Fókusz - Színház járvány idején
”Úgy érzem magam, mint egy könnyűbúvár, akinek egy lélegzetvételnyi levegője van, és ezt kell beosztania, hogy minél tovább kitartson” – mondta Andreas Boonstra, a Stockholm egyik külvárosában, Gubbängenben levő Moment színház alapítója és vezetője. Épphogy csak sikerült bemutatni tavaly márciusban az Inspekció 2020 című darabot, amivel a Moment meg akarta ünnepelni fennállásának húszéves jubileumát. Darabunk arról szólt, hogy milyen együtt öregedni egy színházzal. Az egyetlen, bemutató előadást követően azonban a Momentet be kellett zárni a járvány miatt.
Nyugtalanság és hiányérzet
Szinte közhelyszámba megy, hogy a legjobban az előadók és a nézők közötti élő találkozáson alapuló színházi életet sújtotta a lassan egy éve ránk telepedett veszedelem, a koronavírus. Nagy nyugtalanságot okoz ezzel a színházi embereknek, hiányérzetet a közönségnek.
Skandináviában – leginkább Svédországban – kicsit másképpen reagáltak a fenyegető veszedelemre, elterjedt a „svéd modell” kifejezés a nemzetközi sajtóban, amelyről sokan azt állították, hogy a kormány elengedte a gyeplőt, hogy minél gyorsabban elérjék a nyájimmunitást, kerül, amibe kerül. A cél azonban nem ez volt, az eszköz pedig teljesen más. A kormány a járványügyi szakemberek tanácsaira hallgatott, akik igyekeztek a járványt lassítani, hogy az egészségügy bírja a terhelést, és ennek elérésére eszközként a svéd emberek szabálykövető magatartását választották. Megkértek mindenkit, hogy tartsa be az ajánlásokat: szociális távolságtartás, gyakori kézmosás, lehetőleg elkerülni a zsúfolt helyeket, az idősek és aki betegnek érzi magát, az maradjon otthon. Egy ponton azonban teljesen félresikerült a módszer: a vírus bekerült az idősotthonokba, ahol rengeteget kaszált a magas kort megélt, egyszerre több betegséggel terhelt öregek között.
A szomszédos Norvégia, Finnország és Dánia a tiltások és engedélyezések módszerét alkalmazták, idejekorán lezárták országaikat, és ennek következtében a 2020-as év első félévében Európa legalacsonyabb fertőzési és halálozási adatait mutató országok között szerepeltek. Az őszi második hullám sok mindent megváltoztatott, az ajánlásokkal operáló svédeknél eleinte be sem indult a járvány, Dániában viszont a tiltások ellenére megugrott a fertőzöttek száma.
Közben az is kiderült, hogy Svédország már csak azért sem tudott bizonyos tilalmakat bevezetni, mert a meglévő törvények ezeket nem teszik lehetővé. Nosza, nekiláttak az ideiglenes pandémia-törvény megalkotásának. Már tavasszal összeállították a törvény előzetes szövegét, majd ezt véleményezésre kiküldték különböző szerveknek, és – Svédországban meglepő és szokatlan „gyorsasággal” – 2021. január 7-én elfogadták az új törvényt, amely március 15-én lépett életbe, és lehetővé teszi akár privát konditermek vagy bevásárlóközpontok bezárását is.
Mi a helyzet a színházi világgal és a nagy nézőközönséget csábító koncertekkel, sporteseményekkel? A svéd fertőzöttek számának kezdeti megugrását annak lehet betudni, hogy 2020-ban, a februári sportszünetben egymillió ember síelt Észak-Olaszországban és Ausztriában, majd márciusban a táncdalfesztivál megrendezése a Globen stockholmi arénában 8000 néző előtt szuperterjesztő eseménnyé vált. A járványtörvény hiányában a kormány nem tudta megakadályozni, hogy a hasonló jellegű helyeket bezárják, de a résztvevők számát tudta korlátozni rendeletileg.
