazgatóval csak „némi különbözések’ kiegyenlítése után” tudott megegyezni az aligazgatóságról.[66] 1848. január 15-én Kossuth Lajoshoz szóló leveléből pedig kiderül, hogy később is adódtak közöttük nézetkülönbségek, és érzékelhető, hogy zavarta a főigazgatónak alárendelt pozíciója:

Sok bizalmas közlendőim volnának a szinház ügyében, de kegyed is felette igen el van foglalva én is. Röviden csak annyit mondok, hogy helyzetemmel nem vagyok megelégedve, mert nem tehetek annyit mennyit birnék és akarnék. Egyébiránt jövendőm is bizonytalan, mert egészen egy embertől függ, ki meg is halhat, változhatik a gondolkodása irántam, s akkor feláldoztam magamat és talán családomat is a nélkül, hogy az ügyért is valamit tehettem volna. Én illy helyzetből szabadulni óhajtok s ha lehet minél előbb, (április 1-én) mind a mellett, hogy e félévi igazgatással csak nevetségnek teszem ki magam, és felette sok anyagi kárt is szenvedek. De igen kérem ezek felöl Rádaynak ne szóljon Kegyed. Ö könnyen félreérti az embert. Én már szóltam vele ezekről. De láttam, hogy nem ért engem.[67]

De lemondását közvetlenül valószínűleg az motiválta, hogy felkérést kapott a Kossuth Hirlapja politikai napilap szerkesztésére. Levelezése szerint májusban már az előkészületekkel volt elfoglalva: „Lelkemben a’ legnagyobb zűrzavar van; egy felől a’ színházi dolgokat készülök resignálni, más felől Kossuth’ lapja rendezése foglal el, és ezen kívül a’ színházi mindennapi bajok”.[68] Helyét a hozzá képest „kezdő”, a színházzal csak a drámabíráló bizottság jegyzőjeként kapcsolatban álló Erdélyi János vette át,[69] akinek Bajza kezdetben többször is a segítségére volt, eligazította a színházi ügyvitellel kapcsolatos kérdésekben.[70]

Előleges hirdetés „Kossuth hírlapja iránt”, 1848 (forrás: wordpress.com)

Egy évvel később, 1849 májusában Kossuth Lajos hivatalvállalásra szólította fel Bajzát, aki válaszlevele szerint a Nemzeti Múzeum igazgatói vagy a Nemzeti Színház főigazgatói tisztségét szívesen elvállalta volna:

Tisztelt Országkormányzó Úr,

azon kegyessége következtében, miszerint engem hivatalvállalásra szólíta fel, s egyenesen rámhagyni méltóztatott a hely kijelölését, melyet elfoglalni hajlandó volnék, bátor vagyok következőkben nyilatkozni. Úgy vagyok értesülve, hogy a Nemzeti Múzeum hivatala meg fog ürülni […]. A beneficium ugyan, mely e hivatallal jár, nem nagy, még annyi sem, mennyi nekem taval, mint Kossuth Hírlapja szerkesztőjének volt, azonban reménylem, hogy ha egy kis csillapodás lesz az országban, a haza múzeum-tisztviselői iránt, kik jelenleg rosszul vannak díjazva, kellő figyelemmel leend. […] Ha pedig a múzeumi igazgató hivatalát, bármi okból, el nem nyerhetném, akkor Ráday Gedeon gróf helyét kérném a Nemzeti Színháznál, mert Ráday régen beszélgeti, hogy a színház főigazgatóságáról lemond, mit igen jól is tenne, mert e hivatalviselésre ő sem elég türelemmel, sem képzettséggel nem bír, mit már eléggé bebizonyíta, s nem vagyok iránta méltánytalan, ha azt mondom, hogy meddig ő ezen intézet élén áll, az gyarapodni művészileg nem fog.[71]

Bajza 1849 júniusában feleségének, Csajághy Juliannának arról számolt be, hogy újra felkérték a Nemzeti Színház élére, azonban úgy tűnik, nem a főigazgatóságot akarták rábízni, hanem ismételten az aligazgatóságot, Erdélyit kellett volna felváltania. Ezt a megoldást nem fogadta el: „A színházat ügyekszem nyakamról lerázni. Szemere engem be akar hálózni s minek öljem el magamat végkép és örökre? Mindenkép azon leszek, hogy Erdélyi maradjon igazgató.”[72]

Barabás Miklós: Erdélyi János, litográfia, 1845 (forrás: oszk.hu)

Bajza József és a Nemzeti Színház történetének kapcsolata ezzel a felkéréssel és visszautasítással ért véget.

