Abban az évben született, amikor Michelangelo meghalt, ugyanazon év ugyanazon napján halt meg, mint Cervantes. Ezen géniuszok között képzeljük el az „avoni hattyú” alakját egy izgalmas korban. Az angol „irodalmat hatalmas főurak, hősök, lovagok, VIII. Henrik és Erzsébet királynő rokonai teremtik meg két ütközet vagy két árulás között” – írja szellemesen Szerb Antal, és így volt ez 1603, Erzsébet halála után is, amikor Jakab került Anglia trónjára (akinek anyját, Stuart Máriát Erzsébet végeztette ki). Amikor az Othello megszületett, már Jakab volt az uralkodó, és Shakespeare társulata közvetlenül a királytól kapta a támogatását. Ezt jelzi a megtisztelő cím: The King’s Men. Dokumentált, hogy a velencei mór történetét is először az uralkodó színe előtt játszották a királyi udvarban, a Whitehall palotában 1604-ben.
Stratford-upon-Avon, 1564 – Stratford-upon-Avon, 1616
Apja kézműves és polgármester (tisztségéből felmentették zűrös üzleti ügyei miatt), anyja egy birtokos lánya. Shakespeare feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, és a házasságból három gyermek született.
Az 1585 és 1592 közötti időszakot elveszett éveknek nevezik, mert nem tudni Shakespeare-ről semmit biztosan és pontosan, csak azt, hogy színházi ember – színész, író, később vállalkozó – lett Londonban. A Lord Chamberlain’s Men, majd az I. Jakab által támogatott The King’s Men társulat tagja. Résztulajdonosa az 1599-ben felépített The Globe-nak – itt játszották legjelentősebb drámáit: Julius Caesar, Hamlet, Othello, Lear király –, majd később a Blackfriars nevű teátrumnak. 1610 körül visszaköltözött szülővárosába.
154 szonettből álló ciklusának legszebb darabjai a világirodalom gyöngyszemei. A társszerzőként jegyzett műveit is beleértve közel negyven tragédiát és vígjátékot írt.
Drámáinak első kiadását barátai rendezték sajtó alá 1623-ban. Életének tényeiről vajmi kevés biztosat tudunk. Feltételezések és pletykák keringenek arról, kihez írta a szonetteket, újra és újra felbukkannak elméletek arról, hogy drámáinak szerzője nem is ő volt…
A drámát 1603 és 1604 táján írta a mester, közel egy időben a Szeget szeggel és a Minden jó, ha vége jó című vígjátékokkal. Shakespeare ekkor már túl van a Hamleten (1601) és következett a Lear király (1605). Forrása a Száz rege című olasz novellagyűjtemény volt, amelynek történetében a mór nem bánja meg tettét (és a zászlóssal, Jagóval együtt) távozik, és fő tanulságként azt kapta az olvasó, hogy európai nőnek jobb elkerülnie a kiszámíthatatlan idegen nembeli férfiakat…
Az Othellót, Shakespeare egyik legnépszerűbb darabját Széchényi Ferenc 1787-ben Sheffieldben látta. Később fia, Széchenyi István második angliai útján Wesselényi báró társaságában a III. Richárdban látta Edmund Keant, akinek egyik nagy szerepe a mór volt. A legnagyobb magyar 1830-as al-dunai útján használt hajóját Desdemonának keresztelte – a drámában baljóslatú név, de a vállalkozás sikeres volt.
Magyarországon előbb német nyelven került színre az Othello. Magyarul is először a német verzió alapján mutatták be az első magyar társulat, a Kelemen László-féle trupp előadásában 1795-ben. A Nemzeti Színházban 1842 áprilisában nem a dráma, hanem Rossini operája került színre, Shakespeare művét novemberben mutatták be Lendvay Mártonnal a címszerepben. Bajza József (aki a Nemzeti első igazgatója volt, de akkor már kritikusként működött) „hajborzasztónak” nevezte Desdemona megfojtásának ábrázolását a premieren, amely „köziszonyt” gerjeszt (e bemutató kapcsán bontakozott ki vita arról: érett-e a magyar közönség Shakespeare műveire). A Nemzetiben annak a Vajda Péternek a magyarításában adták először, akinek a „Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés” sort köszönhetjük a Hamletből – Arany későbbi fordításában elfogadta, jóváhagyta ezt a verziót.
Színpadon színészóriások játszották az angolszász világban, számos film készült a darabból, többek között Orson Welles, Oleg Bondarcsuk, Laurence Olivier, Anthony Hopkins, Laurence Fishburne főszereplésével. Volt olyan feldolgozás, amely Indiába helyezte a történetet, egy másikban Othello a londoni rendőrség színes bőrű vezetője. A magyar színpad legnevesebb Othellója Bessenyei Ferenc volt.
A hazai színháztörténet különleges eseményként tartja számon, amikor 1853-ban a híres amerikai Ira Aldridge vendégeskedett a mór szerepével a Nemzetiben (hogyan és miként folyt a sikeres előadás, nem tudjuk). „Aldridge-ben nemcsak a néger bámulandó, kinek értelmisége történetesen jobban fejlődött ki, mint eddig szerencsétlen fajától várni szoktuk, hanem egy valóban nagy, gondolkozó művész áll előttünk, kinél a származás nem jő tekintetbe” – fogalmazott az egykori kritika.
Kornya István
(2018. december 5.)