Svédország eleinte 500 főt engedett meg, kizárólag szabad téren, majd ezt csökkentették 50-re. A nyár folyamán ismét 500-ra emelték, majd 300-ra, később megint 50-re mérsékelték. Decemberben pedig 8 főre korlátozták az egy térben tartózkodó, nem egy háztartásban élők számát. (Finnországban és Dániában ez a szám 10 fő, Norvégiában 5.) Senki sem zárta be hivatalosan a színházakat, de mindenféle aktivitást megállítanak ezek a számok: – Még digitális felvételeket sem tudunk készíteni, ha a színpadon tíz embernek kell egyszerre jelen lennie – mondta Hanna Melanton-Appelfeldt, a Teater Tribunalen vezetője. A színház kénytelen volt felmondani a személyzetnek.
Az üzletek virágoztak, a kultúra haldokolt
Január közepén 39 operaházi zenész nyílt színi koncertet tartott a svéd parlament, a Riksdag előtt, Verdi Nabuccójából énekelték el a rabszolgák kórusát, ezzel tiltakoztak azért, mert a kormány továbbra sem emelte meg a nézők számának felső határát. Egyetértően hallgatta őket Amanda Lind kulturális miniszter, aki szerint vérlázító, hogy az éttermekben fogadják a vendégeket, a bárok zsúfoltak, a kultúrának viszont aránytalanul nagy terheket kell viselnie. Ezért is lesz jó a pandémiatörvény, hogy a felelősségvállalást és a terheket terítse a gazdasági élet szereplői között.
De még az 50-es határ sem egyforma, mert a bárokat nem érinti, de a kultúrát térdre kényszeríti. Ezen belül is másképpen hat egy kis pinceszínházra, és másképpen az 1200 főt befogadó Királyi Operaházra – az operások javaslata, hogy a felső határt a helyiség méretéhez igazítsák. „Nyissátok ki a nézőtereket!” jelszóval Facebook-csoportot alakítottak, és egy hét alatt tízezer fölé nőtt a felszólítást aláírók száma.
Az ideiglenes pandémiatörvényt azért üdvözli az egész kulturális szakma, mert az egy térben tartózkodó résztvevők számának korlátozása nagyon durva eszköz. Miközben 8 vagy 50 ember sohasem tartózkodik egy kisebb boltban, tehát végig működni tud, a színházakat, a koncerteket és a sportrendezvényeket ez a rendelet teljesen kiütötte. „Miközben a karácsony és az újév közötti árleszállítások miatt az üzletek virágoztak, a kultúra haldokolt” – írta a Dagens Nyheter napilap kulturális rovatvezetője. Az új törvénnyel azonban lehetőség lesz – megfelelő óvintézkedések mellett – a színházak újranyitására. Hamarosan okafogyottá válik az ideiglenes törvény, mert ha minden igaz, a svéd kormány ígérete szerint Midsommarra (június 24-ére – Szentivánéjre, a nyári napfordulóra) az egész országot beoltják.
A Dramaten és társai
Svédországban négyféle színház működik. Az első kategória a Dramaten, a királyi drámai, azaz nemzeti színház. Ez önmagában egy kategória, ugyanis az egyetlen állami színház, amelynek költségvetését – a kormányéba beillesztve – az országgyűlés szavazza meg. A regionális önkormányzatok fenntartásában működő városi színházak kevésbé megbízható anyagi háttérrel rendelkeznek, mert az ő költségvetésükről választott politikusok testülete dönt. Pedig – különösen a ritkán lakott északi vidékeken – a legnemesebb feladatot teljesítik; ők az igazi vándorszínészek leszármazottai, akik a kistelepülésekre is elviszik a kultúrát. A szabad és a privát színházak a versenynek közvetlenül kitett működési formák. Az előbbiek az újítók, az alternatívok, fennmaradásuk szinte kizárólag különböző alapokhoz benyújtott pályázatok elnyerésétől függ, míg az utóbbiak a kereskedelmi alapokon működő együttesek, ezek játsszák a Broadwayn sikert aratott darabokat, az ő megélhetésüket a jegybevételek fedezik.