 

Lilla Szalisznyó: József Bajza and the National Theatre
Tasks and Responsibilities of the Deputy Director: the Second Term of Office

József Bajza (1804–1858) was a most important figure in the cultural life of the Hungarian Reform Era. He graduated in law and began his career as a writer, editor and critic. His prolific and varied oeuvre embraces poems, novels, short stories, theoretical and historical writings, polemics as well as theatre criticism. Lilla Szalisznyó’s study in the previous issue deals with the short, though very significant phase of Bajza’s career, when he was – the first – director of the Pesti Magyar Színház (Hungarian Theatre in Pest), predecessor of the National Theatre, between 22 August 1837 and 5 June 1838. Now the study on Bajza’s second period of leadership, from 1 October 1847 to 31 May 1848, when he served as deputy director of the National Theatre, is published. The documents reveal the difficulties he had to encounter over the past ten years, the stabilization of the institution’s status as well as its financial situation, the development of day-to-day operations and the conditions for artistic work, in which theatre professionals such as outstanding actor, director, and a founder of the actor training school, Gábor Egressy (1808–1866) were given an increasing role. Bajza’s measures seeking to raise the artistic standard are presented, and an insight is provided into the direct impact on the life of the theatre of the revolution of 15 March 1848.

 

[1]     Bajza József első színigazgatói működéséről lásd: Szalisznyó Lilla, Bajza József első igazgatósága színházi dokumentumok tükrében, Szcenárium, 2021/6, 74–91. A tanulmány az NKFI Alap által támogatott, PD 124572. számú, A Nemzeti Színház első évtizede: az intézményi professzionalizáció folyamata feltáratlan kéziratos források tükrében (Kismonográfia és forráskiadás) című kutatási program keretében készült.

[2]     Magyar színházművészeti lexikon, főszerk. Székely György, Bp., Akadémiai, 1994, 632, 685.

[3]     1840dik évi országgyülésen alkotott Törvényczikkelyek, Pozsony, Schmid Antal, [1840], 183.

[4]     Kerényi Ferenc, Pest vármegye irodalmi élete (1790–1867), Bp., Pest Megye Monográfia Közalapítvány, 2002, 145–147.

[5]     Kerényi Ferenc, A Nemzeti Színház a polgári forradalom előestéjén (1840–1848) = Magyar színháztörténet 1790–1873, szerk. Kerényi Ferenc, Bp., Akadémiai, 1990, 285. A kialakult helyzetet jól érzékelteti az egyik vezető színész, Egressy Gábor 1841. március 29-én írt levele: „Soha még illy brutalis marhák kezében nem volt ügyünk, mint most ezen alválasztmánynál. […] Nincs Igazgató, mert Ráday most kilép. Májusban Pestmegyében tisztújitás, Simontsits kimaradand, bizonyosan ez a’ szamár lesz igazgatónk”. Szentimrei Jenő, Egressy Gábor ismeretlen levelei, Igaz Szó, 1956/12, 1881.

[6]     Fráter Pál, Hivatalos tudósitás a nemzeti szinház’ igazgatása iránt, Athenaeum, 1842/37, 295–296.

[7]     N. N., Néhány őszinte szó a Nemzeti Színházról, Honderü, 1846/25, 482.

[8]     Kerényi, A Nemzeti Színház a polgári…, i. m., 284–288. Az idézet: 288.

[9]     Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár (a továbbiakban: OSzK SzT.) Nemzeti Színház kötetes iratok: Pénztári napló: Színdarabok szerinti bevételi napló, 621. A Szökött katonát 1843-ban tízszer játszották.

[10]   Czakó Zsigmond, A’ nemzeti szinház’ jelen igazgatási formájáról, Pesti Hirlap, 1847/848, 180–181.

[11]   Szigligety [Ede], Igazolás, Pesti Hirlap, 1847/850, 188.; Szigligeti [Ede], Végnyilatkozat, Pesti Hirlap, 1847/852, 196.; Fáncsy Lajos, Nyilatkozat, Életképek, 1847/851, 192.

