Bánk bán
A Bánk bánkban Gertrudis és Melinda szerepe komoly kihívás elé állítja a színésznőket. Katona József darabjában mindkét nő máshogyan áldozat. Az alakokat megformáló Ács Eszterrel és Barta Ágnessel beszélgettünk.
Katona drámája középiskola óta elkíséri az embert. Most a magyar irdalom két nagy női szerepével szembesülnek.
Ács Eszter: Én Vidnyánszky Attila előző Bánk bán rendezésében is játszottam, mint Izidóra. Emlékezetes, meghatározó élmény volt számomra az akkori előadás, ezért kíváncsian vetettem bele magam ebbe az új munkába, ezúttal mint Gertrudis. Mint mindig, most is izgalommal vártam, hogy milyen kihívásokat tartogat a feladat és érdeklődéssel figyeltem, hogyan épül fel az új rendezés.
Barta Ágnes: Előttem is ott lebegnek a korábban látott rendezések. Nem kis feladat, hogy színpadra lépve, amennyire lehetséges, hátunk mögött hagyjuk a bennünk létező Bánk bán-előadásokat. Őszintén mondom, a mostani életem egyik legnehezebb szerepe. Azt, hogy hogyan sikerült, hogy mennyit értettem meg valójában a szerepből, majd az idő dönti el.
Ács Eszternek is szüksége van időre, hogy elégedett legyen.
Ács Eszter: A színészi lét rengeteg szépsége mellett sokszor megterhelő is, mert örökké a hiányérzetünkkel küzdünk. Az ember minden előadás után érzi, hogy mik voltak a hiányosságai, hol hibázott és mit kellett volna másként tennie. A hatalmas pályát befutott Törőcsik Mari mondta mindig: „volt öt-hat estém”, amire elégedetten tekint. Ez a gondolat nagyon pontosan tükrözi azt a folyamatos útkeresést, amit a színészi pálya jelent.
Barta Ágnes: Ha visszagondolok az első szerepeimre, azt hiszem, most már pontosabban látom, hogy mit csinálhattam volna jobban, hol kellett volna mélyebbre ásni, milyen összefüggéseket nem láttam még meg, mire nem voltak meg még a kellő eszközeim. De mindig a lehető legjobb tudásom szerint igyekszem dolgozni.
Miből merítenek erőt?
Ács Eszter: Egy repertoárszínházban feszített a tempó, sokféle előadást játszunk, van, hogy reggel próbálunk egy új darabot, délután felújító próbázunk és este lejátsszuk az előadást. Ebben a rendszerben a hit megtartása rendkívül nehéz, de úgy gondolom, van egy alapvető hivatástudat, ami nem hagyja nyugodni az embert.
A rendező, Vidnyánszky Attila az osztályfőnökük volt, sokat dolgoztak már vele. Most mivel lepte meg a színészeit?
Barta Ágnes: Az előadásban sok és kötött, koreografált mozgásunk van – bár ezt meglepetésnek nem nevezném. Ez hathat bénítóan és ijesztően, viszont úgy érdemes hozzáállnunk, hogy a rendező kívánta forma belakása, kitöltése a fontos. Ha elfogadjuk a kereteket, azon belül kell megtalálnunk a szabadságunkat – így építkezünk a szerepünkkel.
Ács Eszter: Szinte az egész előadás egy tánc.
Gertrudis a magyar köztudatban az egyik legellenszenvesebb történelmi alak. Eszter próbálta megérteni az ő álláspontját?
Ács Eszter: Nem az az érdekes, hogy pozitív vagy negatív a figura, amit játszom. Azt a kérdést kell tisztáznom magamban, hogy mi motiválja a karaktert, hiszen a saját szempontjából mindenkinek igazsága van. Úgy vélem, hogy Gertrudis hihetetlenül erős nő és ennek pontosan a tudatában van. Emellett szerető anya és feleség. Viszont amikor hatalmat kap, nem is akármilyet, idővel kicsúszik a kezéből az irányítás. Talán ez az ő tragédiája, hogy a hatalom mámorában észre sem veszi, hogy minden határt átlépett.
Ahány olvasat, annyiféleképpen értelmezhető Melinda alakja. Egyes vélemények szerint magát az eseményeknek alárendelő áldozat, mások szerint, ameddig bír, ellenáll. Ágnes melyikkel értene egyet?
Barta Ágnes: Sokáig abban a tudatban voltam, hogy Melinda „klasszikus” naiva szerep. Ahogy egyre jobban megismertem és megértettem őt, reakcióit, rájöttem, hogy okos, bátor nő, önálló személyiség. Képes nagy áldozatokra a férjéért, Bánkért, ellent mer mondani Gertrudisnak is. Bizonyos helyzetekben, például egy ilyen hatalommal szemben akkor sem lehet nyerni, ha mindent jól csinál az ember. Eszköz lett a hatalmi harcban, ez az ő tragédiája. Tragédia pedig akkor is történhet bárkivel, ha mindent jól csinál. Szomorú tanulság.
A hétköznapi nézőt mindig izgatja, vajon a színpadról lelépve kísérti a szerep a színészt?
Barta Ágnes: Nálam ez alkati kérdés. Eddig még nem volt olyan szerepem, amit „hazavittem” volna. Inkább úgy van ez, hogy ha érzem, aznap valami rajtam múlott, miattam csúszott el és nem jött össze, akkor a bűntudatot a színházon kívül is hordom, és ezt nehezen viselem.
Ács Eszter: Én is hasonlóan vagyok ezzel. Számomra az igazi profizmus, ha valaki annyira birtokában van a tehetségének, hogy tökéletesen tudja irányítani és használni azt…
Ayhan Gökhan │ fotók: Eöri Szabó Zsolt
(2023. október 1.)
