MITEM 2018
Milyen helyet foglal el a BE a német színházi szcénában?
– A Berliner Ensemble története – kivált a Bertolt Brecht által fémjelzett évek okán is –, az a színház, amely a leghitelesebben foglalkozik politikai anyagokkal, és markáns kortárs, szerzői profillal rendelkezik. Itt volt 1928-ban a Koldusopera ősbemutatója, 1954 és 1956 között pedig maga Brecht volt a művészeti vezető (az igazgató Brecht felesége, Helene Weigel színésznő volt, aki haláláig, 1971-ig vezette a BE-t –K. I.). Tartalmi programja még az 1990-es évek elején, Heiner Müller idején is egyértelműen politikus volt – ez azonban szinte teljesen eltűnt. Az elmúlt években döntően klasszikusok konvencionális előadásai és Robert Wilson néhány rendezése miatt volt népszerű a BE. Most olyan európai jelentőségű rendezők leltek új berlini otthonra itt, mint Michael Thalheimer és Frank Castorf. Mellettük fiatal rendezőket és szerzőket kívánunk hosszú távon támogatni. A Berliner Ensemble-nek összetéveszthetetlen hangot kell képviselnie az öt jelentős berlini színház között, és azon túl is!
Claus Peymann, aki a német színház egyik nagy figurája, 18 éven át vezette a BE-t. Ő is és még sokan botrányosnak találták, hogy pályázott a vezetésre. A 2017/18-as az ön első évadja a BE intendánsaként. Kicserélődött a társulat, teljesen új a repertoár. Elég volt egy fél szezon, hogy a „világvége” hangulatot átvészeljék?
– Ó, itt több dologban is hevesen ellent kell mondanom. Semmi esetre sem „pályáztam”, hanem Klaus Wowereit, Berlin polgármestere keresett meg azzal, nem akarnám-e idő előtt otthagyni a Schauspiel Frankfurtot, és Berlinbe jönni. Az igaz, hogy Peymann átkokat szórt az utódjára – de leginkább talán azért, mert 80 éve ellenére még továbbra is szívesen maradt volna intendáns. Egyébként senki sem felelt volna meg neki utódként. A csapatom és a programom nagyon kedvező visszhangra talált a sajtóban – és az első öt hónapban a közönség soraiban is. Az új társulatnak 28 szerződtetett tagja van, ami Berlinben abban az értelemben politikum, hogy a Volksbühnén (a BE intendánsváltásával egy időben Frank Castorf 25 év után távozott a Volksbühnéről – K. I.) a társulatot felszámolták. Én valóban mindössze csupán két színészt tartottam meg a korábbi társulatból, a többiek mind újak – de amikor az emberek látták, hogy sok sztárt és jelentős művészt szerződtettem, a reakció elsősorban az öröm volt. Valóban teljesen új repertoárt építünk, olyan fontos előadások kivételével, mint Wilson 2007-es Koldusoperája és Heiner Müller 1995-ös Arturo Ui rendezése. Ez már színháztörténet! Ezeknek maradniuk kell, amíg csak lehet!
A régi nézők kíváncsiak és hűségesek? Vagy új közönséget kellett építeni?
– Tényleg boldog vagyok, hogy szinte minden bérletesünk maradt, és hogy a közönségünk fiatalodott ugyan, de nem cserélődött ki teljesen. Nem akarok senkit megsérteni vagy elveszíteni. A legfontosabb: teltházzal működünk, a berliniek kíváncsiak a programunkra.
Mi az ön színházfilozófiája?
– Mélységesen hiszek abban, hogy a színház középpontjában a színész áll. Csak állandó társulat tud arculatot adni a színháznak, kivált egy olyan városban, mint Berlin, ahol hatalmas a konkurencia és a kínálat. Programot tekintve szükségesnek érzem, hogy reagáljunk korunk nagy politikai változásaira. Az európai összetartás veszélyben van, a brexit bennünket Németországban nagyon megrázott, ahogyan sok angol művészt is. Az olyan egomán politikusok miatt, mint Erdogan és Trump, komoly politikai tényező lett a bizonytalanság. A jobboldal előretörése némely országokban, a szélsőségesen jobboldali párt a német Bundestagban az embereket aggdalommal tölti el, és a művészettől és a színháztól remélnek válaszokat. Számukra kortárs programot kell kínálnunk.
A kaukázusi krétakör volt az ön igazgatásának egyik legelső bemutatója. Ez a Brecht-darab jön a MITEM-re a Brecht-színházból. Ez szimbolikusan is fontos önnek?