[12]   Az 1847. április 10-én kelt nyilatkozatot negyvenöten írták alá, többek között Bajza József, Fáy András, Kossuth Lajos, Teleki László, Vörösmarty Mihály. Életképek, 1847/17, 557–558.

[13]   Kerényi, A Nemzeti Színház a polgári…, i. m., 289–290.

[14]   Bajza [József], Nyilatkozás a’ nemzeti szinház’ igazgatói hivatala iránt, Pesti Hirlap, 1847/906, 2.

[15]   Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből: Bajza József színigazgatói működése, sajtó alá rendezte, a tanulmányt és a jegyzeteket írta Szalisznyó Lilla, Bp., Ráció, 2021, 587–588. (Kiemelés az eredetiben.)

[16]   Nemzeti szinházi zsebkönyv 1842dik évre, kiad. Keresztessy Ambrus – Gillyén Sándor, Pest, Trattner-Károlyi, 1842, 13–14.

[17]   Nemzeti szinházi zsebkönyv 1848-ik évre, kiad. Gillyén Sándor – Gönczy Soma, Pest, Trattner-Károlyi, 1848, XI–XXI.

[18]   P. Kádár Jolán, A Nemzeti Színház levéltára, Levéltári Közlemények, 1938/1, 196.

[19]   Rádayt 1848. április 20-án Nógrád megye főispánjává nevezték ki. Lásd: Jelenkor, 1848/50, 201.

[20]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1848. március 7. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m.,108, 420–424.

[21]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1848. március 10. = Uo., 108, 424.

[22]   Uo. 303–304.

[23]   A Nemzeti Szinház bővitett törvény-könyve 1842-től, Pest, Beimel József, [1842], 160–168. pontok; A Nemzeti Szinház törvénykönyve 1848. april 1-től kezdve, Pest, Beimel József, 1847, 180–189. pontok.

[24]   Az igazgatósági testület 1847. szeptember 9-én és 1848. január 13-án tartott ülésének jegyzőkönyve = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 189, 221, 576.

[25]   „Irjátok a mi tollatokra jön”. Egressy Gábor családi levelezése (1841–1865), kiad. Szalisznyó Lilla, Debrecen, Debreceni Egyetemi, 2017, I, 11–14.

[26]   Törvénykönyv 1842-től, 14, 16, 38, 52, 57, 94, 157–159, 178. pontok.

[27]   Uo., 77. pont.

[28]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1847. október 20. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 71, 302–309.

[29]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1847. december 6. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 91, 373–374.

[30]   A Nemzeti Színház műsorlexikona 1837-től 1941-ig, összeáll. Hajdu Algernon László, előszó Haraszti Emil, Bp., Kefelevonat, 1944, I, 44, 48.

[31]   OSzK SzT. Nemzeti Színház színlapgyűjtemény, 1847, 307–313. fol.

[32]   A Nemzeti Színház műsorlexikona 1837-től 1941-ig, 58.

[33]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1848. január 25. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 104, 412–413.

[34]   OSzK SzT. Nemzeti Színház kötetes iratok: Színdarabok szerinti bevételi napló, 622.

[35]   A Nemzeti Színház műsorlexikona 1837-től 1941-ig, 59.

[36]   OSzK SzT. Nemzeti Színház kötetes iratok: Pénzszedői napló 1848, 592, 24. fol. verzó.

[37]   Bajza József Egressy Gábornak, Pest, 1848. május 30. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 114, 439–442.

[38]   Kerényi Ferenc, Színjátszás a polgári forradalomban és a szabadságharc idején (1848–1849) = Magyar színháztörténet…, i. m., 356.

[39]   A Nemzeti Színház műsorlexikona 1837-től 1941-ig, 60.

[40]   Törvénykönyv 1842-től, 52–59. pontok.

[41]   Bajza József Egressy Gábornak, Pest, 1848. február 5. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 106, 416–418.

[42]   Bajza József Egressy Gábornak, Pest, 1847. október 22. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 72–73, 310–315.

[43]   Bajza József Egressy Gábornak, Pest, 1848. május 9. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 111–112, 433–434.

[44]   Törvénykönyv 1842-től, 57. pont.

[45]   Bajza József Egressy Gábornak, Pest, 1848. május 9. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 112–113, 434–435.