Már tavasszal költeni kezdett a kormány, be akarta – legalábbis részben – tömni a vállalatok, egyesületek költségvetésében a járvány okozta károk miatt keletkezett lyukakat. Ez természetesen nem sikerülhetett tökéletesen. Első szakaszban 500 millió koronát (ez mintegy 16 milliárd forint) szántak a kulturális szervezetek, egyesületek, színházak, művészeti együttesek támogatására, amit az év folyamán még kétszer 500 millióval emeltek meg. Az összesen másfél milliárd koronáért az állami Kultúrtanácsnál kellett pályázni, olyanok kérhettek 30 millió korona segélyt, amelyek szokásos jegybevételeiknek legalább a felét elveszítették, sokan fennállásuk óta először. A rendszer folyamatosan, fennakadás nélkül működött. Nehezebb a helyzet a kormány egyéb támogatásaival. A gazdálkodószervezetek foglalkoztatási támogatását (a kifizetett bérek 80 százalékának megfelelő összeget) a munkatársaikat rövid távú szerződésekkel vagy órabérben foglalkoztató kis színházak nem kaphatták meg, így alkalmazottai nem részesülhettek az úgynevezett Covid-segélyből, ami a kieső munkabérek hivatott némileg pótolni. Újabb pályázati időszak nyílt február 8-ával kezdődően.
A Dramaten és azon belül a fiatalokat megcélzó Unga Dramaten arra ösztönzi a felsőtagozatosokat és gimnazistákat, hogy írjanak és küldjenek be kéziratokat, amelyekből az Életre szóló leckék című sorozatban harmincperces műsorok készülnek. Ezeket a Dramaten tagjai eljátsszák, és azokat meg lehet tekinteni az interneten. Előtte azonban a tanárok bevonásával a dramaturgok internetes órákon rövid előadásokat tartanak a fiataloknak arról, hogy mik a klasszikus és modern monológforma jellemzői, hogyan kell egy forgatókönyvet elkészíteni. Utána író- és elmondógyakorlatok következnek. Valójában a sorozat már működött a járvány előtt is, akkor személyes iskolai látogatások formájában, de most bekerült a digitális oktatásba, és az egész ország diákságának nyújt élményeket. A közvetlen, érdekes feladaton kívül igen fontos, hogy a színház folyamatos kapcsolatot tart a fiatalokkal – a jövő közönségével.
Nagy különbség van a színházak technikai felszereltsége között is. Miközben a Dramaten színészei hiányolják a közönséggel való élő kapcsolatot, mindennapjaik ennek ellenére is érdekes és kreatív tevékenységgel telnek; a kis szabad színházak és a privát, kereskedelmi színházak tagjai közül sokan egyik pillanatról a másikra az utcán találták magukat.
A skandináv országok között nagy az átjárás, a hasonló nyelv (Finnországban a kisebbség által beszélt svéd nyelvet nagyjából mindenki érti) és a hasonló színházi struktúra miatt. Az északi országok hetvenéves együttműködése és hasonló berendezkedése ellenére az országok a járvány alatt nagy különbségeket mutattak a szigorításokban. Ezek azonban a színházi életet kivétel nélkül mindenütt sújtották.
Hogy mit jelent egy élő színházi előadás, miközben tudatában vagyunk a koronavírus veszélyének, azt képletesen így írta le Astrid von Rosen a Danstidningen 2020. december 22-i számában: „Épp a szigorítások előtt színházba megyek Göteborgban. Február óta először. A színpad nem túl nagy. A közönség 20 ember, akik a Your Body Isn’t Just You című darabot nézik meg. A levegőre gondolok, amelyik cirkulál a nézőtéren, mindarra, amin osztozunk. Utálatos. A színpadon két tapasztalt róka, Fia Adler Sandblad és Annika B. Lewis. Szépségesek, és ferdén állnak. Mindent ki tudnak fejezni, amit akarnak, és még annál is többet – pusztán a testükkel. Jelenlétüket be- és elfogadom, miközben óvatos vagyok, és kellemetlenül érzem magam. És mégis: csodálatos jelen lenni, és látni egy élő előadást, ami annyira eleven.
A kiindulópont az előzetes reklám szerint a mikróbák világa és Giacometti. Maga az előadás egy örömteli, szinte pezsgő koronashow. A kezek fertőtlenítőtől ragacsosak, a testek éhesen, vágyakozva, szinte orgiaszerűen újra és újra kitöltik a teret a szörnyűség közepette. Éles fizikai vágyakozásból álló, politikusi paródia, koreográfiával ízesítve. Sokáig fogok táplálkozni az élményből, ha nem fertőződtem meg valami halálossal, amikor ott ültem, és idegen emberekkel osztoztam a levegőn.”
Garam Katalin
újságíró,
Stockholmban él
(2021. május 6.)