– Igen, bevallom, hogy a BE új nézőpontból akar Brechtre tekinteni, ami az elkövetkező években is foglalkoztatni fog bennünket. Thalheimer súlyos, közvetlenül az érzelmeket célzó rendezése számomra modellértékű.
A MITEM-re érkező másik előadás A bádogdob, amelyet a Nobel-díjas Günter Grass írt. Ön a 20. század német történelmét feldolgozó gigantikus regényből monodrámát csinált. Miért érdekes ma ez a történet?
– A bádogdob mestermű – egyfelől nyelvileg, mert Grass fantasztikus, komplex és rendkívül zenei nyelven mesélteti az örökre hároméves Oskar Matzerathot. De az is izgalmas, hogy ennek a groteszk alaknak az élete milyen szorosan összefonódik a német történelemmel. Az én feldolgozásomban a 1945-ig tartó időszakra koncentrálok. Meg kell küzdenünk ezzel a „leckével”!
Egyből igent mondott a MITEM meghívására. Miért?
– Barátságban vagyok néhány magyar színházi emberrel, időről időre követem a magyar színház életet – az európai párbeszédet pedig nagyon fontosnak tartom. Ezért örültem annak, hogy egy politikailag ennyire elkötelezett darabbal folytathatunk párbeszédet a magyar közönséggel, mint amilyen A kaukázusi krétakör.
Kornya István
A kaukázusi krétakör
A kaukázusi krétakör cselekménye modellszerűen világos és didaktikusan szép. A forradalom elől menekülő kormányzó felesége hátrahagyja csecsemőjét. Szolgálója, Gruse megtalálja a gyereket, és egy éjszakán át gyötrődik: hogyan mentheti meg azt egyedül, nőként egy háborúban? Úgy dönt: magához veszi. Menekülés közben egyre nagyobb gondok között találja magát. Végül bíróság elé állítják, mivel a kormányzó felesége vissza akarja kapni a gyerekét. Új szelek fújnak megint, a gyerek most már hatalmas vagyon örököse.
De még mielőtt a régi urak újra magukhoz ragadhatnák a hatalmat, egy ideig anarchia dúl. Acdak bíró most az úr, akinek ítéletei a gazdagokat sújtják, és áldást hoznak a szegényeknek. Acdak újra alkalmazza a salamoni krétakört ebben az ügyben: a vérszerinti ám szívtelen anya visszaköveteli gyermekét attól, aki a csecsemőt megmentette és anyjaként szereti.
A darabban tárgyalt kérdés – amilyen egyszerű, politikailag éppolyan jelentős – nem más, minthogy: Kié a világ? Nem véletlen tehát, hogy amikor Bertolt Brecht 1954-ben megkapta a Berliner Ensemble-t, ezt a darabot mutatta be először.
mikor? hol?
2018. április 14. és 15. – 19 óra • Nagyszínpad
------
A bádogdob
Alig hogy megszületett, Oskar Matzerath felismeri: a világ egyetemes katasztrófa – és ezért elutasítja a világot. Mert a világ, amibe 1924-ben beledobták, az erősödő nemzetiszocialista rezsim világa. Olyan világ, amely alig kínál fejlődési lehetőséget egy cseperedő ember számára. Egyedül az anya által megígért bádogdob nyit neki elfogadható túlélési perspektívát: a „doboslét”, egy groteszk művészlét ellentmondásos motivációkkal és hatásokkal. Oskar a harmadik születésnapján elhatározza, hogy megtagadja a világot, nem nő tovább, hanem csak megfigyel és dobol. Békaperspektívából láttatja fasizmus terjedését, beszámol házasságtörésről és éjszakai pogromról, összeköti saját történetét a Harmadik Birodaloméval.
Oskar Matzerath szemtanú, ugyanakkor kívülálló, vádló egy világban, amelyben olyan törés támadhatott a civilizáción, mint a holokauszt, és aki létével egy reménytelenül sötét világban is a személyes felelősségre kérdez rá.
Günter Grass (1927–2015) egész életében felelősnek érezte magát azokért a borzalmakért, amelyeket a németek követtek el. A bádogdob kísérlet arra is, hogy rávilágítsunk a nacionalista és fasiszta ideológiák csábítására, és hogy ezek ellen kell „dobolnunk”.
A regény és a Nobel-díjas Grass körüli minden vita ellenére A bádogdob máig mérföldkő a második világháború utáni német irodalomban. Oliver Reese rendezése színészünnep, virtuóz monológ.
mikor? hol?
2018. április 16. – 19 óra • Gobbi Hilda Színpad
(2018. február 16.)