[46]   Pesti nemzeti játékszini zsebkönyv 1839dik évre, kiad. Gillyén Sándor – Nagy Ferenc, Pest, Beimel József, 1839, 11.; Nemzeti szinházi zsebkönyv 1846-ik évre, kiad. Gillyén Sándor – Gönczy Sámuel, Pest, Landerer és Heckenast, 1846, XVII.

[47]   Törvénykönyv 1842-től, 203–206. pontok.

[48]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1847. december 11. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 92–93, 375–378.

[49]   A kimutatás a Nemzeti Színház pénztári főkönyve alapján készült: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény (a továbbiakban: FSzK BGy), Bf 0910/292, 3. köt.

[50]   1847 októberében 2-án és 7-én, decemberben 4-én, 9-én, 13-án, 23-án, 29-én, 31‑én, 1848 januárjában 3-án, 8-án, 11-én, 15-én, 29-én. FSzK BGy Bf 0910/292, 3. köt, Bérletszünetes előadások címszó alatt.

[51]   Bajza József Egressy Gábornak, Pest, 1847. november 9. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 80–81, 347–350.

[52]   Erről legutóbb: Szilágyi Márton, A vers napja. Petőfi Sándor: Nemzeti dal, Irodalomtörténet, 2015/3, 314.

[53]   A Nemzeti Színház műsorlexikona 1837-től 1941-ig, 25.

[54]   OSzK SzT. Nemzeti Színház színlapgyűjtemény, 1848, 276. sz.

[55]   Kerényi, A Nemzeti Színház és közönsége (1848–49), 687.

[56]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1848. április 5. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 109–110, 425–428.

[57]   OSzK SzT. Nemzeti Színház színlapgyűjtemény, 1848, 94. fol.

[58]   Az igazgatósági testület 1848. május 4-én tartott ülésének jegyzőkönyve = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 249–250, 730–731.

[59]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1848. április 29. = Miért nehéz színházigazgatónak lenni, közli Tóth László, Uj Idők, 1930/23, 701–702.

[60]   Bajza József Szigligeti Edének, Pest, 1848. május 20. = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 113, 436–437.

[61]   Kerényi Ferenc, A Nemzeti Színház és közönsége (1848–49), Irodalomtörténeti Közlemények, 1982/5–6, 690.

[62]   Uo., 691.

[63]   Az igazgatósági testület 1848. március 31-én tartott ülésének jegyzőkönyve = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 243–245, 716–721.

[64]   Az igazgatósági testület 1848. május 25-én tartott ülésének jegyzőkönyve = Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből…, i. m., 254–255, 739–741.

[65]   Bajza 1848. június 2-án személyes hangú levélben búcsúzott a színház munkatársaitól. Lásd: A Nemzeti Színház százéves története, kiad. Pukánszkyné Kádár Jolán, II, Bp., Magyar Történelmi Társulat, 1938, 201–202.

[66]   Bajza, Nyilatkozás a’ nemzeti szinház’… i. m., 2.

[67]   Két ismeretlen Bajza-levél Kossuth Lajoshoz, közli Dezsényi Béla – Salacz Gábor, Irodalomtörténeti Közlemények, 1954/1, 95.

[68]   Bajza József Csajághy Juliannának, Pest, 1848. május 23., OSzK Kézirattár. Levelestár, Bajza József feleségéhez, 25. sz. levél.

[69]   Erdélyi Jánost 1846. január 23-án választották meg a drámabíráló bizottság jegyzőjének. OSzK SzT. Nemzeti Színház kötetes iratok: Drámabírálói ítéletek, 682, 2. fol. rektó.

[70]   Erdélyi János levelezése, kiad. T. Erdélyi Ilona, I, Bp., Akadémiai, 1960, 320.

[71]   Bajza József, Szó és tett jellemzik az embert, kiad. Kerényi Ferenc, Kolozsvár, Kriterion, 2004, 369–370.

[72]   Bajza József Csajághy Juliannának, Pest, 1849. június 24., OSzK Kt. Bajza József feleségéhez, 28. sz. levél. E tárgyról szóló másik levél: „Sz[emere] a színházhoz erőtet, de én nem fogadom el. Ma írok neki, hogy hagyja ott E..lyit, kinek kedve van hozzá. Azt hiszem végtére ezt kénytelen is lesz elfogadni”. Bajza József Csajághy Juliannának, Pest, 1849. június 27., OSzK Kt. Levelestár, Bajza József feleségéhez, 29. sz. levél.

(2024. január 27.)