Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. november 14. - Aliz Napja

Vélemény

MITEM 2017 • Előadások, benyomások

Ezerarcú nők

Hedda Gabler, Faust, Jevgenyij Anyegin, Az éhezőművész

Melyiket a kilenc közül? – kérdezhetném Jókai Mór karácsonyi novellájának hősével, aki nem tud választani kilenc gyereke közül, mert mindegyik kedves a szívének. A kilenc előadás, amit az idei MITEM-en láthattam, kivétel nélkül tanulságos volt. A tatároké, az Ashik Kerib azért, mert rámutatott, honnan indult a színház, a román Faust azért, mert azt prezentálta, hogy egy-egy előadás ma már szétfeszítheti a kőszínházi kereteket.
Hedda Gabler

Ami a kettő között van, tizenöt-húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. A színpadtechnika viharos fejlődése mozgásba hozta a játéktér minden elemét, a csendben háttérbe húzódó fővilágosító helyét fénytervezők vették át, szinte minden társulat alkalmaz videó-rendezőt, hangtervezőt. Zenészek ülnek a színpadon, s nemcsak aláfestés a dolguk, hanem aktív részvétel a cselekményben. Amelyik színház nem tudja ezt produkálni, komoly bajba kerülhet, hiszen a néző elemi igénye a tökéletes színpadkép, a jó zene, a dinamizmus. Persze, a technikával vissza is lehet élni, könnyedén el lehet fedni a mondandó sekélyességét, a színészi játék hiányosságait.


A stockholmi Hedda Gabler három férfi szereplője csak a háttérben vetített filmen van jelen. Ibsen eleven hősnőjének kezében ott a távkapcsoló: bármikor leállíthatja életének megnyomorítóit. Remek, újszerű ötlet, tizenöt percig tetszetős is, aztán a néző gondolkodni kezd. Nem érti a múltban elkövetett vétkeket, s azt sem nagyon, Hedda miért tragikus hősnő, ha bármikor kitörölheti, megszakíthatja egykori szerelme, férje és barátja akcióit. Ebből az előadásból csak az derül ki, hogy minden férfi elviselhetetlen, s a nők joggal távolítják el őket életükből, múltjukból és jövőjükből. Hedda itt nem önmagára fog fegyvert, hanem élete árnyaira. Éljen a feminizmus, sugallja Anna Pettersson előadása, de mi azért úgy gondoljuk, Ibsen darabja jóval bonyolultabb a divatos szlogeneknél. A technika remek, az előadás mégis végtelenül sivár.

 

Mephisto 

A moszkvai Vahtangov Színház Jevgenyij Anyeginjében is van néhány bizarr, vitatható elem, de rengeteg izgalmas kérdést felvet, ráadásul olyan fantasztikus képi világgal ajándékoz meg a kiváló rendező, Rimas Tuminas, olyan varázslatos fénytechnikát alkalmaz, hogy egyetlen pillanatra sem tudjuk levenni a szemünket a színpadról. A legkülönösebb kérdés, amit a rendező feltesz: lehet-e egy színházban nem dramatizálni, dialógusokra, monológokra osztani, csupán elmondani Puskin közismerten gyönyörű verses regényét? Mint kiderül, lehet, és megjelenhet két Anyegin, két Lenszkij is. Jöhet szenvedélyes zene a Keresztapából, de ettől, meg az Al Pacinóra vett fiatal Anyegintől még minden ízében orosz marad az előadás. Ehhez persze kell egy zseniális Tatyjana (Olga Leman), aki az olykor extravagáns ötletek fölé kerekedik, s úgy testesíti meg a klasszikus orosz nőideált, hogy közben meghasad a szíve a vállalt hűségben, a szerelem nélküli életben. Ő Hedda Gabler ellenpontja.


A világ tele van szép, ártatlan lányokkal, vallja Silviu Purcărete, aki a Kőbányai úti Eiffel-csarnokban játszatta el Goethe általa megálmodott Faustját. Nemcsak hét Margittal lep meg a világhírű román mester, hanem a színésznővel játszatott, semleges nemű Mephistóval is. (A kivételes tehetségű Ofelia Popii hanghordozására, mozgására, gesztusira sokáig emlékezni fogunk. Kiváló partnere volt a beugró magyar Faust, Bács Miklós.) Purcărete olyan a mai színházban, mint Fellini volt a múlt század közepén az olasz filmművészetben: csupa ötlet, sziporkázó humor és tragikus mélység. Utánozhatatlan fantázia, költőiség. Tükröt tart a mai világ elé: tessék, lépjetek át a korlátokon, élvezzétek az életet, a szabad szerelmet. Ideig-óráig biztosan elbűvöl benneteket a végtelen szabadság (Walpurgis éj), de aztán fel kell ébrednetek, és szembenéznetek a pusztítással, amit végeztetek. A megbecstelenített Margit megöli anyját, gyermekét s beleőrül kínjaiba. És minden áldott nap jön az új áldozat, egyetlen ártatlan Margit sem úszhatja meg… Purcărete világsztár, követhetetlen zseni, a nagyszebeni előadás pedig nem véletlenül járja a világot. 

 

Az éhezőművész

Világsztár a MITEM utolsó előadásának rendezője, Eimuntas Nekrosius is, aki ezúttal Franz Kafka Az éhezőművész című, alig tíz oldalas elbeszéléséből formált másfél órás előadást vilniusi társulatával. Ahogy a moszkvai Vahtangov Színházban, itt sem dramatizálták a történetet, hanem a jelenlévő nagyszerű színészek különböző akciók köré szervezve felmondták Kafka novelláját. A címszereplőt nem ketrecbe zárt, elgyötört férfi, hanem egy gyönyörű nő alakította (Viktorija Kuodyté mindent tud a színjátszásról!), mellette botladozott a három fontoskodó, sokszor mulatságos menedzser, akik a művészből élnek, de képtelenek megbirkózni a mind nyomasztóbb helyzettel, a közönség egyre lanyhuló érdeklődésével. Hibátlan előadás négy szereplővel, puritán színpadképpel a Nemzeti nagyszínpadán. Nekrosius ezúttal azt bizonyította, hogy érdemes egy-egy nagy színészre építeni az előadást. A vastaps ezúttal is kijárt.


Persze vastapsot érdemelnének a fesztivál szervezői is, akik fáradhatatlan mosollyal fogadták a vendégeket, a közönséget, akik világsztárokat hoztak Budapestre. Ennyi emlékezetes színházi produkciót két hét alatt nem láthatott még Budapest! Rendben volt a két nyelvű fordítás (többnyire magyar és angol), mindig voltak az előtérben színlapok, műsorfüzetek.


A Nemzeti műszaki gárdájának is kijárna a taps: napról napra építették a színpadokat, s ahogy a vendégek mesélték, nem lehetett olyan kérése a társulatoknak, amit ne teljesítettek volna.

 


Osztovits Ágnes


 

(2017. június 17.)