Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. november 14. - Aliz Napja

Vélemény

Örvendetes bátorító meggyőződés

Paulay Ede gondolatai 1872-ből

„Mielőtt jelentésem részleteibe bocsátkoznám, nem fojthatom el azon, általánosságban szerzett tapasztalatomat, hogy a bécsi, müncheni, lipcsei, drezdai, berlini és párisi színházak figyelmes tanulmányozása által azt az örvendetes bátorító meggyőződést szereztem, hogy amazokkal szemben a mi Nemzeti Színházunk mind egyes tagjainak képességét, mind az előadások művészi becsét tekintve, nem áll oly alacsony színvonalon, hogy az összehasonlításnál pirulni lenne kénytelen.

Tehát általában nincs igazuk azoknak, akik a Kerepesi úti színházat mindenképpen a tespedés, lomhaság, fegyelmetlenség és romlottság tanyájául akarják feltüntetni; igazuk egyébiránt már csak azért sem lehet, mert valódi kárörömmel támogatnak olyan törekvéseket, mik a valódi közvélemény félrevezetésével, valóban a rend, fegyelem és művészi haladás felbomlását eredményezhetik.

Az összehasonlításnál természetesen sohasem szabad elfelejteni azt a sajátságos, visszás és a művészi fejlődés gátjaként fennálló körülményt, hogy a mi színházunk egyedül kénytelen annyiféle igénynek és ízlésnek szolgálni, ahány színház van más nagyobb városban, melyeknek csaknem mindenike különfajú színészeti előadásoknak van szentelve. (…)

Van a mi színházunknál sok, minek másképp kellene lenni; de ha kéthavi utazásom tapasztalatai közt valamire nézve szereztem erős, mély és teljes meggyőződést, úgy bizonyára ez vagy az: hogy színházunknál a művészet fejlődésének fogatja, a helyes igazgatás nehézségeinek - merem mondani - lehetetlenségének főoka, az eredeti irodalom felvirágzásának főakadálya, a színházi rend és fegyelem nem mindig egyenlő szilárdságának folyton örlő férge, a művészi erők okszerű felhasználásának meg rontója, a hiányzó tehetségek pótlására ifjabb erők képzésének útonállója; szóval: a Nemzeti Színház művészi, erkölcsi és nemzeti hivatásának gyilkosa maga az a szervezet, melyet nem alapítói adtak neki, hanem amelyet abba később a rövidlátás, kislelkűség, szellemi és anyagi szegénység becsempészett, melyet utóbb a nemzeti élet pangása és egy komor emlékű időszak némasága szentesített, és melyet a nemzeti műveltség mai fejlettségének, az előhaladt műízlés magasabb és jogos igényeinek érdekében, és a fentebb elősorolt bajok orvosolhatásának céljából megszüntetni égető szükség.”

„Erősen meg vagyok én arról győződve, hogy nálunk a színészetnek nemzeti feladata is van! (Mennyivel boldogabbak a nagy nemzetek színházai; ott szóba sem jön a nemzetiség!) De arról is meg vagyok győződve, hogy a szinészet csak úgy lehet a nemzetiségnek annak idejében erős támasza, ha elsősorban a művészet eszménye felé törekszik; és ebben a törekvésében nem támaszkodhatik csupán az eredeti irodalomra, mely számtalan oknál és véletlennél fogva nem mindig tart lépést a színművészettel. Hogy ma már Julius Caesart, Leart, Velencei kalmárt, Rómeó és Júliát, Vízkeresztet, Mizantrópot, Nők iskoláját s a t., az ismétlések alkalmával is telt ház nézi, hogy a francia darabok előadásával a Laube-”versenyt” a Nemzeti Szinház ártalmatlanná tette: ez a magyar színművészetnek oly diadala, melyből kijut a maga része a magyar nemzetiségnek is!”

 

Részlet a külföldi útról a belügyminiszternek tett 1872-es jelentéséből, és a Fővárosi Lapokban megjelent 1879. november 9. Nyilatkozatból.

 

Paulay Ede 1863-tól volt a pesti Nemzeti Színház tagja, 1878-tól haláláig, 1894-ig igazgatója

(2017. december 8.)